14. rész

-Három hónappal később-

Mondhatni elég sok idő telt el, mióta Justinnal együtt lakunk. Egész jól elvagyunk. Mindig megvigasztal, semmit sem siettet és érezteti hogy szeret.

Ezen kívül még mindig nem léptem túl Cameron bácsi halálán. Nincs olyan nap, hogy ne sírnék, és a piros betűs napokon úgy megvisel, hogy három napig alig eszek, és mindenkit elzavarok a közelemből. Ilyenkor úgy viselkedek mint egy vadállat. Csak Justint sajnálom, aki mindennek ellenére tűri, és próbál mellettem lenni.

Most is ilyen "vadállat-passzban" vagyok, mivel hamarosan megint eljutok a piros betűkhöz. 

Majdnem elfelejtettem! Kimberly visszahívott a tegnap, és elbeszélgettünk. Azt mondta nem haragszik, és bocsánatot kért, amiért nem hívott. Olyan boldog voltam, mint három hónappal ezelőtt, sőt még talán boldogabb is. 

- Kicsim, nem jössz le ebédelni? - nyit be Jus a szobánkba.

- Le kéne mennem.. - nézem meg a karórámat. - Lassan megyek dolgozni.

- Rendben. - mondja, majd megölel. - Ugye tudod hogy szeretlek?

- Igen. - ölelem vissza - Én is téged.

***

Hazajőve az nemrégen szerzett munkahelyemről, ledobom a cipőm és a télikabátom, majd Justin után kiáltok.

Nem jön válasz, így szétnézek a házban, ahol egy cetlit találok.

Szia szivem!

Elmentem egy újabb interjúra, kívánj sok sikert! Hatkor jövök! Jus.

Hát igen, neki nehezebben megy ez az állás keresés dolog. 

Pocsékul érzem magam, így veszek egy forró fürdőt, majd bebújok az ágyba olvasni. Amióta otthagytam az iskolát kevesebbet rajzolok, és többet olvasok. Bár már megalkottam Jazzynek a Micimackót és Jaxonnak is a kocsit, Pattie és Justin kérésére még nem maradt időm. 

Talán el kéne őket kezdeni. Még mindig kíváncsi lennék Justin arckifejezésére. - Gondolom magamba, majd átülök az íróasztalhoz, és nekikezdek.

Egy óra alatt be is fejezem, és Justin pont ekkor érkezik. Enyhe mosollyal megyek le elé.

- Szia! - köszöntöm.

- Hello! - mosolyog - Milyen volt a napod?

- Hosszú... hogy ment az interjú?

- Elgondolkodtak rajtam..Elég sokáig. Majd nekem adták! - mondta lelkesen, nekem pedig jókora mosoly csúszott az arcomra.

- Gratulálok! - mondom majd megölelem. - Ezért ajándék jár.. - vezetem fel a meglepim egy sejtelmes mosoly kíséretében.

- Tényleg? - vág kaján vigyort.

- Emlékszel, mikor megígértem, hogy rajzolok neked egy lányt?

- Aha - nevet fel. - Kész lett?

- Bizony.

Oda adom neki a rajzot, mire szörnyülködve elveszi és grimaszol egyet, közben elhagyja a száját egy enyhe sikoly.

- Na, tetszik? - vigyorgok.

- Nos ő... Annyira ronda, hogy már..még nem szép. - nevet - Maga a munka jó, csak.. Szegény lány, kiről ábrázoltad?!

- Egy olyan személyről aki utál engem. - mondom majd magamban hozzá teszem: tehát magamról.

***

- Heily elég már! - mondja Justin kissé ingerülten, mikor benyit a szobába és újra sírva lát.

- Mit elég Justin?! - háborodok fel.

- Három kib****tt hónapja állandóan sírva látlak! Már nem tudok mit kezdeni a helyzettel. Hiába vagyok melletted, nem segít!

- Mégis mit vársz? Hogy lépjek tovább ennyi idő alatt egy ekkora traumán?

- Ne túlozz! Ennyi idő alatt már simán tovább kellett volna lépned. 

- Akkor nem ismersz engem eléggé. - állok vele szembe.

- Azt mondod? És mondd, engedted, hogy megismerjelek? Hogy tehetném ha állandóan csak sírsz, és negatívan látod a világot?! Nem beszélve hogy az önbecsülésed is a béka segge alatt van. - gurul dühbe.

- Ó, tehát így látod?

- Így b..dmeg! Hogy lássam? 

- Azt mondtad adsz időt...

- Adtam, és mikor ezt mondtam max két hónapra gondoltam!
- Értem, és akkor most kérjek bocsánatot?! Nem tudom hogy kezelnéd, ha a nagyapád meghalna! - támadok neki.
- És ki mondta neked, hogy ez nem történt meg? - súgja nekem ingerülten a szavakat majd megfordul, kimegy az ajtón amit aztán becsap maga után.
Én pedig ingerültségemben egy enyhébb ordítás kíséretében hozzávágok az ajtóhoz egy... nos egy papír zsebkendős dobozt. Majd az ágyamra vetődök és sírni kezdek. Újra.

***

- Justin! - kiáltok egy óra múltán. - Justin, csak bocsánatot akarok kérni!

Válasz nem jön, csend van. 

- Hé! Kérlek... Beszéljük meg! - mondom hangosan miközben lesietek a lépcsőről.

Szétnézek minden szobába, körbekiabálok a házban, de sehol senki. Justin elment. Gondolom magamban, mire csengetnek. Arcom felvirul, rohanok az ajtó felé, miközben azt pörgetem az agyamba, mit is mondok majd neki.

- Justin, de örü...- nyitok ajtót - Kimberly?!

