20. rész

Reggelről Justin enyhén borostás, nyugodt arca tárul szemem elé. A kis reggeli ébresztőórám még csak reggel 8-t mutat, így hátamra fordulok és gondolkodni kezdek.
Milyen érdekes az élet. Hol is kezdtem? Kis hentesbolt, ahonnan négy hónap után ki is rúgtak, azért mert fülig szerelmes voltam és elfelejtettem bemenni (?) dolgozni... Oké, akkor idáig stimmel. Na de közben bezavart az én híres neves Justinom, akinek köszönhetően kirúgtak. Persze, nem hibáztatom emiatt, hisz én voltam a hunyó, a bolond érzéseim miatt...
Rápillantok az édesen szuszogó Justinra, elmosolyodom majd visszafordítom fejem a plafon felé.
Teljesen megérte. Ha nincs az a kis hentesüzlet, és persze Pattie akkor most nem aludna itt mellettem csendesen az én mindenem.
Kirúgás, oké, szerelem, oké. Aztán jött az igazi fekete-leves. Cameron bácsi halála. Te jó ég, hogy én mennyit sírtam! Mennyire hiányzik a mai napig. Mármint nem a sírás, hanem Cam bácsi. Emlékszem a mosolyára. Sőt! Még arra is, hogy hogyan üdvözölt mikor idejöttem.
"Kopogok a kopott fehér ajtón. Csengő nincs, legalább is én nem látom. Szép környék, de nekem kicsit talán túl zöld, és túl régies. Otthon minden sokkal modernebb. Jaj! Csak legyen wi-fi! 
- Jó napot! - mosolyog kedvesen valamilyen bácsi...
- Csókolom. Én Mr. Smith-et keresem.
- Én vagyok. Te vagy az Heily?
- Igen... 
- Kerülj beljebb! - invitál be kedvesen. - Szólíts Cameron bácsinak. Nagyon örülök, hogy ideértél. Hogy utaztál?"
Te jó ég! Már akkor is milyen érdeklődő volt, és kedves és udvarias... 
Halkan felkelek, majd átsétálok Cam bácsi volt szobájába. Még nem mozdítottam el semmit, minden úgy van, ahogy ő hagyta. Leveszek egy nem is olyan réginek tűnő albumot.
Ahogy kihúzom a polcról egy cetli esik ki belőle.
"Sok szeretettel Heilynek, 20. születésnapjára!" Ez a felirat van ákom-bákom betűkkel írva.
Nyikorog az ajtó, majd valaki átlépi a küszöböt, és leül mellém.
- Jó reggelt! - mondom.
- Neked is. Mi ez? - mutat a cetlire Justin.
- Nem tudom, most találtam.
- És nem akarod kinyitni? - utal az albumra.
- De, ki kéne.
Az első kép közepén én vagyok, még kisbaba koromban, egy férfi karjaiban, aki nagyon hasonlít Cameron bácsira.
- Jé! Ti már ekkor ismertétek egymást? - kérdi Justin.
- Ezek szerint...
A második képen két éves vagyok, és puffadt arccal próbálom elfújni a gyertyákat a szülinapi tortámról. Ahogy végig nézek a mögöttem álló seregen, akik mind a képen vannak, rátalálok Cam bácsira.
Harmadik képen az óvodából ballagok. Épp elfordítja a fejét ugyan, de most már felismerem: ő az.
És mindegyik képen ott van a háttérben. Minden eseményen, ahogy egyre csak növök.
Hogy nem emlékeztem ezekre?! 

***

Justinnal minden cuccot behordtunk amit csak lehetett. Persze azok még a jól bevált dobozokban várnak arra, hogy kicsomagolják őket. De mi már annyira elfáradtunk a puszta cipekedésben, hogy inkább ledőltünk pihenni.

- Érdekel már, hogy milyen becenevet fogsz összehozni nekem. - mondom.
- Tényleg? Amúgy valami ütősre gondoltam...Bár nem hiszem, hogy sikerülni fog. Valami állat és növény keresztezésre gondoltam.
- Úh. És mi lesz ha nem tetszik?
- Megszívtad. - röhögi el magát.
Lógós tréning nadrágban és hosszú ujjúban átsétálok a szobánkból a konyhába. Belenézek a hűtőbe, de az szinte kong az ürességtől.
- Justin! - kiáltok fel az emeltre. - Kéne valami munka! Na meg egy kis kaja se lenne rossz.
Justin nyugisan totyog le a lépcsőről, majd megáll előttem, átkarolja a derekam és mosolygósan szemeimbe néz.
- Mi lett a munkahelyeddel?
- Felmondtam... - vallom be.
- Ó, értem. Viszont van egy jó hírem. Ahol anya dolgozik épp üresedés van. Lestoppoljam neked a helyet?
- Öm, attól függ, hol dolgozik Pattie.
- Egy kisebb butikban.
- Tökéletes. - mosolygok rá. - Köszönöm.
- Nincs mit...cica virágom. - vigyorog egyet, majd megcsókol, de csókja közben rázkódom a nevetéstől.
Cica virág? Komolyan?

***

Justinnal Cam bácsi nagyon régi tévéjét nézzük, miközben azt beszéljük, mi lesz a jövőben, és mit gondoltunk a múltban, amikor a jövőre gondoltunk.

- Kiskoromban.. - kezdi Justin. - Úgy képzeltem el magam a jövőben, hogy nagyon menő űrhajós leszek, aki ugrál a Holdon...Aztán visszamegyek a Földre, és dicsekedem az űrhajóssisakommal.

- Én úgy, hogy lesz egy férjem, két kisgyerekem és majd megtanulok az állatok nyelvén beszélni, és mikor felhívnak mobilon az állatok, behívom őket a lakásomba, és meggyógyítom őket. Ugye, azért hívnak, hogy meggyógyítsam őket, mert betegek.

- Persze, ez teljesen logikus. Az állatok csak azért hívnak fel minket mobilon, mert betegek.

- Ahogy az is normális, hogy ugrálsz a Holdon. - nézek rá.

- Majd egyszer... - mered a "távolba". Amúgy, csak a plafonra.

- Bolond! - lököm meg nevetve, mire ő is elröhögi magát. - Most hogy képzeled el a jövőt?

- Hm... Család, munka, haverok. És te?

- Család, munka... Hé! Nekem még egyik barátodat se mutattad be. - háborodok fel.

- Mert nincsenek. De a jövőben szerezni fogok. - kacsint rám.

- Ó, bocsi. És hány gyereket szeretnél? - kérdem, talán egy kicsit elpirulva.

- Kettőt vagy hármat. Amennyi összejön. Te?

- Nekem elég a kettő. - nevetek.

- Majd egyszer... - mered újra a plafonra, mire fülig vigyorral nézek rá.

- Pontosan. - mondom, majd megdöbbenve néz rám.

- Te kiskorodban mit gondoltál, hány évesen fogsz férjhez menni?

- Hm. Azt hiszem, akkor már férjnél kéne legyek. Ha jól emlékszem 19 éves koromra tippeltem.

- Fenébe, lekéstem. 

- Ejnye, Justin. Pótolni-pótolni! - kacsintok rá, majd enyhe csókot nyomok rózsaszín szájára. 

- Hidd el, cicavirágom, be fogom. 

- Ajánlom. - nevetem el magam, majd újra a tévé képernyőjét kezdem szuggerálni.

 Amikor arra gondoltam, " hisz ő is csak egy fiú lesz az életemben, aki jön és majd el is megy!" legbelül reméltem, hogy nem így fog történni. És láss csodát! Arról beszélgettünk, hogy el fog venni. Azta.. Magam előtt látom, ahogy apa felkísér az oltárhoz, majd mikor megállunk előtte, megszorítja a kezem, s könnyes szemmel mondja nekem: Még nem késő! Nem haragszom, ha elfutsz. Majd én ránevetek, elengedem kezeit, és rápillantok anyára, akinek szintén fátyolos a szeme. Mikor pedig előre fordulok, magam előtt látom az én hercegem, öltönyben, jól belőtt hajjal, félmosollyal. Míg a pap beszél, körülnézek és Cameron bácsira gondolok. Majd kimondjuk a boldogító igent és megyünk bulizni reggelig. Jaj, de jó lenne! Én így tudom elképzelni. De vajon milyen lesz a valóságban? 

Várom, hogy megtudjam. Vajon az esküvőm is olyan lesz mint az életem? Pont mint egy álomban?

*VÉGE*

Köszönöm azoknak, akik elolvasták a blogom! :) Egyik kedvenc időtöltésem volt ezt a sztorit írni.. Lehet megleplek titeket egy plusz résszel, de nem ígérek semmit. Sziasztok! :)

19. rész

Máris 19?! Nem gondoltam, hogy ilyen hamar eljutok idáig. Remélem tetszettek/tetszenek a részek. Kommentek hiányában írtam a blogot, ami talán kicsit zavart, de leginkább a saját magam szórakoztatására tettem mindezt. Persze, aki olvasta, nagyon örülök és köszönöm neki! :) Én ennél a résznél búcsúzkodom, a következőnél nem hiszem, hogy lesz lelki-erőm :D. Jó olvasást!


Mikor minden érzelem kiszabadul belőled, mint egy gennyes seb, és csak folyik belőled a bántás és fájdalom, az szörnyű. Viszont mikor már ott van melletted az, akit szeretsz és kisírhatod magad a vállán...az már megkönnyíti ezt az egészet.
Nos, igen. Justinnal ma tartottuk a lelkizős napot. Mindent elmondtunk egymásnak, persze az elején megegyeztünk, hogy nem vesszük magunkra, az már a múlt és a lényeg a jelen. Sokszor csaltak könnyeket a szemembe a régi emlékek. De nem csak az én szemem lett fátyolos, és egy részben (bármennyire is szemétség) ez megnyugtatott. Nem vagyok gyenge. Vagy ha az is vagyok, akkor nem csak én.
Mindezek végén jól megölelgettük egymást, és elhatároztuk, hogy ez nem volt jó játék, inkább többet ne játszunk ilyet.
Tél van, ennek következtében vérfagyasztó hideg, Márpedig ilyen időben "épp" nem volt kedvünk kimozdulni, inkább a jó meleg takaró és a forrócsoki mellett döntöttünk (véleményem szerint ez a legjobb elhatározás).
- Te.. - szólít meg Justin.
- Mondd.
- Én becéztelek téged valaha?
- Fogalmam sincs... Nem igazán emlékszem.
- Értem.. - gondolkozik. - És vágytál valaha arra hogy becézzelek?
- Mik ezek a kérdések Justin? - nevetek.
- Nem tudom, csak így eszembe jutott.
- Nos... Egy aranyos becenév elférne. De valami egyedi legyen ám!
- Akarsz valami állatka lenni? - néz pimasz mosollyal.
- Kösz, kihagyom. - ingatom fejem.
- Akkor még majd gondolkozok rajta.
Hát, kíváncsi leszek rá, az biztos.

***

Épp valami nagyon unalmas filmet bambulunk, mikor megcsörren a telefonom.

- Haló?

- Heily, kicsim! - szólít meg apa a vonal túloldaláról.

- Apa! De rég beszéltünk már.. Mi újság?

- Azért hívlak.. - hangjáról hallatszik, hogy egyáltalán nem figyel rám.

- Táncoló láma. - mondom a kagylóba.

- Mert arra gondoltunk anyáddal, hogy szívesen meglátogatnánk.

- Apa, figyelsz te rám?

- Na, mit gondolsz?

Meredten bámulok a készülékre, és valami elkezd fájni a bensőmben. Justin kikapja a kezemből a telefont.

- Jó napot! - szól bele.

- Kihez van szerencsém? - kérdi apa felháborodva.

- Justin vagyok, Heilynek hirtelen dolga akadt. Tudok segíteni valamiben?

- Ott laksz a lányommal?

- Perpillanat...

- Szuper! - vág közbe apa - A hétvégén lenéznénk.

- Várjuk önöket szeretettel.

- Rendben. Majd még keresem Heilyt. Szervusz.

- Viszont hallásra. - Justin kinyomja a telefont. - Apudék hétvégén itt lesznek. - jelenti ki, majd tovább nézi a filmet.

Ezt mit ne mondjak, elég gyorsan lerendezte.

***

Csupa nyálas, filmbe illő dolgot műveltünk Justinnal. Rájöttem: van egy teljesen bolond fiúm. (Aki iszonyat aranyos, kedves, vicces, szerethető...stb.) 

Ilyen például a sütés. Mindketten pizsinek szánt tréningben álltunk neki sütit csinálni. A szerelmes párok, amikor sütnek, megtréfálják egymást a liszttel. Csak hogy ne legyünk teljesen sablonosak, mi tojással csináltuk. Mire végeztünk, nekem beleszáradt a sárga valami a hajamba, Justinnak pedig beszívta a ruhája, plusz megdermedt tőle a haja.

Olyanok voltunk mint régen. És végre, csomó idő után, újra boldog voltam.

- Mit szólnál, ha visszaköltöznél? - kérdem.

- De, nem arról volt szó..

- Tudom, miről volt szó. - szakítom félbe - De fölöslegesnek tartom. Ha este itt hagysz... Fú. Ne tedd.

- Rendben. - mosolyodik el.- Őszintén szólva, eszemben se volt ma elmenni.

- Jófiú. - túrok bele, most már tojás mentes hajába.

Tehát Justin visszaköltözik. Megbeszéltük, hogy holnap hozzá is látunk átcuccolni, hogy hétvégére minden itt legyen.

Végre, végre, végre! Boldog vagyok. Ez az Heily! Valamit jól csináltál! 

18.rész

Justin csönget, kinyitom az a ajtót, és itt is egy idilli pillanat: Justin az ajtófélfát vagy mit támasztva, vörös rózsával a kezében, csábosan néz le rám.
- Ööö... Szia? - mondom teljesen bénán.
- Heló. Be is engedsz, vagy elég ha egész este így nézlek? - nevet.
- Ja, gyere beljebb. - röhögöm el magam.
- Ezt neked hoztam. - adja ide a gyönyörű rózsámat.
- De kedves! Köszönöm.
Justin leveszi kabátját és cipőjét majd bekísérem a nappaliba.
A virágomat vízbe teszem és közben azon agyalok, hogy: Te jó ég, mit fogok én most itt mondani?!

***

Olyanok vagyunk Justinnal, mint két tízéves. Egy-egy résznél elpirulunk, majd kínos csend aztán buta poénok amin csak erőltetetten lehet nevetni. De elhatároztuk hogy csinálunk valami nasit és nézünk egy esetleg két filmet. Bőven elég holnap a lelki duma.
- A választék a következő... - nézett szét az interneten Justin. - Romantikus lelki dráma, amin te a közepén és meg már az elején sírok a borzalomtól, horror amin én röhögök te pedig a félelemtől inkább elmész aludni, vígjáték tele műpoénokkal, amin senki sem tud nevetni csak a rendező, dokumentum amin bealszunk, családi ami a középkategória, kalandfilm amiben állandóan a lövöldözés folyik és a musical ami szóba sem jöhet. Melyiket választjuk? - néz rám hülye vigyorral Justin.
Én csak elnevetem magam, majd egy nagy adag popcornnal lehuppanok mellé.
- Hol a többi variáció? - kérdem.
- Elveszett egy nagyon mély lyukban és elnyelte őket a sötétség. - vág ijesztő grimaszt, majd elmosolyodik - Azok még ennél is szörnyűbbek, így már nem is sorolom őket.
- Mindent értek. Akkor melyikre tippelsz?
- Horror vagy családi.
- És mi baj a némafilmekkel? - kérdem "komolyan"tőle.
- Ne szívass. - tűnnek el Justin arcáról az érzelmek. Mintha a benső énje épp kiszaladt volna a mosdóba. Amolyan "Csak a teste..."
- Nyugi már, csak vicceltem. Nézzünk egy családit?
Justin komoran néz még mindig, majd szép lassan közelebb hajol, miközben a számat bűvöli.
- Tudod... - suttogja az ajkaimba - Most úgy megcsókolnálak... - néz mélyen a szemembe.
- Mi akadályoz?
- Az, hogy csak vicceltem. - nevet a szemembe gonoszul.
Azt hiszem megérdemeltem, durva poén volt számára a néma film história, kész megrázkódtatás, ezt kaptam vissza. Én csak megrázom magam, kinyújtom rá a nyelvem, majd zavaromban a laptopján kezdek családi filmek után kutatni.

***

Justinnal nem lehet komolyan filmet nézni! Ebben a filmben meghalt egy ember, a főszereplő szerelme, de én az egészet végignevettem. Ugyanis, egy nagy gyerekkel néztem ezt a "műalkotást", ő pedig nem hagyta annyiban, mindent megmagyarázott, kiparodizált vagy csak hangosan kezdett gondolkodni. Nem, ő tényleg nem normális. De óráról-órára egyre jobban és jobban beleszerettem. Elvarázsolt, megbolondított... Nem tudom másképp kifejezni magam.

Zuhanyozni hajnali kettőkor mentem, s mire visszatértem a szobámba Justin tündérien szundikált. Bebújtam mellé az ágyba, de égett popcorn szagot árasztott (elfelejtettem a második adag rágcsit, így egy kicsit megfeketedett, de neki így is ízlett), így hátat fordítottam neki. De sajnos ez sem segített, én pedig azelőtt csutakoltam le magamról ezt a bűzt, így muszáj voltam felkelteni és kiküldeni a zuhany alá. 

Perpillanat egyedül fekszem az ágyban, Justin kábé tíz perce ment el a zuhanyzóba, úgyhogy az éjjeliszekrényen lévő lámpa fényénél olvasok egy izgalmas krimi regényt. Az ajtó csukva, teljesen beleélem magam a főhősnő szerepébe.

"Ekkor lépteket hallottam, ami a lépcsőtől jöttek"- annyira benne vagyok, én is zajt neszelek meg- "Kipattantam az ágyamból, majd hálóingben az ajtó elé álltam, fülemet  rátapasztottam, úgy hallgatóztam. Az kinyitódik, és egy magas alakkal találom szembe magam, akinek arca tele volt sebhelyekkel, feje tetején már haj se volt, horgas orral és összeszorított fogakkal vicsorgott rám."

- Bú. - súgja a fülembe Justin.

A csendes házat sikolyom zaja tölti be. Az én "rémem" irtó nevetésbe kezd, mire én szívemhez kapok, és a lélegzetemet próbálom szabályozni. Iszonyatosan megijedtem.

- Mondd, ezt muszáj volt?

- Tudni akarod?

Bólintok.

- Azt se hallottad ahogy bejöttem, dülledő szemekkel olvastad azt a könyvet és nem, sajnos nem bírtam magamon uralkodni.

- Visszakapod. - dörmögöm.

- Alig várom, édes.

Elnézés, a kissé rövid rész miatt, hamarosan jön a 19!

17. rész

Ha van valaki aki ezt a blogot olvassa, annak elárulom: nincs sok hátra már ebből a blogból. Ez lenne az első amit befejeznék szívesen, és a legelején elterveztem, hogy 20 részből fog állni. (Max 20+1-ből és a +1 egy bónusz rész lesz)
Így lassan fel göngyölödik a történet :) Jó olvasást, a 17. részhez! :)

*2 és fél hét múlva*

Itthon, Justin nélkül, lassan 3 napja. Milyen? Borzalmas. 

Nem tudom, mihez kezdjek, tele vagyok számlákkal, de munkám nincs, teljesen üres a hűtő és alig mozdulok ki itthonról, mivel olyan hideg van, hogy meg lehet fagyni. 

A napjaimat Cameron bácsi szobájában töltöm, fekszem az ágyban, azon agyalok, hogy mi lesz ezután és hogy mi volt a múltban. Nem sokat alszom, valahogy nem jön rám az álom. Tegnap elmentem a kis üzletbe, ahol a számlámra írattam a vásárolt élelmiszereket. Mondhatjuk, nem vagyok formában.

Justinnal való kapcsolatom éledezni látszik, tegnap kaptam egy SMS-t, amiben ennyi állt:

"Élsz?"

Nem válaszoltam rá, azt gondolom ennél többet érdemlek.

Már délelőtt 11 óra van, és én még csak most szállok ki az ágyból. 

Épp nagyon egyszerű, vajas-párizsis szendvicset készítek magamnak, kócosan, köntösben és lefojt sminkkel, ami még a tegnapi "shoppingolásomból" maradt rajtam. Bekapcsolom a rádiót, hogy ne legyen olyan csend, zúgjon valami a háttérben.

A kedvenc számomat játsszák ezért teli torokból kezdek el énekelni. Persze pont ekkor csöngetnek. Kinyitom az ajtót, de csak a postás. Visszamegyek és folytatom előző tevékenységem, mikor megint csöngetnek. Biztos nem adott át valamit a postás... 

- Mit nem a...- nézek fel a barna szempárba. - Mond.

- Tehát élsz. 

- Nem sokáig, mert ha nem jössz be megfagyok. - invitálom be Justint a házba.

Ő be is jön, kabátját leveszi a sapkájával együtt, majd dörzsölni kezdi kezeit.

- Minek köszönhetem a látogatást?

- Eszembe jutottál... - válaszolja vállait megvonva.

- Örülök hogy három hét után hirtelen eszedbe jutok.

- Heily, ezt fejezd be. hisz még együtt vagyunk, nemde?

- Mi az hogy még együtt vagyunk?! - borul el az agyam - Három hétig nem is keresel, vagyis bocs kaptam egy "Élsz?" SMS-t amibe minden érzelmed benne van, és ezt csak azért, mert nehezen dolgoztam fel az egyik hozzám legközelebb álló ember halálát. Ezek után van pofád idejönni és kijelenteni hogy még együtt vagyunk?! Ne szórakozz kérlek... Eddig hol voltam?

- Fogalmam sincs...

- A tengeren, vagy óceánon vagy a bánom is én milyen kék vízen! Sok puccos gazdaggal enyelegtem, amíg neked épp nem jutok eszedbe. Justin, ne játszadozz velem!

- Megnyugodtál? - néz rám flegmán.

- Őszintén? Nem! Rohadtul nem.

- Mikor fogsz? 

- Bunkó... - hagyom őt a nappaliban, és visszatérek a konyhába.

Tovább kenem a szendvicsem, de tudom hol fog kikötni... Két lehetőség van: vagy Justin arcán, vagy a hűtőben, mert hogy ezek után nincs étvágyam az is biztos.

- Heily... - sétál Justin lassan a konyha felé - Figyelj. Ne haragudj, nagyon szemétláda módon kezdtem. De elmondhatom amiért jöttem?

Lassan lenyugszom, iszok egy pohár vizet, majd elé állok.

- Egy pillanat és jövök.

Felmegyek a fürdőbe és elrendezem magam, hogy ne úgy nézzek ki mint egy hajléktalan.

***

- Szóval... - kezd hozzá Justin - Szeretném veled újrakezdeni. És mielőtt belevágnál.. - szól bele a levegővételembe, s ezzel belém fojtja a szót - szeretném ha végighallgatnál. Hol kezdjem? Tudod, ez egész addig kerek volt, míg ide nem jöttem.  Nem akarok nyálas dumát nyomni, de lehet kénytelen leszek. Három hét hosszú, ha a saját anyádnak és haverjaidnak nyavalyogsz, hogy jaj most mit tegyél, de ennyi idő pont kellett, hogy egyáltalán eljöjjek ide, vagy hogy küldjek SMS-t. Gondolj rólam amit szeretnél, de szeretlek, és tudom hogy nagyon megbántottalak a múltkor, és a szarban hagytalak. Jóvá akarom tenni...

- És erre nekem mit kell mondani?

- Adsz nekem egy második esélyt?

Nagyon nagy gondolkodóba esek, de csak arra gondolok: nekem már rég elveszett a józan eszem, a másik meg hogy még mindig szeretem. Megérdemel egy utolsó esélyt ez a kapcsolat, akárhogy megbántott. Hiába esnék kétségbe, magamnak ártanék, mellesleg ezzel is csak magamnak ártanék.

- Egy utolsót. De ezt már ne szúrjuk el, oké? - nézek rá megnyugtatóan.

- Minden erőmmel azon leszek.- mosolyog el, majd három nap után először én is elmosolyodok.

***

Justinnal megbeszéltük, hogy most egy kis időre külön költözve maradunk, mindent elölről kezdünk. De azért marasztaltam a ma estére, hogy végre szórakozzunk egy kicsit, meséljük el egymásnak az ilyen hosszú idő közbeni történéseket. Mindent őszintén, gátlások nélkül. Azt mondta hoz át egy-két cuccot és visszajön, így most egyedül vagyok. Remélem menni fog ez az egész...

16. rész

Az első napot ezen a puccos hajón úgy tölthettem, hogy nézem a gazdagokat akik ismét találkozhattak, így sok műmosoly keretében ünnepelik eme csodás találkát. Bájos... Főleg hogy ahogy mellettem a kis Lucy éppen egy pónit rajzolt, szétnéztem a "partizó" társaságon, s kiszemeltem egy nőt, aki egy sármos hapsival beszélgetett, fülig vigyorogva, majd mikor hátat fordítottak egymásnak, a nő akkora grimaszt vágott, hogy nevetnem kellett. Ez az egész arra való, hogy gyakorolják kétszínűségüket, és ez borzasztó! Én itt csak Lucyt ismerem, aki normális lenne. Igaz, nem beszélgettem velük, de ahogy elnézem, nem is áll szándékomban.
Gondoljuk vissza a legelejére: a kis henteslány aki életében először szerelmes, szakít a barátjával, és őrült módon belevág egy hajókirándulásba, sok pénzes ember közé keveredik, ahol még megszólalni se nagyon mer. Ja, és én még megakartam kérdezni, hogy hogyan kerültem ide!
Még ágyban vagyok, ami elég kényelmes. Kimmel nem egy szobában vagyunk, ezt közösen döntöttük el így. Elvileg eléggé toppon van pasi téren, én pedig nem szeretnék olyan helyen lenni, ahol bármit is megzavarnék, másrészt én az estét az alvásra szoktam használni. Szerintem ebből pontosan érted, mit akarok kifejezni.
Lassan kibújok kényelmes alvóhelyemről, aztán elkészülök és lemegy reggelizni.
- Jó reggelt! - köszönök egy pincérnek, aki csak bólint egyet.
Az ebédlőben nincsenek sokan, inkább a fedetlen részen, amolyan "erkélyen", ahol megterített asztalok sorakoznak.
Én a fedett részen foglalok helyet, egy eldugott asztalnál. Amint leülök, a bólogatós pincér ott terem a reggelimmel. Úgy látszik valaki rendelt helyettem. Gőzölgő virslit, tükörtojással és rántott sajttal megrakott tányért rak elém, amit megköszönök. Egész érdekes.

