7. rész

Meglepő módon, olyan jó hangulatban kelek, hogy az ágyból úgy szállok ki, mintha csak kergetnének. Nem kell kávé a felébredéshez, már a fürdőben magamhoz térek, ami roppant furcsa. De persze a koffeines lötty nem maradhat el, így abból is szép adagot gurítok le a torkomon. Miközben pirítóst csinálok, (amit szinte soha nem szoktam) egy régi dalt énekelek.
- To much love will kill youuu... - hangzik a számból.
- Neked is jó reggelt, Heily. - motyogja a mögöttem álló Cameron bácsi.
- Ó, elnézést, ne tessék haragudni! Csak...valahogy olyan jókedvem van. - vigyorgok ezerrel.
- Semmi baj. Nem csak a hangodra, hanem a fejfájásra is ébredtem..
- Megint rosszul érzi magát? - kezdek aggódni.
- Mondjuk úgy, voltam már jobban is. - mosolyog biztatóan.
- Elmenjünk megint a doktorhoz?
- Újat nem tud mondani. Említette, hogy lesznek visszaesések. Inkább mesélj, milyen volt az este?
Mindent elmesélek Cameron bácsinak, aki azt mondja, hogy szívből örül és gratulál.
Közben pedig kapok egy SMS-t.
Tudom, hogy nem tudsz visszaírni, de... Nem akartalak megzsarolni az este. Csak örülnék az igennek..Remélem megérted. Ma elvinnélek a városban lévő vidámparkba. Nincs messze...A boltban találkozunk! Ja, és tudod... a kolbász...anya szerint már kicsit tele van vele a hűtő, így nem vehetek többet :'(. By: Jus.
Nem tudtam ellenállni, felhívtam (Cam bácsi engedélyével) vezetékesről.
- Haló, tessék?- szólal meg az oldal túlsó végéről.
- És ha nem ló?
- Hmm.. Szamár, nesze?
- Tökéletes! - nevetem el magam. - Vezetékesről hívlak, így sietek. Ha lett volna pénz a kártyámon, akkor se írtam volna vissza. - mondom szégyenlősen.
- Ó..oké. - neveti el magát.
- Figyelj, pénteken és csütörtökön nem kell suliba menni, mert igazgatói szünet lesz..Elmegy a családjával kirándulni. Ha gondolod...
-Remek ötlet. Erről még beszélünk, csak most épp sietek mert anyuval vásárolunk.
- Akkor a boltban.
- Oké, szia Hey. Jó tanulást.
- Köszi, szia.
Most már biztos, hogy kába leszek a suliban.

***

Hazaérve nem vágtam le magam a fotelbe, a táskámat se dobtam le, hanem felakasztottam egy fogasra, a kabátommal együtt, és kulturált ember módjára (!) leültem mosolyogva Cam bácsi elé, a  kis fotelbe. 

- Hogy tetszik lenni? - kérdezem.

- Köszönöm, meg vagyok. És te? Kissé megváltoztál. 

- Remekül.. Talán egy kicsit. - nevetek. - Hozhatok valamit inni? 

- Egy pohár víz jól esne.

- Akkor már hozom is. 

Odaviszem Cameron bácsinak a vizét, utána pedig felszaladok, hogy megcsinálhassam a leckém, és utána az összes tankönyvet berakjak a fiókomba. Hadd pihenjen négy napig. 

***

- Szia Joey! - lépek be a boltba.

- Heily! Pont jó, hogy jössz! Beállnál a helyemre, míg kihozom a farhátakat? 

- Persze, menj csak.

- Köszi. - mondja, miközben felveszem a köpenyem, és beállok a pult mögé.

Innen nem látok ki az ablakra. Két pult van. Ahogy bejössz az ajtón, rögtön jobbra, az ablak mellett. És jóval hátrébb, az ajtóval szemben, a raktár előtt. Így most nem nézhetem a járókelőket, és nem figyelhetem, mikor is jön Justin. 

Betér egykét vásárló, amíg Joe a farhátakkal bajlódik, de nagy mozgás nincs, így nyugodtan tudok gondolkozni.

Kimberly egyáltalán nem keres. El is felejthetett engem nagy jólétében. Nem csodálom, én se szívesen barátkoznék magammal a helyében. De legalább megmagyarázhatnám. Mert nyomós indokom van: nem az én hibám volt. Csak ő elment, itt hagyott, és már a telefont se veszi fel. Életjelet se kapok felőle, és ez nagyon fáj. 

Anyuékat se keresem pár napja. Így észreveszem: ők se érdeklődnek felőlem. A pénzt rendszeresen utalják a számlára a fősuli miatt, de más semmi. Szintén fáj, hisz fontosak nekem. 

De itt van nekem Cameron bácsi, aki mindenben segít és támogat. Apa, ha tudná, hogy lett egy barátom először pezsgőt, majd puskát rántana. Anya pedig mosolyogva közölné: gratulálok szívem. Megszoktam már Cam bácsi érdeklődését, figyelmét. Hisz unokái és gyerekei nincsenek, illetve én vagyok az úgymond fogadott unokája. Nekem jár a nyalóka, a cukor, a fagyi, és az a rengeteg szeretet.

Meg persze most már az életem része lett egy figyelmes, szeretetre méltó mókamester. Mi lenne ez, ha nem egy álom? 

Az oké, hogy nem úszok a pénzben, egy eldugott falucskában élek, és még gépem sincs, csak egy mobilom. De valahogy mégis... Teljesen elégedett vagyok azzal, amim van. 

-Kisasszony! - mondja hangosan az előttem álló, harmincas férfi.

- Ömm.. Elnézést. Mit adhatok?

- Öt vissza nem térő percet! Mindjárt elkésem, pedig csak egy kis húsért jöttem...

- Kérem, ne haragudjon. Milyen húst adhatok?

Vissza kell térnem a valóságba, mert az álomvilágba nem maradhatok! 

***

Hazafelé menet feltöltöm a kártyám, és már tárcsázom is Justint.

- Szamár, nesze? - szólal meg.

- Öm, jó napot! - torzítom el a hangom. - Megtaláltam ezt a telefont a szomszéd utcában, és a tulajdonosát keresem. 

- Basszus.. - motyogja - Rendben, hozza csak az én címemre, majd visszaadom neki. Megírom SMS-be, hogy hova.

- Oké Justin, akkor megyek is. - mondom most már a rendes hangomon.

- Heily, a frászt hoztad rám! - neveti el magát. - Melyik elmebeteg szól bele a telefonba, hogy "szamár, nesze"?

- Te..

Még beszélek vele fél percet, hogy miért nem jött be a boltba, és megbeszélem vele, hogy majd holnap elmehetünk a vidámparkba, de most már eléggé fáradt lennék hozzá, és amúgy is késő van. 

- Ha szeretnél átjöhetsz, Cameron bácsival szívesen látunk.

- Oké, akkor tíz perc és ott vagyok.

- Szuper. - nyomom ki a telefont.

Belépek a házba, leteszem a húsos szatyrokat, és a lépcsőről kiabálok vissza Cam bácsinak, hogy Justin átjön vacsorára, így felmegyek készülődni.

Lezuhanyozok, veszek egy normális ruhát, rendbe hozom a szobám, és már csöngetnek is. A tíz percből húsz lett, így készülhettem el. 

Lerohanok a lépcsőn, és kinyitom az ajtót. Közben Cameron bácsi hangját hallom, hogy öt perc és kész a kaja.

- Szia! - mondom Justinnak.

- Szia.. - néz végig rajtam, majd nyom egy puszit az arcomra, amitől én fülig elpirulok.

- Gyere beljebb. - hívom be, miközben elfordítom a fejem, ne lássa rajta a pírt.

Ő csak nevet ezen, majd bejön a házba.

- Jó estét! - köszön Cam bácsinak.

- Szervusz, Justin! - ráznak kezet. - Hogy vagy?

- Köszönöm, jól. És ön?

- Meg vagyok. Még öt perc és kész a vacsora, addig megterítenétek? - néz rám.

- Persze.

Jussal sürgünk-forgunk a konyhában, így hamar kész vagyunk, és már tálalhatunk is. 

Vacsora után Cameron bácsi elköszön, és felmegy aludni, én pedig nekilátok a mosogatásnak.

- Nem furcsa, hogy egy idegennel laksz? - kérdi Justin.

- Cam bácsi nem idegen. A családunk régi barátja, aki felajánlotta, hogy lakjak nála a suli alatt. Nyári szünetben hazamegyek másfél hónapra, majd visszajövök, téli szünetben pedig a családom jön ide. És amúgy, nem csak közeli barát, hanem a harmadik nagyapám. A vér szerintiek már elhunytak, így ő maradt nekem nagyapának.

- Hm, részvétem. Jó, hogy így fogod fel. De nem hiányzik a családod?

- Dehogynem. Az elején sokszor volt honvágyam, néha még most is van, de jó nekem itt. Már nincs sok a suliból, és akkor el kell innen is költöznöm, hacsak nem akarok majd a nagyvárosokba utazgatni. Neked nincs már suli?

- Magántanuló vagyok. - hajtja le a fejét. - A tanárok szívóztak velem, a diákok se bírtak..Így anya jobbnak látta, ha inkább vele folytatom tanulmányaimat. És tök jól megvagyunk.

- Sajnálom..

- Én nem. - mosolyog rám, majd megölel, homlokát pedig az enyémnek támasztja. - Szép a szemed. Most épp egybeolvadt a kettő. - neveti el magát, ahogy én is, majd ajkait az enyémre tapasztja.

Hosszú szájra puszi lett belőle, én pedig az örömtől képes lettem volna lefutni a maratont. 

- Nincs kedved itt aludni? - kérdezem.

- De, köszi. Szólok anyának.

- Oké.

***

Justinnal az én kis egyszemélyes ágyamon nyomorgunk, és azon nevetünk, milyen jó heringeset játszani. Végül aztán megtaláljuk a helyünket. 

- Neked kiskorodban mi volt a legnagyobb álmod? - kérdezi spontán.

- Hogy állatorvos legyek és találkozhassak egy sellővel.. 

- És teljesült? - néz rám.

- Nem! - mondom hitetlenkedve. - És neked mi volt?

- Hogy legyen egy hercegnőm..meg egy gumicukor erődítmény.

- És teljesült? - kérdem.

- Az egyik..

- Hogy tudtál megépíteni egy erődítményt gumicukorból?! - nevetem el magam.

- Ki mondta, hogy az teljesült? - mosolyog rám.

- Nem értem...

- Értetlen királylány. -ízlelgeti a szavakat.- Ez tetszik.

És leesett. Az első teljesült... és én vagyok az ő "hercegnője". Na, de hol a tiarám?!

6. rész

Itt ülök, egy csodálatos és tágas házban Pattievel, Jacksonnal és Jazzyvel. És persze Justinnal.
Pattiék nagyon kedvesen bemutatkoztak, Jazzy el is rabolt barbiezni. Tíz perc múlva pedig már Jackson rángatta meg a pólóm, nincs-e kedvem autózni. Ott is eltöltöttem tíz percet, majd kisétáltam a konyhába, és megkérdeztem segítsek-e tálalni.
Most pedig a konyhaasztalnál ülök így öten.
- És mondd csak Heily, milyen szakot tanulsz? - kérdezi Pattie.
- Nos, én grafika szakon vagyok.
- Ó, és onnan hová tovább?
- Még nem tudom, de mindenképp grafikus akarok lenni. Leginkább mesefigurákat szeretek rajzolni, így ezen a területen szívesen elhelyezkednék, ha tudok. Ha nem, az se baj, a lényeg, hogy rajzzal foglalkozhassak.
-Ez nagyon izgalmasan hangzik! - néz rám csodálkozva Pattie.
- Autót is tudsz rajzolni? - kérdi tőlem Jackson.
- Igen. Szeretnéd ha majd rajzolnék neked egy autót? Úgy, hogy ki tudd színezni?
- Igeen!
- Rendben - mosolygok rá.
- És nekem lerajzolod Micimackót? - néz rám Jazzy.
- Persze! - nevetek fel.
- És nekem egy szupermodellt? Ki is színezheted... - kérdi Justin.
- Te már tudsz nyomtatni, úgyhogy hajrá! - kacsintok rá, mire a többiek is, velem együtt felnevetnek, Justin pedig duzzogni kezd.
- Nem ér! - mondja.
- Na jó, tudod mit? - kérdem, mire felragyog a szeme. - Rajzolok neked egy lányt. Nem mondom meg, hogy fog kinézni. Egy lányt. Oké?
- Teljesen megfelel. - mondja büszkén.
Én pedig már magamban, a markomba röhögök. Mit fog majd szólni, ha meglát egy teljesen sovány, bibircsókos, egybenőtt szemöldökű, elálló fülű, nagy orrú lányt? Szerintem sikítani fog.

***

A vacsora végeztével segítek elmosogatni. Pattievel sokat beszélgetünk, és megkért, hogy rajzoljam le őt és Justint egy fényképről. Szívesen elfogadtam.

-Tényleg? - néz rám.

-Persze, de ha nem lesz tökéletes, ne haragudj...

- Jaj, dehogy, ne butáskodj! 

Justin jön be a konyhába.

-Mi újság lányok? - mosolyog.

-Elmosogattunk. Gyerekek alszanak? - kérdi Pattie.

-Igen, mondtam nekik esti mesét, és egy-kettőre szunya volt. 

-Szuper, köszönöm Justin. Megyek, én is elteszem magam holnapra. Szia Heily, örülök, hogy megismerhettük egymást.

- Szintén, jó éjt!

Justinnal maradtunk, ő pedig csak mosolyogva néz rám.

- Mi van?

- Hogy fog kinézni majd az én szupermodellem?

-Annál szebb csajt nem is láttál még. Gyönyörű lesz, bízz bennem.

-Oké... -neveti el magát. - Nincs kedved itt aludni? 

-Holnap suli, és Cam bácsinak megígérted, hogy hazaviszel.

-Te arról honnan is tudsz? - dönti oldalra a fejét.

-Öm..Én csak... Épp akkor arra jártam.

-Teljesen véletlenül? - néz rám hitetlenkedve.

-Igen. 

-Hazudsz, és azt nem szabad...Azért bünti jár!

-Mivel büntetnél Bieber? - húzom fel a fél szemöldököm, a gyomromban pedig pillangók ezrei röpködnek. - Én mindent kiállok.

-Ezt is? - kérdi, majd elém ugrik, és megcsikiz. Ezzel a gond: nem vagyok csikis.

Hiába minden próbálkozása, állok mint egy fadarab és próbálom a: mit csinálsz? képet vágni.

-Te nem vagy ember. - egyenesedik ki, mikor feladja a harcot.

-Ufó vagyok, csak elfelejtettem mondani. Bocsi.

Majd megbököm az oldalát, ő pedig sikít egyet mint egy kislány.

***

-Itt is vagyunk.- áll meg Jus kocsija a Cameron bácsi háza előtt.

-Mindent köszi

-Ugyan, semmiség. Arra gondoltam pénteken nálunk is aludhatnál. Persze, csak ha van kedved. 

-Péntekre én akartalak meghívni vacsorára.. - nézek rá kérlelőn. 

-Ó, oké. Köszi a meghívást. - mosolyog.

-Az anyukád és a kis tesóid nagyon rendesek. - mondom, nem is tudom miért.

-Kösz..

-Bejössz? - terelem a témát.

-Későre jár, majd legközelebb. 

-Oké..Akkor szia.

-Szia..

Kiszállok a kocsiból, becsukom magam után az ajtót, majd Justin beindítja a motort és integetek neki.

Belépve a házba, hiány érzetem lett. Szétnézek, sehol senki, így felballagok a szobámba. Átveszem a ruhám, és ágyba is bújok. A fejem tele gondolatokkal, aludni se bírok. 

Kapok egy SMS-t, méghozzá Justintól.

Ezt vehetem 2. randinak? Mert akkor a végét eléggé elszúrtam... Bye: Justin

Nekem az állam leesett. Beírtam a válaszként írt sorokat, és azon szurkoltam: csak annyi pénzem legyen, hogy ezt elküldje, és holnap feltöltöm a kártyám! Ééés...Sikeresen kézbesítette! Tehát a válaszom:

Azt hiszem veheted! :D Nem szúrtad el, pont jó volt ez így. Majd legközelebb! Ha ezt az üzit elküldi, akkor épp nagyon szerencsés vagyok, mert a tegnapi miatt lemerült a kártyám, tehát ha írsz valamit, nem tudok majd válaszolni..Holnap viszont feltöltöm! Bye: Heily

Már épp letettem a telefont, mikor megint kaptam egy üzenetet:

Leszel a barátnőm? Ha igen, ne írj semmit, ha nem akkor elég egy nem is! ;) Xx: Justin

Szemeim kipattantak az üzenetet olvasva, és legszívesebben sikítva ugráltam volna az ágyon. Csak hogy nem csak én lakok itt, így nyugton maradtam, és visszafojtva sikoltottam egyet a párnámba.

Nyugodt szívvel tettem vissza a telefont a kis éjjeliszekrényemre, nem véletlenül nem írtam semmit. Kijelenthetem: van barátom. 

5. rész

Kedd lévén korán kelek. átszaladok a napi rutinomon. Szerencsére ma már nem találkozok Cameron bácsival a konyhában, ez azt jelenti, hogy nincs baja. De a biztonság kedvéért benézek hozzá, biztos ami biztos.
Halkan benyitok, bedugom a fejem az ajtón. Cam bácsi a hátára fekve, csendesen szuszog. Majd hangosan horkant egyet. Mosolygok egyet rajta, és letáncikálok a lépcsőn. Ma kifejezetten jókedvem van. Nem érdekel, hogy mi vár rám a suliban, hányan fognak belém kötni. Valahogy úgy fogom fel, hogy "Jé, ennyien piszkálnak? Híres vagyok!" 
Jó kedvvel hozzáállni az élethez, valahogy olyan pozitív vonalat sző a napomba. És csak sejteni tudom miért, alig várom már, hogy bemenjek dolgozni. A kis szívem meghülyült, és már az agyamat is befolyásolja. Este például Justinnal álmodtam. Elég furcsa volt, mert már volt egy kisfiunk, aki meghallgatta a pocakomban lévő újabb kisbabát. Nagyon tüneményes volt. Jaj! Nem akarok ilyen lenni!

***

Fáradtan rogytam le Cameron bácsi elé a fotelbe. Még a suliban is mosolyogtam, mindenki hülyének nézett. De szokás szerint nem érdekelt.

- Csak nem szerelmes valaki? - kérdezi Cameron bácsi, az újság mögül.

- Öm.. Hogy tetszik érteni? - túrok bele a hajamba.

- Vigyorogsz, mint a tejbe tök, és mikor hazajössz, általában nem táncolsz, hanem sétálsz. Tehát, hogy alakulnak a dolgok Justinnal?

Ezért a kérdéséért nem tartom bunkónak Cameron bácsit, mert ő olyan mint a 3. nagyapám. Szinte mindent megosztok vele, újat nem tudok mondani neki.

- Tegnap elég sokat beszélgettünk, mivel felhívott telefonon. Szerintem csak barátkozni akar, csak én túl bolond vagyok, és azt hiszem belezúgtam... 

- Ne add fel, drágám. Sok minden megtörténhet még. Justin rendes gyerek, én nagyon örülnék nektek. - kacsint rám, én pedig zavaromban elmosolyodok.

***

A hentes pult mögött állva, folyton az ablakon át bámulom az embereket. De őt sehol sem látom. 

Lehet ma nem is jön be. Miért is jönne? Hisz csak egy barátja vagyok. De...Azért jó lenne ha beugorna. Joeynak szóltam, hogy tegyen el abból a kolbászból egy szálat, csak hogy megnevettessem. 

A gondolkozásomból egy kéz ébreszt fel, ami előttem integet. 

- Min gondolkozol annyira? - nevet fel.

- Lényegtelen. - válaszolom szélesen mosolyogva. 

- Van még az én kedvenc árucikkemből? - húzza fel az egyik szemöldökét, komoly arcot vágva.

- Félretettem neked. 

- Meghálálom. - mosolyodik el Justin. 

- Hogyan?

- Hmm... meghívlak hozzánk vacsorázni. Ma estére. Eljönnél?

- Csak este kilenckor szabadulok... - húzom el a számat. - De amúgy szívesen mennék...

Justin bólint egyet, majd Joeyhoz sétál. Teljesen letaglózva állok a pult mögött. Ő pedig mosolyogva sétál vissza. 

- Nyolckor elmehetsz, kilencre ott vagyok érted - kacsint egyet rám, majd kisétál az üzletből. 

Ezek után ne legyek szerelmes? Akkor mi legyek? Ellenszenves? Miért ilyen kedves hozzám? Heily Benson! Ne olvadozz itt nekem! Elhívott vacsorázni. És? Nyugodj le, kezeld barátként. Megmondtam, hogy majd kialakul!

Szólal meg egy hang a fejemben. És teljesen igaza van. 

***

- Csókolom! - lépek be az ajtón. 

- Szervusz. Hogy-hogy nyolckor? - néz rám Cameron bácsi.

- Justin elkért, kilencre értem jön, és elvisz hozzájuk vacsorázni. Ugye nem lenne baj?

- Drágám, hogy lehetne ez nekem baj? Inkább gyere, és meséld el az egészet. 

- Rendben, csak előtte még elkészülök. 

Gyorsan elkészültem, nem öltöztem ki. Lesietek Cam bácsihoz, és mindent elmesélek neki, egy csöpp színezés nélkül. Még is  fülig érő vigyorral néz rám. 

Mikor befejezem, ránézek az órára és tudatosul bennem: még csak háromnegyed kilenc. Sóhajtok egyet, mire csöngetnek. 

- Kinyitom. - ugrok fel, de Cameron bácsi közbeszól.

- Várj, inkább én. Megnézzük mennyire úriember.

Cam bácsi lassan kitotyog az ajtóig, én pedig hallgatózni kezdek. 

- Ó, szervusz Justin. Minek köszönhetjük a látogatásod?

- Jó estét. El szeretném vinni Heilyt hozzánk vacsorára, persze ha csak ön is benne van. Időben hazahoznám, és jó helyre vinném. Az anyukám és a két kistestvérem vár minket.

- Menjetek nyugodtan.

Hallom Cam bácsi hangját, majd lépteket a nappali felé. Gyorsan úgy teszek, mintha nem hallottam volna semmit. 

- Szia, Jus. - ölelem meg.

- Heily! De csinos vagy ma este!

- Miért amúgy nem szoktam az lenni? Tudod, a hentes köpenyben, nyakig véresen? - kérdezem "sértődötten"

- Akkor vagy a legcsinosabb. - kacsint rám.

Elköszönünk Cameron bácsitól, majd beülünk a kocsijába.

- Sexit akartam mondani a hentes cuccra, csak féltem Cam bácsi reakciójától. - mondja tök komolyan, én pedig elnevetem magam.

>Folytatás a 6. részben

4. rész

Ahogy Garfield, én se szeretem a hétfőket. Valójában egészen hasonlítok arra a dagadt cicára. Szeretek lustálkodni és enni, hétfő helyett két vasárnapot tartanék... Egyedül Ubult nem bántanám.
Cameron bácsi ismét a konyhában. Kezdek aggódni érte.
- Jó reggelt! Csak nem megint rosszul van? - kérdezem.
- Csak egy kicsit, de mindjárt jobb lesz.
- Cameron bácsi, én kezdek aggódni. Délután elkísérem az orvoshoz, rendben?
- Nem munkában leszel? - néz rám.
- Majd elkérőzöm Joeytól. Meg fogja érteni.
Ezt még megbeszélem a ház urával, majd megreggelizem és már indulok is a börtönbe, amit sulinak hívnak.
Mire oda érek már csomóan vannak az iskola előtt, csoportokat alkotva nevetnek, beszélgetnek. Én pedig Dianahoz megyek beszélgetni egy kicsit. Ő is egy olyannyira kirekesztett mint én.

***

Mielőtt hazamegyek, elszaladok Joehoz, és elkéredzkedek a délutánra. Belemegy, és jobbulást kíván Cameron bácsinak. Rendes főnök, megértő. 

Belépek a házba és köszönök.

- Na, hogy tetszik lenni?

- Nem akar javulni a helyzet...

- Ezt sajnálattal hallom, akkor a látogatás a dokinál nem maradhat el. 

- Rábeszéltél még a délelőtt... - mosolyog kedvesen.

- Amúgy Joey jobbulást kíván. Már voltam nála, kikértem ezt a napot.

Lezuhanyozok, veszek magamra egy rendesnek mondható göncöt és már otthon se vagyunk.

***

Amíg az orvosi rendelő előterében várakozunk, kapok egy SMS-t. 

Hello Heily!

Sajnos ma nem tudok elmenni a boltba, mert nem vagyok otthon, de ha eltennéd az adagomat, akkor azt megköszönném! :D 

By: Jus 

Mosolyogva olvasom a sorokat majd gyorsan vissza is pötyögök:

Intézkedni fogok az érdekedben, de ma nem vagyok bent, mert Cam bácsit hoztam orvoshoz. Érezd jól magad nem otthon! :) 

Bye: Benett...ja nem: Benson! :D

Hamar kapok választ is, bár nem kérdeztem semmit.

De azért minden rendben vele? :o Vagy csak rutin vizsgálat? Majd írj! Ja, és jobbulást neki, bármi van. Köszi, jól fogom :D

Justin.

Gondolom majd visszaírok ha már többet tudok. 

- Következő! - szól az asszisztens az ajtóból.

Cameron bácsi a következő, így lassan becsoszog, én pedig a gondolataimmal maradok. 

Heily Benson! Eszedbe ne jusson beleszeretni ebbe a gyerekbe, mert nagyon meg fogod járni! Tekints rá barátként, az a legbiztosabb, aztán jön aminek jönnie kell...

Mi lehet Kimberlyvel? Hogy jutott ő most eszembe? Mindegy... Miért nem hív vissza? Ilyen gyorsan eldobott volna, amiatt ami történt? Csak nem haragtartó annyira... De akkor miért nem keres?

Bambulásomat Cameron bácsi töri meg.

- Minden rendben? - kérdezi. 

- Persze, és magával?

- Túlélem. Adtak gyógyszert, azt mondják egy-két hét és kutya bajom se lesz. Addig is meg nézd a jó oldalát, együtt reggelizünk.

***

Este van, nyolc óra. Még olvasok az ágyamban, de lassan megyek aludni.

Összecsukom a könyvem, negyed kilenc van, itt az ideje a szundinak. Becsukom a szemem, erre megszólal a telefon. Fénye betölti a szobát, így könnyen megtalálom az asztalomon.

- Haló? - motyogom fáradtan.

- És ha nem ló? 

- Akkor... szamár? 

- Legközelebb így vedd fel. Amúgy felkeltettelek? - kérdezi Justin.

- Majdnem aludtam, így legközelebb kicsit később hívj fel, hátha sikerül felkelteni.

- Bocsi, nem tudtalak előbb hívni. Nem írtál hogy mi van Cameron bácsival.

Elcsoszogok az ágyamhoz, leülök, betakarom a lábam és válaszolok.

- Gyógyszert adtak neki, nagy baj nincs, jobban lesz.

- Ennek örülök. Tettél félre nekem abból a kolbászból? - kérdezi komoly hanggal.

- Persze. Félsz hogy elfogy?

- Rettegek a gondolattól is..

Justinnal beszélgettünk jó másfél órát. Persze úgy, hogy tizenöt percenként letettük és a másik visszahívta, hogy egységesen fogyjon a pénzünk. Ebből következik, hogy a kártyám le is merült, tölthetem újra. Azt hiszem erről a sok telefonálgatásról le kéne szoknom.

3. rész

Délelőtti műszak, vasárnap azt jelenti, hogy pár órára bemész. Nyolctól délig. De elvileg ezek után belehúzunk, mert túl sok a hús, és Joey fél, hogy ránk rohad...
A lépcsőn lesétálva, a konyhában Cameron bácsit látom meg ami eléggé meglep, hisz ő sokáig alvós típus.
- Csókolom, minden rendben van? - kérdezem nagy ijedelemmel.
- Ó, szia. Nem éreztem jól magam, ezért keltem fel, de amúgy gond nincs.
- Mi volt a baj?
- Fejem, gyomrom, szédültem... Nem is tudom, egyszer csak rám jött. - mosolygott kedvesen. - De már minden rendben.
- Szeretné, ha itthon maradnék?
- Ugyan drágám, jól vagyok. És amúgy se vagy messze.
Reggelimet Cameron bácsival töltöttem, mondtam neki, hogy kimehetnénk a parkba, van pár szabad órám.
Nagyon szeretek vele kimenni, olyan mintha a nagyapám lenne. Fagyit vesz, beszélget velem és figyeli ahogy hintázom. Igen, a hinta elmaradhatatlan.

***

Vasárnaponként a boltban csak unatkozni tudok, mert ha jön is egy vevő, arra Joe lecsap. Így hozok magammal könyvet, amit bújok a munka időm alatt. 

Épp Aaron (a főhős) közeledett Helénához, már majdnem a csóknál vannak, mikor szólnak, hogy vevő van, és amúgy se olvassak, mert a munka nem arról szól. Duzzogva megyek a pulthoz, és mondom fel, a már jól betanult kérdést:

- Mit adhatok? 

- Csak mint a tegnap.

Felnézek, és már megint ő az. Ez a gyerek komolyan ennyi húst eszik?! Esetleg tigriseket etet?

- Ne adjak két szálat? Akkor holnap nem kell jönnöd. - mosolygok. 

- Köszi, de mára elég egy. Tök otthonos itt, szeretek ide járni kolbászért. - röhög.

- Gondolom. Ha lehetne én is csak azt vennék.

Van humora, azt már látom. Csúnyának se mondhatom. Csak már egy kicsit idegesít, hogy pont ide jön kolbászért. Mehetne a közértbe is. 

- Azt hiszem valaki ellopta a a telefonod. Vagy csak téves számot adtál meg. - néz rám komolyan.

- Nos, igen. Gondoltam jól kijönnétek Ashsel.. Mellesleg nem mondtad, hogy az enyém kell. Azt mondtad név, teló szám. De kié? - mondom, közben csomagolom a kért árucikket. 

- Okos vagy. De szívesen megismernélek. Nem akarsz valamikor találkozni?

Gondolkodóba esek. Mit veszíthetek? Maximum pár órát. De azt talán még túlélem.

- Legyen. Akkor ma délután a parkban, a szökőkútnál. Négy körül.

- Négyre ott vagyok. - mosolyog, fizet, majd elmegy.

Én pedig visszamegyek a "pihenő-sarokba", ahonnan csak egy vevő tud kirobbantani, és tovább olvasom Aaron és Heléna történetét.

***

- Itthon vagyok! - kiáltom el magam.

- Ennek örülök. - támaszkodik fel Cam bácsi a kis foteljából.

- Hogy tetszik lenni?

- Élek. - mosolyog kedvesen. - Milyen volt a rövid napod?

- Megkaptam a fizum, ezért jó. Arra gondoltam a délutánnal kapcsolatban, hogy négy órára kimehetnénk a parkba. Találkozom valakivel és szeretném ha elkísérne, és amúgy is ki szerette volna hívni magát.

- Remek ötlet, szívesen megyek. Akkor négyre legyünk ott?

- Igen, fél négykor indulunk.

Feltáncikálok az emeletre, és a szobámban megnézem a hangpostám. Egy üzenetem volt, anyától, hogy szeretnek, és küldenek majd egy kis zsebpénzt. Azért örülök, hogy azért támogatnak a fősuli alatt. 

***

Kopognak az ajtómon.

- Tessék!

- Indulhatunk, madam? - ajánlja fel jobbját mosolyogva Cameron bácsi az ajtóból.

- Természetesen. 

Előbb oda értünk, így még a kora őszi napsugarak melegében vettünk egy-egy gombóc fagyit. Cameron bácsi arról kérdezget, hogy kivel is találkozunk, hol ismertem meg és ehhez hasonlók. Repül az idő, és már négy óra van, mi a szökőkútnál, Justin pedig sehol. 

- Jó napot! - kopogtatja meg a vállam valaki hátulról.

Hátra kapom a fejem, és Jus alakja magasodik felém.

- Szia. Hagy mutassam be Cameron bácsit. Nála lakom a fősuli alatt. 

A férfiak kezet ráznak, és közben bemutatkoznak. Majd Justin rám néz, nekem is illene bemutatkoznom.

- Benett? - kérdezi egy félmosollyal az arcán.

- Inkább Bensonnak mondanám... Heily vagyok. - fedem fel magam.

Justinnak és Cameron bácsival rengeteget beszélgetek és nevetek. Nagyon jól érzem magam köztük. 

A végén persze Jussal telefonszámot cseréltünk, így váltak el erre a napra útjaink. 

Helyes ez? És nem gyors egy kicsit? Nem akarok bele esni, így lassítani kéne... Ki tudja milyen valójában? Nem-e játszotta meg magát?

- Rendes gyerek. - szakítja meg a gondolataimat Cameron bácsi.

- Gondolja? - nézek rá.

- Tudom. - mosolyog. - Én is ilyen voltam egykor. Őrült és szerelmes. 

2. rész

Míg másoknak a hétvége a bulizással telik, én kihasználom a szabadidőm. Már amennyire ki tudom.
A bolt szombaton is nyitva van, csak délután egytől, hatig. Tehát a délig alvás opció kizárt. Helyette marad a délelőtt nyolc. Ami nekem tökéletesen megfelel.
A reggel így is majdnem ugyan úgy megy:
- feltápászkodom az ágyból
- átöltözök
- kávézok
- felébredek.
Innentől van a "változatos része".
Ma például ezek után kicsit rendbe szedem a házat, kimegyek a közértbe, megcsinálom a leckét, olvasok, eszek és megyek a melóba. Ez aztán a szabad idő!

***

Hétvégére valahogy mindig felgyülemlenek a vásárlók. Gondolom ekkor van az embereknek idejük. Nekem vasárnap lenne időm shoppingolni, csak hogy akkor a boltok nagy része zárva van. Így megy ez falu helyen. 

Sok ember, kevés pihenés. Van, mikor már nem bírja a lábam, és hívom Ashtont segítségként. Perpillanat is ez van, így leülök az én kis aranyos műanyag székecskémre. 

Miközben ketyeg a szabadidőm, a lábamat masszírozgatva gondolkozom.

Merre járhat most Kimberly? Kaviárt eszik egy jachton? Minden ujjára jut egy szépfiú? Hogy lehet valaki olyan gazdag?! És egy olyan pénzes ember, hogy lehet egy csóró lány legjobb barátnője? Legjobb..pff... Fel se hívott azóta...Milyen rég is volt már. Fel kéne keressem... 

- Heily! Téged keresnek! - mondta Ash nekem dobva egy törülközőt.

- Kösz. - állok fel, és a pulthoz sietek. - Jó napot, miben segíthetek? - nézem mosolyogva a pultban lévő húsokat, majd felpillantok a vevőre, és az arcomon ragad a vigyor.

- Szia... Én azt hiszem egy adag...öm... kolbászért jöttem.

- Egy adag? Sajnálom, mi azt szálban mérjük. - mondom kedvesen a nyálcsorgatós fiúnak.

- Akkor az. - legyint egyet.

- És hány szál legyen? Melyikből?

- Abból. - mutat rá az egyikre. - Egy elég lesz. - mosolyog rám.

Levágom a kívánt mennyiséget, becsomagolom, árcédulázom és kérem a pénzt.

- Még valamit? - mosolygok, még mindig...

- Egy telefonszámot, ha kérhetek.

- Persze! 

Justin mosolyogva előveszi a telefonját, és beírja az általam diktált számot. Ami nem az enyém volt, hanem Ashtoné. Hisz az ő hibája, hogy nem mondta, kiét is kéri.

- És egy nevet is kérhetek a számhoz?

- Laura Benett. 

Mondom határozottan az új álnevem, ő pedig egy győztes vigyorral elhagyja az épületet. Én meg elnyelve a gonosz kacajt, inkább csak jót mosolygok, és kiszolgálom a következő vevőt.

***

- Csókolom, Cameron bácsi! Haza is jöttem!- lépek be húsokat tartalmazó szatyrokkal a kezemben. - Nézze csak mit hoztam!

- Szervusz, Heily! Na, mit hoztál? - nézelődik a házigazda. - Ó, hogy ebből holnap milyen jó pörkölt lesz! - nevetgél.

- Remélem is! Ha nem baj, most felmegyek a szobámba, el kell intéznem pár telefont.

- Csak nyugodtan.

Sietek az emeletre, azon belül pedig a szobámba. Először Kimet hívom, hátha felveszi.

Hiába hívtam kétszer is, nem vette fel, végül egy üzenetet hagytam a hangpostáján.

Szia, Kim! Eszembe jutottál ma a munkahelyemen, gondoltam felhívlak. Nem beszélek sokat, mert ez az izé sokba kerül nekem, a lényeg hogy hívj majd vissza...Szia!

Ezek után felhívom Ashtont is, hogy minden bizonnyal zaklatni fogják, és Laurát keresik majd.

***

Lefekvéshez készülődve még mindig Ashton stresszes hangján nevetek, amint arról panaszkodik, hogy őt valósággal zaklatják. Hiába mondja, hogy nincs nála semmilyen Benett, nem hisz neki, és már minimum hússzor kereste. És ezt fél órával ezelőtt beszéltük. Szegényt kicsit megsajnáltam, de tudom, hogy ezt még úgy is visszakapom, szóval nincs semmi probléma. 

Holnapra átvállaltam a délelőtti műszakot, hogy időt tudjak tölteni Cameron bácsival. Azt hiszem kimegyünk majd a parkba. Nem tudom, hisz az még a jövő zenéje.

1. rész

Bevett szokás, hogy pénteken hamarabb megyek be a boltba, így előbb is szabadulok onnan. Joe jó fej, humoros, és ért a fiatalok nyelvén, nem mintha olyan öreg lenne. lényeg, a lényeg nem tart rövid pórázon, kompromisszum képes. Viszont vannak olyan dolgok, amiket halál komolyan vesz, és nem enged belőlük. Ilyen például, hogy a baromfi lábak állása. Mások számára lényegtelen, de neki nagyon fontos.
Péntek van, tehát hatkor kelek. A vekker csörög is a maga bevett módján, én pedig csak a reggeli kávém kortyolása közben ébredek fel igazán. Cameron bácsi sokáig alvó típus, így mindig csak egy cetlit hagyok neki:
Drága Cameron bácsi! Elmentem a suliba, főztem kávét, a gyógyszerei a konyhapulton! Vigyázzon magára, majd jövök!
Próbálok kedves lenni hozzá, figyelek rá, hogy minden szuperül menjen és ne legyek terhére.
Ahogy a buszmegálló felé igyekszem, a mai dolgozat anyagát próbálom felidézni.
A busz időben érkezik, ismeretlen sofőrrel. Bérletemet felmutatva foglalom el a már megszokott helyem, és a rutinos döcögéssel indulunk, mintha csak be lenne gyakorolva.

***

A suli küszöbét átlépve, csomóan meglöknek, tolongnak a szabadság felé. Hétvége lévén jönnek a bulik, és már alig várják, hogy leigyák magukat hulla részegre, és ismeretlennek bújjanak ágyba. Nem szörnyű? Engem rendesen riasztanak az ilyenek. Nem is hívnak, de ha hívnának se mennék. 

Sietek haza, vagyis előbb a boltba, ugyanis elfogyott a kefir, Cameron bácsi nagy kedvence. 

Miután ott végzek, hazafelé veszem az irányt, mert egy óra múlva megyek dolgozni. 

- Csókolom! Itt is lennék! - nyitok be a szatyorral, és a táskámmal.

- Szervusz! Nem siettél... 

- Higgye el, ha lehetne el se mennék. - mosolyogtam fáradtan - Hoztam kefirt, láttam, hogy elfogyott. Tudok még valamit segíteni?

- Köszönöm, majd szólok, ha segítség kell.

Felmegyek a szobámba, felhívom anyuékat és ledőlök egy kicsit aludni. 

Az alvás nagyon jól esett, furát álmodtam, de lényegtelennek tartom. Fésülködök, öltözködöm, elköszönök Cameron bácsitól, és már ott se vagyok. Gondolkozásomból arra ébredek, hogy már a bolt előtt is vagyok.

Joet már bent találom, ami furcsa, mert ilyenkor Ashton szokott bent lenni. Ezzel nem törődve köszönök, belebújok a munkaruhámba, és beállok a pult mögé. Egy újabb munkaidő fut ágy az agyamon a gondolat, majd kedvesen köszönök egy vásárlónak. 

Ma fél nyolckor mehetek gondolom magamban, egy kis műanyag széken ülve. Épp Joe viszi a frontot, mivel nincsenek sokan. Persze, ha jönne valaki, ugranom kéne, mosollyal az arcomon. Pedig úgy sajog már a lábam... 

A pihimnek vége, jött egy vevő. Egy nő az, barna hajjal és fáradt tekintettel. Utána kullog egy velem egy idős fiú, akit jobban érdekel az egy vagyonba kerülő mobilja, mint a környezete. 

- Jus! Figyelnél egy kicsit? - mordul rá a nő, a fiúra.

- Mondd. - teszi el lazán a telefont, majd a húsokat kezdi bámulni, egy jókora fintorral.

- Miben segíthetek? - kelek fel a székről. 

A nő mutogat nekem, majd a fiának, s közben pakolgatom a húsokat, amire rábökött. A fiú, alias Jus eléggé koncentrál, de jobban leköti, hogy engem bámuljon. Mindjárt szólok neki, hogy  Oké, ez egy húsbolt, de azt a húst kell bámulni, ami a pultban van! De jó eladó módjára nem teszem. Be vagyok tanítva, mit ne mondjak.

A műszaknak vége, a bámulós fiú sokáig csorgatta a nyálát, és én ahelyett hogy behúztam volna neki, mosolyogtam hozzá.
Fáradtan lépek be újra a házba. Cameron bácsi a nappaliban a kis fekete-fehér tévéjét nézi, ami már szinte semmire sem jó. Egyszer meglepem egy szép színes tévével, csak a pénztárcám engedje.
- Csókolom! - mondom, és lerogyok a fotelba.
- Szervusz. Milyen volt a meló?
- Hússzagú, fárasztó és unalmas. Ön hogy érezte magát itthon?
- Kajaszagú, megszokott és unalmas. - mosolygott.
- Akkor mindketten remekül mulattunk.

Prológus

Szép, őszi napra keltem a szobában ahol a fősuli közben lakom.
Albérlő vagyok Cameron bácsinál, családunk régi barátjánál. Szegény hamar megözvegyült, és teljesen egyedül maradt, gyerekei nincsenek, a felesége és az ő szülei is meghaltak. Egyedül egy nővére van, Elisa, csak sajnos ő elég messze lakik innen, Cameron bácsi meg nem igen tud utazgatni. Így felajánlotta, hogy szívesen nyújt fedelet a fejem felé az iskola idő alatt. Ingyenesen kínálta a lehetőséget, de ezt mégse fogadhattam el, így a legelső kézenfekvő munkát elcsíptem. Nem éppen nőhöz való, de ha fizetnek, akkor megteszi.
Mielőtt rosszra gondoltok, elmondom, hogy Joeynál dolgozom, az utca végén lévő hentesüzletben. Igen, aranyos kis sertés fejek mellett. Néha engem is elborzaszt, de hát csak hús, ami arra való, hogy megegyük.
Szóval a suli mellett egy hentesüzletben nyújtom a nyakam egészen délután hattól, este kilencig. Szabadidőm nincs, iskola után gyorsan megcsinálom a leckém, majd futok a boltba, ahonnan csak este szabadulok. Akkor még átnézem a tanulni valót, bepótolom amit kell, lemosom magamról a hús szagot, és megyek is aludni, hogy aztán reggel hatkor keljek, és kezdődjön minden elölről.
Anyáék mindig azt mondják, hogy próbáljam kiélvezni a fősulis éveimet, de így nehéz. Abban a börtönben szörnyű... Mindenki csak a hentes-csajnak hív, folyton kerülnek, mert magán iskola lévén eléggé elit, én pedig nem vagyok az. Hogy kerülök oda?
A szüleim azok. Nem, nem úsznak a pénzben, de azt mondták, hogy oda menjek, hisz jó nevű suli, ott van olyan szak, ami szeretnék lenni, és egyetlen gyermekük lévén persze állják a költségeket. Cameron bácsi amennyire tud ellát, de csak nem hagyhatom ugye, hogy a kis nyugdíjából engem is eltartson, neki is meg van a maga baja, így kerülök én elit suliba és hentesüzletbe.
Szabadidő hiányában persze barátom sincs, és ahogy elnézem még jó darabig nem is lesz.
Ez lennék én, Heily Benson, a kis mellékutcából.