- Heily drágám! - vigyorog a volt legjobb barátnőm. - Mást vártál?

- Öm, nos igen. De gyere beljebb!

Kimet kifaggatom, hogy hogy talált rám, miért is jött valójában. A felállás a következő: felhívta anyákat akik szívesen adták meg a címem, ő pedig most azért jött, hogy elvigyen egy hajóútra. Igen, az apja most már eléggé pénzes ügyvéd, aki megengedheti magának, és egy szem lányának egy luxus utat. Mivel Kim anyjával elváltak, így csak ketten mennének, viszont Kim szólt neki, hogy vinne engem is, ő pedig minden gondolkozás nélkül belement. 

Barátnőm eléggé megváltozott, felvette a cicababa és plázacica üzemmód keverékét. Egyszóval nagyon giccses az öltözéke és elég keveset takar, annak ellenére hogy tél van, december eleje. A hajóút is úgy lehetséges, hogy nem a közelünkben, hanem melegebb éghajlatokra megyünk..
- Na, te jönnél szívem? - kérdi.
- Mikorra kell választ adnom?
- Hát, most kéne, me' holnap megyünk reggelről innen, majd dél körül onnan.
- Értem.
Az agyamban lévő fogaskerekek csak úgy pörögtek, hisz ha most elmegyek, mi lesz a Justinnal való ügyemmel? Haragban válunk el, és ki tudja mikor jövök vissza? Ezt nem akarom. Viszont egy ilyen lehetőség az életben egyszer van. De a munkahelyem? Elveszítem újra az állásom? Ez nagy döntés...
- Kérek tíz percet.
- Oksa. - rágózik.
A mobilomért nyúlok, kinyitom a névjegyzéket, megkeresem Justint, és már hívom is. Kiállok a ház elé, hogy Kim ne hallja amit beszélek. Csörög-csörög de nem veszi fel. Már épp le akarom rakni mikor megszólal:
- Mondd.
- Justin, tudom hogy haragszol rám, van oka is meg minden, de lenne valami amit meg kéne beszélnünk, elég sürgősen.
- Hallgatlak.
- Kimberly, tudod a volt legjobb barátnőm itt van.
- És?
- El akar vinni egy hajóútra, jó messze innen.
- Elmész?
- Nem tudom. Ezt kéne megbeszélnünk.
- Mit kell ezen beszélni? Ha akarsz mész, ha nem nem.
- Komolyan így kezeled? Oké, akkor megyek, de ha nem jövök vissza, magadra vess! - mondom, majd kinyomom.
Visszamegyek a házba egy apró könnycsepp kíséretében, (amit útközben le is törlök) és visszaülök Kim elé.
- Rendben, akkor kezdhetünk készülődni! - vigyorgok álcából.
- Jupí! - sikít majd átöleli a nyakam.
- Ja.."jupí" - suttogom magam elé.

13. rész

Justinnal átcuccoltunk hozzánk.
Nagyon furcsa, sőt inkább borzalmas, hogy mikor benyitok Cam bácsi szobájába, senkit sem találok ott. Leülök az ágyára, körbenézek a picuri szobában és könnyek gyűlnek a szemembe. Ahogy a plafont nézem, megsimítom szúrós ágytakaróját. Rápillantok a kis éjjeliszekrényére. Hirtelen indíttatásból kihúzom a fiókját. Nem szép dolog, de Justinnal úgy is kipakolni tervezünk innen, így egyszer úgyis láttam volna, mi van benne. Könnyeimet letörölve húzok ki a fiókból egy borítékot. Meglepődve bontom ki. Egy levél van benne.
"Drága Heily!
Reméltem hogy megtalálod ezt a kis újrakezdési bónuszt! Gondoltam, hogy nem leszek köztetek sokáig, egyszerűen megéreztem. Az jutott eszembe, ha már nem tudok rajtatok segíteni a jövőben, legalább most amíg lehet. A borítékban találsz némi spórolt pénzt, és újságból kifaricskált álláshirdetéseket. Remélem találsz használhatót. 
Kérlek, ne szomorkodj. Én örökké élek majd (ahogy mondani szokták a tipikus drámákban) a szívedben. Most pedig jó lenne búcsúznom, hisz lassan megyünk a doktorhoz.
További szép napokat, éveket! Szeret és ölel: Cameron bácsi."
Szememben a könny, szívemben a fájdalom és a düh. Dühös vagyok, hogy egyből feladta, meg se próbálta és hogy ilyen gyorsan itt hagyott.
Benyúlok a borítékba, és ha ez egy "kis spórolt pénz" lenne...Ez eléggé sok pénz.
Megtalálom a kis újságcikkeket is. Mindig is kiszerettem volna próbálni magam műkörmösként. És ki gondolta volna?! Csak olyan cikkek voltak kivágva, ahol műkörmöst keresnek.
A sírás pedig mint jó barát, visszatért.

***

- Justin! - kiáltom el magam a lépcső tetejétől.

- Mondd! - ordít a konyhából.

- Ugye neked van ilyen modern cuccod, hogy a telefonod adja a wifit, meg ilyenek?

- Ahamm. - bólint.

- És laptopod is van?

- Miért ne lenne? - mosolyog rám.

- Akkor megkérhetlek hogy hívjuk fel anyáékat Skype-on? Direkt kérték, hogy videochateljünk.

- Ó, értem. Szóval a szüleid le csekkolnának engem? - vigyorog.

- Um..Mondhatjuk így is. - mosolygok vissza.

- Rendben, akkor gyere. - húz fel maga után a lépcsőn, a szobámba.

***

Az első "találkozáson" is túl vagyunk... Mit ne mondjak, anya mosolygott, de azért árgus szemekkel méregette Justint, apa pedig... Nos ugyan ez, csak nála a mosoly rész elmaradt. Eléggé kínos volt, de Jus jól kezelte. Nem mondom, hogy laza volt, hanem inkább kimért, mégis barátságos. Ez nem amolyan "én vagyok a lányod új barátja", ehhez már hozzákapcsolódik hogy "akivel összeköltözöm, és én fogok rá vigyázni". És szerintem ez már nem olyan mindegy. 

De a végén áldásukat adták ránk, akkor már sokkal kedvesebb tekintettel mosolyogtak a kamerába.

- Ez nem is ment rosszul. - néz rám Justin vigyorogva.

- Sőt! Szerintem megkedveltek...

- Gondolod? Szerintem meg apukád az elején ölni tudott volna a szemével...De anyukád se kímélt..-nevet.

- Hát, idő kell nekik hogy feldolgozzák. - mondom, és magamban hozzá teszem: ahogy nekem is.

***

- Haló, tessék, itt Mr. Smith lakása. - veszem fel a vezetékes telefont.

- Itt Mrs. Clavell. Te vagy az Heily? Cameron nővére vagyok, Elisa.

- Ó, csókolom! Gondolom hallotta mi történt...

- Igen, felhívtak a kórházból, mint vér szerinti hozzátartozó. Ha megengeded, leutaznék intézni a temetést. Persze csak akkor ha elfogadod ezt a segítséget.

- Köszönöm, ez most pont jól jön. Igazán hálás vagyok. Mikorra várhatom?

- Két nap és ott vagyok.

- Rendben, gondolom addig még beszélünk! Viszont hallásra.

- Szervusz Heily.

Leteszem a telefont, majd póker arccal ülök le a konyhaasztalhoz, ahol sírva fakadok, a mai napon sokadjára.

- Heily! - szólít meg Justin, miközben a hátamat simogatja.

- Ne haragudj, de nem bírom elfogadni, hogy nem él...

- Megértelek. Ki keresett?

- Cameron bácsi nővére, Elisa. Holnap után eljön, és elintézi a temetést. Egy gonddal kevesebb. - törölgetem a szemem.

- Ez rendes tőle. - nyugtázza.

- Szinte egy fekete holmim sincs, a kapott pénzből vennék egy-két pólót. Ugye nem baj?

- Ugyan... Mikor szeretnél elmenni? - kérdi mosolyogva.

- Holnap reggelről. Délután megpróbálok állásinterjúkat szervezni.

- Oké. Nekem is munka után kéne nézni. - gondolkodik hangosan.

- Lehet...De ezen is túljutunk.

- Egyszer biztosan. - mosolyodik el, majd ad egy hosszú szájra puszit.

Remélem sosem válunk el, ő az alapja az új kezdetnek.

12. rész

Nem tudom elhinni, hogy meghalt. Képtelen vagyok feldolgozni. Még most is a szemem előtt van ahogy elbúcsúzunk, majd betolják a műtűbe. Három órája még élt. Sőt! Fél órával ezelőtt még bírta a szíve. Negyed órája tájékoztatott az orvos. Azt mondta nem hagy magamra... 
Úgy érzem senkim sem maradt. Hatalmas űr tátong bennem, amit senki nem tud betölteni. Száz százalékig biztos hogy nem. Justin... Ő rá még talán számíthatok. De mit várok egy pár napos szerelemtől? Hogy elvesz feleségül? Nem fog! Legyünk már észnél! Ő a második barátom! 
Mi lesz az iskolával? Hol fogok élni addig amíg tanulok? Csak mert a kolesz egy vagyon, és hiába vagyok nagykorú, nem tudnám magam eltartani egyedül egy lakásban. És nem fogok anyáékhoz visszamenni. Arra képtelen lennék. A gonosz Ruth néni az arcomba vágná, hogy ő már az elejétől tudta hogy gyenge vagyok ehhez az élethez! Sajnos vagy nem túl nagy a büszkeségem.
De még mindig keresem a kiskapukat..
- Heily..Nyugodj meg kérlek. Gyere, menjünk haza. - mondja Justin, miközben engem ölel.
- De még el kell rendezni a papírokat.. - válaszolom halkan.
Felállunk a folyosón lévő székekről, és kézen fogva elindulunk elrendezni az irományokat.

***

Justin nem engedte, hogy hazamenjek, úgyhogy egyenesen hozzájuk vitt, mondván, majd Pattie ad ruhát. 

Jazzy és Jackson nincs itt, otthon vannak az apjuknál, akit még nem ismerek, csak a nevét tudom: Jeremy. 

- Ugye nem fog haragudni anyukád, hogy nálatok leszek? - kérdem a kocsiban.

Justin leparkol az út mellé, szembefordul velem, megfogja a kezem, szemeimbe néz és beszélni kezd.

- Tudom, hogy ki vagy készülve, és nagyon megviselt ez az egész. De hé! Én itt vagyok és segítek. Ahogy anya is. Nem zavarsz, felőlem oda is költözhetsz. Ezt azért mondom el, mert többször nem fogom. Remélem jól megjegyzed. Nem foglak a szarban hagyni. Rendben?

Ahogy ezeket mondja könny gyűlik a szemembe.

- Köszönöm.. - csikarom ki magamból, majd megölel.

***

- Oké, szia anya. - köszönök el a telefonba.

- Mit mondtak? - kérdi Justin.

- Hogy még keresgéljek a lehetőségek között, ha pedig végképp nincs megoldás, költözzek haza.
- És te szeretnél haza menni?
- Egyáltalán nem. Be akarom fejezni az iskolát, munkát akarok szerezni. Nem ülhetek otthon anyuci szoknyája mellett életem végéig...
- Érdekes felfogás. De igazad van. Fel kell nőnöd. Ahogy nekem is.
- Jaj, nem rád értettem, ne haragudj. - gondolok bele, hogy mit is mondtam az előbb.
- Dehogy haragszom. Csak azt hiszem van egy ötletem.

***

Jus elmesélte az ötletét, miszerint költözzünk be a rám hagyott házba (nem tudom mit képzelt Cameron bácsi mikor az egész házat rám hagyta a végrendeletében). Justin állítása szerint munkát fog keresni, bejár Pattiehez tanulni, és ha bármi baj lenne, szintén Pattiehez tudunk fordulni.

Sokat gondolkoztam rajta. Két fiatal összeköltözik, elkezdik az életet és még azt se tudják, hogyan fogjanak bele. Emellett még iskolába járnak és tanulniuk kell. 

Most épp a zuhany alatt állok és még mindig ezen rágódom.

Nincs más lehetőség. Lehet, hogy nem véletlenül ismertem őt meg. Ki tudja, talán mégis ő fog majd elvenni? Ő lenne az én kiskapum? El kell fogadnom ezt a lehetőséget, mert ha nem, haza kell költöznöm. Azt pedig nem fogok.

Kiszállok a zuhany alól, felöltözök és visszasétálok az ágyba, ahol Justin a telefonját nyomkodja a sötétben.

- Tudod hogy így mennyire rontod a szemed? - kérdem.

- Igen? - húzza félmosolyra a száját.

- Bizony. A végén szemüveges leszel, és nem látsz majd jobban, csak egyre rosszabbul. És fájni fog a fejed meg ilyenek. - mondom, s eközben már szép lassan elém is sétált.

-Tyűha. Ennek már a fele sem tréfa. - mosolyog le rám. 

- Te nem is veszel komolyan. - vigyorgok vissza.

- Dehogyisnem! Kikérem magamnak. Ezentúl nem telefonozok sötétben. Jó lesz?

- Tökéletes. - mosolygok majd nyomok a szájára egy puszit és bebújok az ágyba.

Ebből a napból pont elég volt ennyi. Elvesztettem a nagypapámat és megtaláltam a kiskapumat. Mi lesz még ebből?

11. rész

- Miss Benson! Kérem keljen fel! - ébresztget a doktor.
- Hány óra van? - esek neki rögtön.
- Tizenegy múlt.. ha jól látom három perccel. - mosolyog rám az orvos. - Kérem, ne haragudjon hogy felébresztettem, de konzultálnunk kéne Mr. Smith állapotáról.
Ahogy ezt a mondatot kimondja, felállok a székről, amin aludtam, ő pedig átkísér az irodájába.
Elmondja nekem, hogy napról napra súlyosabb az eset, így nagy mázlink van, hogy ma meg tudják ejteni a műtétet. Ezzel szemben viszont felkészít minden eshetőségre, elmagyarázza az arányokat, a mellékhatásokat és hasonlókat...
Mikor ennek vége van visszasétálok Cameron bácsihoz.
- Na hogy vagyok? - kérdi tőlem mosolyogva.
- Ha azt mondom, hogy remekül, elhiszi?
- Hát nem igazán. Ennyire súlyos?
- Mondjuk azt, jó hogy ma sor kerül a műtétre. - mosolygok rá bágyadtan.
- Te jobban meg vagy ijedve mint én. Heily, drágám. Bármi is fog történni mindennek oka lesz. Nem hiszek a véletlenekben. Ha most esetleg meghalnék, hidd el, oka lenne. De ha élni fogok.. Nos számomra az egy ajándék lesz. - néz rám bájosan, miközben letöröl egy könnycseppet az arcomról. - Bízz bennem. Nem hagylak magadra.
- Ígéri?
- Ígérem.

***

- Mr. Smith, készüljön fel lelkileg, mert tíz perc és megyünk. - mondja mosolyogva a nővér, arra utalva, hogy lassan kezdetét veszi a beavatkozás.

- Köszönöm nővérke! - mondja illedelmesen Cameron bácsi.

Nem értem ezt az embert. Lehet, hogy pár óra múlva meghal és mégis őszinte mosoly díszíti arcát. Nem is tudom mikor volt ilyen jókedvű.

- Justin, kimennél most egy kicsit? Szeretnék Heilyvel négyszemközt beszélni. - mondja Cameron bácsi.

- Persze. A folyosón leszek.

Letelepedek Cameron bácsi ágyának szélére. Felé eső kezemet a tenyerébe teszi és szemüvegén keresztül mosolyogva engem fürkész.

- Drága Heily. Ne haragudj, hogy ilyen helyzet elé állítottalak, de soha nem gondoltam volna, hogy egyszer ide kerülök.

- Jaj, Cam bácsi..Ne butáskodjon, mindenki lehet beteg. Majd meggyógyul!

- Okos lány vagy, tudod hogy ez nem így működik.

- Sajnos tudom... De azért a biztonság kedvéért elmondom, hogy már majdnem kigyűlt egy vadi új színes tévére, úgyhogy ha felépül, keresek egy új munkahelyet, és elmehetünk tévé-vadászatra. - mosolygok rá.

- Alig várom. És köszönöm, nagyon rendes lány vagy. Ha esetleg mégse lenne időnk...

- Cameron bácsi, kérem ne búcsúzkodjunk. pár óra múlva viszont látjuk egymást, és arról csacsogunk majd hogy hány centiméter lesz az új tévénk átmérője. Rendben?

- Rendben.

Egy nővér és pár férfi köpenyben benyit. Tehát itt az idő.

Cam bácsit átteszik a hordágyra, majd könnyeimet vissza nyelve mondok még egy-két szót.