***

Ezzel a sok finomsággal végezve, nem is tudom mit kezdjek magammal. Lucy, amint láttam a szüleivel reggelizik épp, Kim pedig egy helyes srácot fűz. Egyikőjüket sem zavarom, inkább leülök egy üres asztalhoz, és olvasom az egyik kedvenc új regényemet.
A sorokon átszalad a szemem, de az agyam nem fogja fel amit olvasok, ugyan is gondolkozom.
Jaj, Justin. Bár tudnád mennyit gondolok rád, és hogy mennyire sajnálom, amiért ilyen hülye voltam. Szeretném visszacsinálni, szorosan megölelni téged, és elmondani azokat amit itt az óceán közepén nem tudok. Olyan messze vagy... És bármennyire bánom, nem fogom így felfogni. Erős leszek, kitartok a véleményem mellett, és nem leszek könnyű nőcske. Hisz, próbáltam veled beszélni, de közömbös voltál irántam. Volt okod rá, elismerem. De akkor is! Nem hiszem el, teljesen megzakkantam. Miért nem neki mondom el ezeket? Miért csak agyalok rajtuk? Szerintem ez nem normális...
- Bocs..- szólít meg valaki a hátam mögül.
Felé fordulok, világító kék szemébe nézek, amikbe egy pillanat alatt el is veszek, és hiába próbálok egy szót is kinyögni, nem igazán megy. Sőt...
- Nem akarlak zavarni, csak láttam hogy egyedül vagy és gondoltam segítenél megtalálni nekem a...
- A?
- Jó, ilyen idétlenül még soha nem kezdtem senkivel. Lényeg: egyedül voltál, én is, unatkozom és beszélgessünk. - mondja nekem a kék szemű.
Teljesen le vagyok döbbenve, és hihetetlen az egész, de miért ne?
- Oké, beszélgessünk. Foglalj helyet.
- Köszi... A nevem Brain.
- Heily, nagyon örülök. - mosolygok bájosan Brainnek.

***

Az előző egy órában megismerkedtem az iszonyatosan helyes, jófej és vicces Brainnel. Egészen közel kerültünk egymáshoz hatvan perc alatt. Ki hinné? 

Abban a tudatban váltunk el, hogy hamarosan találkozunk, csak ahogy ő mondja: "El kellett mennie hízelegni". Röviden nyalizni. A szülei nagyvállalkozást vezetnek, és a partnereiknek kell mutatni egy-két műmosolyt. 

Sajnos, nincs lehetőségem megosztani ezt Kimberlyvel, de valahogy nem is nagyon szeretném. Inkább Cameron bácsival lenne az igazi. Ő megértene, biztatna, és jókat nevetne azon, ahogy utánozom Brain hangját. Eszméletlenül hiányzik. Nincs kivel megosszam a titkaim, az érzéseim, akivel ki tudnám beszélni ami a szívemet nyomja. Ez az ami a legjobban hiányzik. Emellett persze ott van a nevetése, az ölelése, és ahogy azt mondja: "Drága Heily". Minden szava itt cseng a fejemben, és akárhányszor rá gondolok, egy könnycsepp szalad végig az arcomon. Most is letörlök egyet, de mosolyogva sétálok tovább.

Lucy jön velem szembe, épp sírdogál.

- Lucy, kicsim. Mi a baj?

- Anya és apa veszekszik. - szipog.

- Gyere, ölelj meg. Minden rendben lesz.

- Nem ez a legnagyobb baj, ezt már megszoktam.

- Akkor mi bánt?

- Elvesztettem Picit.

- Ki az a Pici? 

- A hörcsögöm.

Szemeim kipattannak miközben ölelem a kislányt. Ugyan is sok mindentől félek, de a rágcsálóktól különösen. És számomra beletartozik ebbe a hörcsög is. 

- Hol vesztetted el?

- A folyosón... Anyáék kiabáltak, én pedig kijöttem vele a folyosóra, de nem szerette hogy a kezemben van, így elengedtem, és mentem mellette, de megbotlottam és elestem. Ezek után eltűnt és nem találom.

Tehát bárhol lehet... Nee...