Nagyon furcsa, sőt inkább borzalmas, hogy mikor benyitok Cam bácsi szobájába, senkit sem találok ott. Leülök az ágyára, körbenézek a picuri szobában és könnyek gyűlnek a szemembe. Ahogy a plafont nézem, megsimítom szúrós ágytakaróját. Rápillantok a kis éjjeliszekrényére. Hirtelen indíttatásból kihúzom a fiókját. Nem szép dolog, de Justinnal úgy is kipakolni tervezünk innen, így egyszer úgyis láttam volna, mi van benne. Könnyeimet letörölve húzok ki a fiókból egy borítékot. Meglepődve bontom ki. Egy levél van benne.
"Drága Heily!
Reméltem hogy megtalálod ezt a kis újrakezdési bónuszt! Gondoltam, hogy nem leszek köztetek sokáig, egyszerűen megéreztem. Az jutott eszembe, ha már nem tudok rajtatok segíteni a jövőben, legalább most amíg lehet. A borítékban találsz némi spórolt pénzt, és újságból kifaricskált álláshirdetéseket. Remélem találsz használhatót.
Kérlek, ne szomorkodj. Én örökké élek majd (ahogy mondani szokták a tipikus drámákban) a szívedben. Most pedig jó lenne búcsúznom, hisz lassan megyünk a doktorhoz.
További szép napokat, éveket! Szeret és ölel: Cameron bácsi."
Szememben a könny, szívemben a fájdalom és a düh. Dühös vagyok, hogy egyből feladta, meg se próbálta és hogy ilyen gyorsan itt hagyott.
Benyúlok a borítékba, és ha ez egy "kis spórolt pénz" lenne...Ez eléggé sok pénz.
Megtalálom a kis újságcikkeket is. Mindig is kiszerettem volna próbálni magam műkörmösként. És ki gondolta volna?! Csak olyan cikkek voltak kivágva, ahol műkörmöst keresnek.
A sírás pedig mint jó barát, visszatért.
***
- Justin! - kiáltom el magam a lépcső tetejétől.
- Mondd! - ordít a konyhából.
- Ugye neked van ilyen modern cuccod, hogy a telefonod adja a wifit, meg ilyenek?
- Ahamm. - bólint.
- És laptopod is van?
- Miért ne lenne? - mosolyog rám.
- Akkor megkérhetlek hogy hívjuk fel anyáékat Skype-on? Direkt kérték, hogy videochateljünk.
- Ó, értem. Szóval a szüleid le csekkolnának engem? - vigyorog.
- Um..Mondhatjuk így is. - mosolygok vissza.
- Rendben, akkor gyere. - húz fel maga után a lépcsőn, a szobámba.
***
Az első "találkozáson" is túl vagyunk... Mit ne mondjak, anya mosolygott, de azért árgus szemekkel méregette Justint, apa pedig... Nos ugyan ez, csak nála a mosoly rész elmaradt. Eléggé kínos volt, de Jus jól kezelte. Nem mondom, hogy laza volt, hanem inkább kimért, mégis barátságos. Ez nem amolyan "én vagyok a lányod új barátja", ehhez már hozzákapcsolódik hogy "akivel összeköltözöm, és én fogok rá vigyázni". És szerintem ez már nem olyan mindegy.
De a végén áldásukat adták ránk, akkor már sokkal kedvesebb tekintettel mosolyogtak a kamerába.
- Ez nem is ment rosszul. - néz rám Justin vigyorogva.
- Sőt! Szerintem megkedveltek...
- Gondolod? Szerintem meg apukád az elején ölni tudott volna a szemével...De anyukád se kímélt..-nevet.
- Hát, idő kell nekik hogy feldolgozzák. - mondom, és magamban hozzá teszem: ahogy nekem is.
***
- Haló, tessék, itt Mr. Smith lakása. - veszem fel a vezetékes telefont.
- Itt Mrs. Clavell. Te vagy az Heily? Cameron nővére vagyok, Elisa.
- Ó, csókolom! Gondolom hallotta mi történt...
- Igen, felhívtak a kórházból, mint vér szerinti hozzátartozó. Ha megengeded, leutaznék intézni a temetést. Persze csak akkor ha elfogadod ezt a segítséget.
- Köszönöm, ez most pont jól jön. Igazán hálás vagyok. Mikorra várhatom?
- Két nap és ott vagyok.
- Rendben, gondolom addig még beszélünk! Viszont hallásra.
- Szervusz Heily.
Leteszem a telefont, majd póker arccal ülök le a konyhaasztalhoz, ahol sírva fakadok, a mai napon sokadjára.
- Heily! - szólít meg Justin, miközben a hátamat simogatja.
- Ne haragudj, de nem bírom elfogadni, hogy nem él...
- Megértelek. Ki keresett?
- Cameron bácsi nővére, Elisa. Holnap után eljön, és elintézi a temetést. Egy gonddal kevesebb. - törölgetem a szemem.
- Ez rendes tőle. - nyugtázza.
- Szinte egy fekete holmim sincs, a kapott pénzből vennék egy-két pólót. Ugye nem baj?
- Ugyan... Mikor szeretnél elmenni? - kérdi mosolyogva.
- Holnap reggelről. Délután megpróbálok állásinterjúkat szervezni.
- Oké. Nekem is munka után kéne nézni. - gondolkodik hangosan.
- Lehet...De ezen is túljutunk.
- Egyszer biztosan. - mosolyodik el, majd ad egy hosszú szájra puszit.
Remélem sosem válunk el, ő az alapja az új kezdetnek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése