12. rész

Nem tudom elhinni, hogy meghalt. Képtelen vagyok feldolgozni. Még most is a szemem előtt van ahogy elbúcsúzunk, majd betolják a műtűbe. Három órája még élt. Sőt! Fél órával ezelőtt még bírta a szíve. Negyed órája tájékoztatott az orvos. Azt mondta nem hagy magamra... 
Úgy érzem senkim sem maradt. Hatalmas űr tátong bennem, amit senki nem tud betölteni. Száz százalékig biztos hogy nem. Justin... Ő rá még talán számíthatok. De mit várok egy pár napos szerelemtől? Hogy elvesz feleségül? Nem fog! Legyünk már észnél! Ő a második barátom! 
Mi lesz az iskolával? Hol fogok élni addig amíg tanulok? Csak mert a kolesz egy vagyon, és hiába vagyok nagykorú, nem tudnám magam eltartani egyedül egy lakásban. És nem fogok anyáékhoz visszamenni. Arra képtelen lennék. A gonosz Ruth néni az arcomba vágná, hogy ő már az elejétől tudta hogy gyenge vagyok ehhez az élethez! Sajnos vagy nem túl nagy a büszkeségem.
De még mindig keresem a kiskapukat..
- Heily..Nyugodj meg kérlek. Gyere, menjünk haza. - mondja Justin, miközben engem ölel.
- De még el kell rendezni a papírokat.. - válaszolom halkan.
Felállunk a folyosón lévő székekről, és kézen fogva elindulunk elrendezni az irományokat.

***

Justin nem engedte, hogy hazamenjek, úgyhogy egyenesen hozzájuk vitt, mondván, majd Pattie ad ruhát. 

Jazzy és Jackson nincs itt, otthon vannak az apjuknál, akit még nem ismerek, csak a nevét tudom: Jeremy. 

- Ugye nem fog haragudni anyukád, hogy nálatok leszek? - kérdem a kocsiban.

Justin leparkol az út mellé, szembefordul velem, megfogja a kezem, szemeimbe néz és beszélni kezd.

- Tudom, hogy ki vagy készülve, és nagyon megviselt ez az egész. De hé! Én itt vagyok és segítek. Ahogy anya is. Nem zavarsz, felőlem oda is költözhetsz. Ezt azért mondom el, mert többször nem fogom. Remélem jól megjegyzed. Nem foglak a szarban hagyni. Rendben?

Ahogy ezeket mondja könny gyűlik a szemembe.

- Köszönöm.. - csikarom ki magamból, majd megölel.

***

- Oké, szia anya. - köszönök el a telefonba.

- Mit mondtak? - kérdi Justin.

- Hogy még keresgéljek a lehetőségek között, ha pedig végképp nincs megoldás, költözzek haza.
- És te szeretnél haza menni?
- Egyáltalán nem. Be akarom fejezni az iskolát, munkát akarok szerezni. Nem ülhetek otthon anyuci szoknyája mellett életem végéig...
- Érdekes felfogás. De igazad van. Fel kell nőnöd. Ahogy nekem is.
- Jaj, nem rád értettem, ne haragudj. - gondolok bele, hogy mit is mondtam az előbb.
- Dehogy haragszom. Csak azt hiszem van egy ötletem.

***

Jus elmesélte az ötletét, miszerint költözzünk be a rám hagyott házba (nem tudom mit képzelt Cameron bácsi mikor az egész házat rám hagyta a végrendeletében). Justin állítása szerint munkát fog keresni, bejár Pattiehez tanulni, és ha bármi baj lenne, szintén Pattiehez tudunk fordulni.

Sokat gondolkoztam rajta. Két fiatal összeköltözik, elkezdik az életet és még azt se tudják, hogyan fogjanak bele. Emellett még iskolába járnak és tanulniuk kell. 

Most épp a zuhany alatt állok és még mindig ezen rágódom.

Nincs más lehetőség. Lehet, hogy nem véletlenül ismertem őt meg. Ki tudja, talán mégis ő fog majd elvenni? Ő lenne az én kiskapum? El kell fogadnom ezt a lehetőséget, mert ha nem, haza kell költöznöm. Azt pedig nem fogok.

Kiszállok a zuhany alól, felöltözök és visszasétálok az ágyba, ahol Justin a telefonját nyomkodja a sötétben.

- Tudod hogy így mennyire rontod a szemed? - kérdem.

- Igen? - húzza félmosolyra a száját.

- Bizony. A végén szemüveges leszel, és nem látsz majd jobban, csak egyre rosszabbul. És fájni fog a fejed meg ilyenek. - mondom, s eközben már szép lassan elém is sétált.

-Tyűha. Ennek már a fele sem tréfa. - mosolyog le rám. 

- Te nem is veszel komolyan. - vigyorgok vissza.

- Dehogyisnem! Kikérem magamnak. Ezentúl nem telefonozok sötétben. Jó lesz?

- Tökéletes. - mosolygok majd nyomok a szájára egy puszit és bebújok az ágyba.

Ebből a napból pont elég volt ennyi. Elvesztettem a nagypapámat és megtaláltam a kiskapumat. Mi lesz még ebből?