- Csókolom Cameron bácsi. Legyen erős!

- Ugyan Heily.. Szólíts nagypapának! - szorítja meg a kezem, mire bólintok és a könyörtelen köpenyesek kitolják a kórteremből.

Én pedig sírva rogyok le arra a székre amin este aludtam.

***

Anyáékat értesítettem a helyzet súlyosságáról. Azt mondták hogy majd a beavatkozás után beszélünk még. 

Justin most itt ül mellettem, a telefonját babrálja, én pedig a gondolataimba merülve bambulom a kórterem fehér falát.

Vajon hogy lehet Alexander? Úgy tudom ma reggel elment, mielőtt én felébredtem volna. És mi történhet most Cameron bácsival? Bocsánat... a nagypapámmal? Ezzel az egész kérésével miszerint szólítsam papának...valamit nagyon eltalált bennem. Hogy is mondjam.. Szólhatott volna előbb is. Na de ez most mindegy. A lényeg, hogy mi lehet vele? Már lassan másfél órája tűkön ülök. Az orvos azt mondta, hogy minden bizonnyal hosszú lesz, de nem mondta hogy mennyire. De ez lényegtelen. A fontos az, hogy meggyógyuljon.

Pont most nem veszíthetem el. Most lett a nagypapám.

10. rész

Szia, nem zavarok sokáig, csak annyi: végre itthon, tehát új rész. Mivel eddig tényleg minden mesébe illő volt.. most jön a fekete-leves. Persze, próbálok reális maradni, és nem átesni a ló túloldalára. Jó olvasást, és nyugodtan írhatsz kommentet, nem eszlek meg! :)

Hogy mit is csinálok most? Justin vállán sírok. Bizony.
A CT eredmény borzalmas, kiderült számunkra hogy Cameron bácsi gyógyíthatatlanul beteg, illetve talán még van egy szalmaszál amibe kapaszkodhatunk, mégpedig egy műtét. Ez egy nagyon veszélyes beavatkozás, előfordulhat, hogy Cam bácsi többé fel se ébred. De ha nem műtik meg, akkor egyre nagyobb fájdalmai lesznek, egészen addig míg... Szóval érted. Megműtik és vagy túléli vagy nem, de ha nem teszik, az a biztos és fájdalmas halált jelenti.
Mit tegyek most? Miért pont most? Ki lesz mellettem, ha ő már nem lesz köztünk? Ki lesz az az ember aki folyamatosan biztat? Nem halhat meg. Mindent megteszek, hogy ő élhessen. Gondolom magamban, miközben Justin ingére potyognak sós könnyeim.
Kicsit megnyugszom, majd az orvos behív az irodájába, ahol elmondja nekem, hogy vázolta Cameron bácsinak a helyzetet, ő pedig saját felelősségre, de elfogadta a műtéti javaslatot. Mivel eléggé sürgős a dolog, szombaton, azaz holnap el is végzik a beavatkozást. Nekem lecsordul egy könnycsepp a bal szememből, és minden egyes szónál amit az orvos mond, mintha kést szúrnának a lelkembe. A doki egy pohár vízzel kínál, amit el is fogadok, majd visszamegyek a váróba, és leülök Justin mellé.
- Te feltudod fogni? - kérdem halkan.
- Nem, de muszáj lesz... Elfogadta a műtétet?
- El... Holnap meg is csinálják. De mi lesz ha...?
- Nyugi, nem lesz baj. - karol át a bal karjával és ad puszit a halántékomra. - Minden rendben lesz.
Bemegyünk Cam bácsi szobájába, ahol rajta kívül egy másik ember fekszik, olyan középkorú férfi. Csak ketten vannak, így remekül eltudnak beszélgetni.
- Csókolom.. - mondom félősen mosolyogva, kisírt szemekkel.
- Heily! Gyere csak, bemutatlak. Alexander, ő itt a fogadott unokám Heily, Heily ő itt Alexander Sparks.
- Nagyon örvendek. - rázok kezet Cam bácsi szobatársával.
- Szintén.
- Cameron bácsi, lassan megyünk, összecsomagoljuk a szükséges ruhákat, ételt-italt, egyebet.. Látom nem fog unatkozni, de azért hozok egy keresztrejtvényt és egy sportújságot. Kábé egy óra és jövünk, rendben?
- Persze. Vigyázzatok magatokra! Ja, és Heily.. ne aggódj, minden rendben lesz. - mosolyog rám.

***

Mindenki azt hajtogatja, hogy minden rendben lesz.. És ha mégsem? Mit fogok én akkor csinálni? Vajon Cameron bácsi teljesen tisztában van a dolgokkal? Hogy minden ötven-ötven százalékban oszlik el? Nem fél? Szegény..ő nyugtat engem, mikor nekem kéne őt. Soha nem gondoltam bele, hogy egyszer ilyen helyzetbe kerülök. Azt gondoltam: ő fog felkísérni az oltárhoz, a gyerekem őt szólíthatja majd dédinek.. Egyszerűen nem bírom feldolgozni, hogy mi is történik pontosan. Már most úgy fogom fel, mintha meghalt volna, pedig nem. Épp csomagolok neki. Az biztos: addig leszek mellette ameddig csak lehet. Hagy halljam nevetni, lássam a mosolyt az arcán. Ki kell használnom minden egyes percet a műtét előtt. És csak bíznom kell abban, hogy a műtét után is viszont látjuk egymást.

- Hey.. Minden oké? - jön mellém Justin.

- Szerinted? - nézek rá szelíden.

- Ha rágörcsölsz, nem lesz jobb. Inkább gyere, siessünk be hozzá, és annyit legyünk vele, amennyit csak tudunk. 

- Oké.. Csak még hozok két üveg vizet. 

***

A nap eltelt, sokszor mentem ki a mosdóba sírni, de magamra szóltam hogy egyrészt megy az idő, másrészt még azt hiszik hasmenésem van... 

Annyi időt töltöttem Cam bácsival és Alexanderrel amennyit csak lehetett. Őt is megismertem. Remekül elbeszélgettünk a fociról, a főzésről és hasonlókról. Justin is eléggé összebarátkozott vele. 

Én most egy széken ülök, és épp aludni próbálok Cameron bácsiék szobájában. A nővér a helyzetet tekintve megengedte, hogy bent maradjak estére, viszont nincs szabad ágy. 

Holnap délután kettőkor tolják be a műtőbe Cam bácsit. Az orvosok rendesek, és megígérték nekem, mindent megtesznek amit csak lehet. Mégse várom a holnap délután kettőt...

9. rész

Mielőtt elmegyek, megírom a kilencediket! Jó olvasást: Barbi.

Justin mellett ébredni...nos leírhatatlan. Csak nézem miközben alszik, és azon agyalok, hogy milyen nyugodt ütemben emelkedik a mellkasa.
Valami mintha hiányozna a tegnapi napomból... Hasít belém a gondolat. Kibújok az ágyból, ezzel megszakítva Jus bámulását, és átnézek Cam bácsihoz. Mint látom, ő is alszik még, így lesétálok a konyhába. Nyugodt szívvel melegítem a tejet, elhatároztam: nincs több kávé. Amúgy, mielőtt megijedtek, egy bögrét ittam, az igaz, de sok tejjel. Így inkább tejes-kávénak mondanám.
Megcsörren a telefonom, Joey hív. És akkor mint villámcsapás jön a felismerés: tegnap nem mentem el dolgozni.
- Haló? - veszem fel félve.
- Ma befáradnál dolgozni?! Mégis hogy képzelted?! És még azt a rohadt telefont sem vetted fel! Amint tudod ide tolod a segged, ez nem telefontéma. - üvölti a telefonba, és kinyomja.
Mit fogok most csinálni? Nem veszthetem el most a munkahelyem...Pont most nem. Egyre több kiadásom van, mindjárt kigyűlik Cam bácsi tévéjére... Ki kell magyaráznom magam Joenál.

***

Justin elment, azt mondta beszél Pattievel, és majd visszajön, hogy együtt vigyük Cameron bácsit orvoshoz. Én pedig addig bejöttem Joeyhoz, aki épp most nagyon kioszt engem, de aligha figyelek rá.

- Megtennél, hogy koncentrálnál? - néz mélyen a szemembe. - Heily...Én eddig nagyon jó fej főnök voltam. De ez már túlment azon a bizonyos határon. Megértem, szerelmes vagy, nincs suli...és ez volt az első bakid. Mégis kirúghatnálak érte.

- Nem tudjuk valahogy megbeszélni? Most nagyon beindultak a dolgok, nyakamban az élet...- de Joe közbevág.

- Kislány, te még sehol sem vagy az élet nagy dolgaitól!

- Hogy mondod? - akadok ki.

- Anyádék hátulról pénzelnek, tanulnod kell meg húst vágnod. Ez neked a nagy "élet"?

- Mondja a nagy gyerek a világ végén lévő apró húsboltjával!

- Heily. Itt szakadt el a cérna! Találj másik munkahelyet!

Nekem pedig könnyek gyűlnek a szemembe. Ezt nem kellett volna mondanom... De felnőtt módjára viselem: felállok, az ajtó felé veszem az irányt és magam mögött becsapom azt.

Rohadt jól indul a nap...

***

Az úton már nem vagyok nagypofájú, zokogva nyitok be Cam bácsi házába. 

- Csó-ko..lom - mondom sírva.

- Heily! Kicsim, mi a baj? - jön hozzám Cam bácsi aggódó tekintettel.

- Joe-Joey kirúgott...
Cameron bácsinak mindent elmesélek, persze csak a megnyugvásom után.
- Majd találsz másik munkahelyet! Vagy szeretnéd, hogy beszéljek Joeyval? - kérdi Cam bácsi.
- Nem, köszönöm... Majd keresek valamit.
Csöngetnek, Justin az. Kinyitom az ajtót. Ő fülig vigyor, jókedvű, én pedig laza testtartással, kisírt szemekkel nézek vissza rá. Mikor meglát, a mosoly lelohad az arcáról.
- Gyere be.. - mondom szomorkásan.
Jusnak is elmesélem, hogy mi volt a boltban, majd felmegyek zuhanyozni, és már mehetünk is az orvoshoz.

***

Cam bácsit épp vizsgálják, Justinnal a váróban ülünk. Mindketten a gondolatainkba mélyedve bámulunk magunk elé.

Remélem minden rendben lesz vele. Bele se merek gondolni, mi lenne, ha esetleg... nem lenne. Mondjuk ki: meghalna. Mihez kezdenék én akkor? Belerokkannék a hiányába, nem lenne hol laknom, már munkahelyem sincs, szerintem a tanulást is feladnám. Nem hiszem, hogy koncentrálni bírnék. Heily Benson! Ne fesd az ördögöt a falra! Nyugodj meg! Mondd, hányszor mondjam még el: majd lesz valami!

A belsőm üvöltő hangja térít észhez. Megint csak igaza van. 

Justint még mindig lefoglalják a gondolatai. A rendelő ajtaja a nyitódásra nyikorogni kezd, de Cam bácsi nem jön ki rajta, az asszisztens fél lábával lépi át a küszöböt.

- Mr. Smith hozzátartozója, Heily Benson, kérem bejönne?

Ijedségemben felpattanok, és Justint megbököm.

- Igen, máris megyünk! - mondom és rémülten nézek rá. - Most mi lesz? - suttogom a levegőbe.

- Nyugodj meg...- morogja.

Bemegyünk a rendelőbe, ahol köszönök az orvosnak, majd beszélni kezd.

- Miss Benson, Mr. Smithnek lehetnek komoly problémái is, így írtam egy sürgős beutalót koponya CT-re, a kórházba is betelefonáltam. Protekció által elintéztem, ha most átmennek, meg is csinálják.

- Köszönjük szépen. - mondja Justin.

Ijedségemben mozdulni se bírok, Jusnak úgy kell kilökdösnie a rendelő területéről. Kocsiba ülve pedig magamba zárkózva gondolkozok.

Most így minden összejön majd? Miért pont most?  Eddig minden olyan mesébe illő volt... Talán az álom élet most szertefoszlik? 

Folytatás: Coming soon 

Tábor! Kihagyás!

Szia/sziasztok!
Ha van aki olvassa a blogot, annak mondom: 8-9 napos kihagyás lesz, mivel nem leszek internet kapcsolat közelében.
Táborozás közben pedig amúgy sem szándékoznám a gépet bújni...
Addig is kombinálom az új részeket, és ha lesz elegendő ihlet, ha hazaértem dupla részt is írok.
Köszi a megértést, jó nyarat: Barbi.

8. rész

Reggelről az ébresztőm bekapcsol és iszonyatos vijjogásra kelek. Hoppá, azt hiszem este ki kellett volna kapcsolni, hisz ma nincs suli.
Justin morogni kezd, és a takarót a fejére húzza, én pedig kómásan keresem az ébresztő kinyomó gombját. De persze, Heily Bensonnak nem megy ilyen könnyen! Sehogy se sikerül kinyomni az elektromos készüléket.
- Add már ide! - morogja Justin, én pedig a kezébe nyomom.
Ő nem vacakol a gombokkal, egyszerűen kiszedi az elemet, mire a kis óra elhallgat.
- Bocsi... - mondom zavartan, és visszadőlök az ágyba.
- Nem baj, csak légyszíves ne játsszuk ezt többször...Oké?
- Oké...Legközelebb a kajaszagra ébredsz, mert reggelit készítek majd a konyhában. Megfelel?
- Tökéletes lesz. Most viszont aludjunk még...
Justin alig két perc alatt visszatér az álmok világába, én pedig nézem a plafont, és gondolkozom.
Hogy találhatott rám egy ilyen helyes pasi? És miért pont engem választott? Annyi szép csajt megkaphatna. Ha Kim itt lenne, biztos őt választotta volna. Ilyen szempontból jó, hogy nincs itt. Más szögből véve viszont nagyon hiányzik. Fel kéne hívjam, de hiába zaklatnám, úgyse venné fel. Oké, hogy kiakadt, de mielőtt elment, megbeszélhettük volna! Annyira sajnálom, hogy így elszúrtam ezt a kapcsolatot. Nincs olyan nap, hogy ne jutna eszembe... Na jó. Nem érdekel, ha nem veszi fel, én teljes erőbedobással keresni fogom. És az se izgat, hogy ez mivel jár. Ő a fogadott nővérem, és nem hagyom veszni.
Miközben vaskerékként forogtak a gondolataim, lesétáltam hangtalanul a lépcsőn és elkezdtem reggelit csinálni, hogy kiengeszteljem Justint. Tojásrántottát készítek, az még nem okoz gondot.
Szokásos kávémat készítem, mikor lépteket hallok a lépcső felől.
- Jó reggelt kicsim. Most van az a reggel? - néz rám kómás mosollyal.
- Igen. Megfelel? - mutatok a tányérokra.
- Tökéletes. - puszilja meg a fejem búbját, majd leül egy székre. - Mit kotyvasztasz abban a bögrében? - vág fura grimaszt.
- Kávét főztem. Minden reggel megiszom.
- Annyit?! És még nem kaptál szívrohamot? Na add csak ide! - kiveszi a bögrét a kezemből, és annak tartamát beleönti a kagylóba.
- Azt még megittam volna... - szomorodok el.
- Ehelyett a lötty helyett, igyál mondjuk tejet. Vagy vizet.
- De ez ébreszt fel. - nyávogok neki.
- Vegyél egy zuhanyt. Hidd el, ez nem egészséges..és ekkora mértékben pláne nem. - néz rám komolyan. - A nagymamám szívinfarktusban halt meg. A kávé, a stressz, a gondok mind-mind közre játszottak.
- Sajnálom..
- Én is, de már tovább léptem. Viszont nem hagyom, hogy ez a szar téged is elvegyen tőlem. - mondja és megölel.
Komolyan, mit eszik rajtam? Gondoskodó, kedves, vicces, jó szándékú... És pont rám talál? Mondtam már, hogy egy álomban élek?

***

Justinnal a vidámparkban vagyunk. Cameron bácsinak hagytam üzenetet, telefonszámot (kettőt is), ha baj lenne, nyugodtan hívjon.

- Tudod, van egy oldalam, amit úgy hívok: "nagy gyerek". - kezdek vallani neki. 

- Tényleg? Nem nézem ki belőled...

- Ohó, majd meglátod. A vidámparkokban kibújik belőlem a kislány, aki egy tinédzser testébe szorult. 

- Kezdjek félni? - húzza össze a szemöldökét.

- Inkább rettegj. Csak attól félek, ha meglátod ezt az énem, sikítva elszaladsz és szakítasz velem. - nézek rá boci szemekkel.

- Megígérem, nem fogok. Ha kibírom az "anyám menstruál, és a húgom hisztizik" kombinációt, akkor szerintem ezt kisujjal lenyomom. 

Nevetésben törünk ki, én pedig megnyugodok. Neki magamat adhatom.

Leülünk egy padra egy papírzacskós popcornnal és vattacukorral a kezünkben, és beszélgetni kezdünk.

- Mesélj magadról, alig ismerlek. - biztatom.

- Mire vagy kíváncsi? 

- Mindenre ami fontos, és ami nem az.

- Oké. Kiskoromban mindig is autószerelő akartam lenni, és általános után világgá akartam menni, mikor megtudtam, hogy a szüleim elválnak. Jazzy és Jackson a féltestvéreim, apa részéről. Sokat vannak nálunk, mert anya és én is nagyon szeretjük őket. Hatalmas tiszteletem az anyámnak, mivel úgy tekint rájuk, mintha a sajátjai lennének. A lényeg, hogy végül nem mentem világgá, csak a nagyimékig, ahol aztán két éjszakát töltöttem. Anyáék tudták, hogy ott vagyok, csak hagyták, hogy megemésszem a dolgot. Mikor elkezdődött a középsuli nagyon visszahúzódó voltam, és ezért mindenki került engem. Képzelheted az érzést, mikor elmész bulizni, leülsz a kanapéra, és körülötted mindenki csókolózik, te pedig magad elé nézel és azon agyalsz, hogy lehetsz ilyen kretén. Na mindegy. A fősuli idejére már összeszedtem magam, de ott meg az volt a baj. Így lettem én magántanuló kretén gyerek, akinek eddig egy barátnője se volt.

Mikor ezt elmesélte, az érzések csak úgy tomboltak bennem. Egy ilyen rendes fiút így kiközösíteni, esélyek nélkül ellökni?! Egyszerre volt bennem düh, sajnálat és hatalmas nagy szeretet. 

Gondolkozás nélkül megölelem. Nem érdekel a popcorn a kezében, sem a vattacukordarabok a hajamban. (Elég disznó módjára eszek mikor ideges vagyok).

Ő pedig visszaölel.

- Most te jössz. -mondja.

- Oké.. Nos én kiskoromban kész hercegnőként viselkedtem. Elég nagy váltás nem? A hercegnő hentes köpenyben. lényegtelen. Állatokat akartam gyógyítani, és ezzel kivívni az emberek tiszteletét, az akkori barátnőmmel Cannadyvel. A suliban már csak egy barátnőm volt mindössze, Kimberly. Vele osztottam meg mindent, úgy ismertük egymást mint a tenyerünket. Sülve-főve együtt voltunk, már az általánostól kezdve. Nagyon sok mindenben hasonlítottunk, de különbségek is akadtak. A szüleim nagyon szeretnek engem, csak már akkor se bírták nagyon kimutatni, amiért én nem is haragszom. A legtöbb szeretet a nagyszüleimtől és Kimberly szüleitől kaptam meg, így hatalmas veszteség volt elveszítenem a nagypapámat, majd rá egy évre a mamámat is. De, a legjobb barátnőm mindig ott volt mellettem. Ezek után jöttek a bajok: a középiskola. Kimért minden fiú oda és vissza volt, és engem a jó csaj csatlósának hívtak. Az utolsó évünkben Kimnek egy elég komoly kapcsolata lett, a fiú el akarta őt jegyezni. Csakhogy jött egy hatalmas buli, amire engem is meghívtak. Az a fiú, Josh nagyon berúgott, egyáltalán nem volt magánál. És jött egy filmbe illő jelenet, mikor az "álompasi" a csaj legjobb barátnőjét találja megcsókolni, és történetes a csaj akkor jelenik meg. Kim teljesem kiakadt, és abban az időben futott be az apja mint ügyvéd, így el kellett költözniük. Elment, és azóta se beszélünk. Én is elköltöztem, a fősuli miatt, így teljesen elveszítettük egymást.

Eme nagy vallás után rám fért egy ölelés, amit meg is kaptam.

- Dobjuk fel a hangulatot egy kis hullámvasúttal. - mondja Justin.

- Be fogok hányni..

- Nyugi, nem dobom ki a popcornos zacskót. - kacsint rám majd elnevetjük magunkat.

***

Estére érünk haza, Jus megint itt alszik. 

- Csókolom! - köszönök Cam bácsinak.

- Szervusztok! Meséljétek, hogy éreztétek magatokat?

- Jól...sőt remekül! És ön? - kérdem.

- Hasogat a fejem és nincs étvágyam. De megvagyok. 

- Holnap visszamegyünk az orvoshoz, és nincs kifogás. Rendben?

- Rendben..

- Elkísérjelek titeket? - kérdi tőlem Justin.

- Gyere, fiam! - mondja Cameron bácsi hatalmas mosollyal. - Kértek vacsorát?

- Igen az jól esne... - mondom.

Míg Cam bácsi a konyhában ügyködik, mi felmegyünk az emeletre. 

- Szerinted minden rendben lesz? - nézek Justinra ijedt szemekkel.

- Nagyon remélem.

***

Alváshoz készülődve (épp fogat mosok) újra gondolkodóba esek.

Senkinek nem nyíltam meg még így, mint Jusnak. Vajon jó ötlet volt ennyire kiteríteni a lapjaimat? Meg kell bízzak benne, hisz egy kapcsolat alapja a bizalom. Mit gondolhat rólam most? Megcsókoltam a legjobb barátnőm vőlegényét, akivel nem is terveztem együtt lenni. Mi a legjobb szó? A szajha? 

Emiatt pedig egy űr tátong a lelkembe, amit talán sose lehet betölteni. 

Ha egyszer lesz egy lányom, nem szeretném ha rám hasonlítana. Ebben legalább is ne.