14. rész

-Három hónappal később-

Mondhatni elég sok idő telt el, mióta Justinnal együtt lakunk. Egész jól elvagyunk. Mindig megvigasztal, semmit sem siettet és érezteti hogy szeret.

Ezen kívül még mindig nem léptem túl Cameron bácsi halálán. Nincs olyan nap, hogy ne sírnék, és a piros betűs napokon úgy megvisel, hogy három napig alig eszek, és mindenkit elzavarok a közelemből. Ilyenkor úgy viselkedek mint egy vadállat. Csak Justint sajnálom, aki mindennek ellenére tűri, és próbál mellettem lenni.

Most is ilyen "vadállat-passzban" vagyok, mivel hamarosan megint eljutok a piros betűkhöz. 

Majdnem elfelejtettem! Kimberly visszahívott a tegnap, és elbeszélgettünk. Azt mondta nem haragszik, és bocsánatot kért, amiért nem hívott. Olyan boldog voltam, mint három hónappal ezelőtt, sőt még talán boldogabb is. 

- Kicsim, nem jössz le ebédelni? - nyit be Jus a szobánkba.

- Le kéne mennem.. - nézem meg a karórámat. - Lassan megyek dolgozni.

- Rendben. - mondja, majd megölel. - Ugye tudod hogy szeretlek?

- Igen. - ölelem vissza - Én is téged.

***

Hazajőve az nemrégen szerzett munkahelyemről, ledobom a cipőm és a télikabátom, majd Justin után kiáltok.

Nem jön válasz, így szétnézek a házban, ahol egy cetlit találok.

Szia szivem!

Elmentem egy újabb interjúra, kívánj sok sikert! Hatkor jövök! Jus.

Hát igen, neki nehezebben megy ez az állás keresés dolog. 

Pocsékul érzem magam, így veszek egy forró fürdőt, majd bebújok az ágyba olvasni. Amióta otthagytam az iskolát kevesebbet rajzolok, és többet olvasok. Bár már megalkottam Jazzynek a Micimackót és Jaxonnak is a kocsit, Pattie és Justin kérésére még nem maradt időm. 

Talán el kéne őket kezdeni. Még mindig kíváncsi lennék Justin arckifejezésére. - Gondolom magamba, majd átülök az íróasztalhoz, és nekikezdek.

Egy óra alatt be is fejezem, és Justin pont ekkor érkezik. Enyhe mosollyal megyek le elé.

- Szia! - köszöntöm.

- Hello! - mosolyog - Milyen volt a napod?

- Hosszú... hogy ment az interjú?

- Elgondolkodtak rajtam..Elég sokáig. Majd nekem adták! - mondta lelkesen, nekem pedig jókora mosoly csúszott az arcomra.

- Gratulálok! - mondom majd megölelem. - Ezért ajándék jár.. - vezetem fel a meglepim egy sejtelmes mosoly kíséretében.

- Tényleg? - vág kaján vigyort.

- Emlékszel, mikor megígértem, hogy rajzolok neked egy lányt?

- Aha - nevet fel. - Kész lett?

- Bizony.

Oda adom neki a rajzot, mire szörnyülködve elveszi és grimaszol egyet, közben elhagyja a száját egy enyhe sikoly.

- Na, tetszik? - vigyorgok.

- Nos ő... Annyira ronda, hogy már..még nem szép. - nevet - Maga a munka jó, csak.. Szegény lány, kiről ábrázoltad?!

- Egy olyan személyről aki utál engem. - mondom majd magamban hozzá teszem: tehát magamról.

***

- Heily elég már! - mondja Justin kissé ingerülten, mikor benyit a szobába és újra sírva lát.

- Mit elég Justin?! - háborodok fel.

- Három kib****tt hónapja állandóan sírva látlak! Már nem tudok mit kezdeni a helyzettel. Hiába vagyok melletted, nem segít!

- Mégis mit vársz? Hogy lépjek tovább ennyi idő alatt egy ekkora traumán?

- Ne túlozz! Ennyi idő alatt már simán tovább kellett volna lépned. 

- Akkor nem ismersz engem eléggé. - állok vele szembe.

- Azt mondod? És mondd, engedted, hogy megismerjelek? Hogy tehetném ha állandóan csak sírsz, és negatívan látod a világot?! Nem beszélve hogy az önbecsülésed is a béka segge alatt van. - gurul dühbe.

- Ó, tehát így látod?

- Így b..dmeg! Hogy lássam? 

- Azt mondtad adsz időt...

- Adtam, és mikor ezt mondtam max két hónapra gondoltam!
- Értem, és akkor most kérjek bocsánatot?! Nem tudom hogy kezelnéd, ha a nagyapád meghalna! - támadok neki.
- És ki mondta neked, hogy ez nem történt meg? - súgja nekem ingerülten a szavakat majd megfordul, kimegy az ajtón amit aztán becsap maga után.
Én pedig ingerültségemben egy enyhébb ordítás kíséretében hozzávágok az ajtóhoz egy... nos egy papír zsebkendős dobozt. Majd az ágyamra vetődök és sírni kezdek. Újra.

***

- Justin! - kiáltok egy óra múltán. - Justin, csak bocsánatot akarok kérni!

Válasz nem jön, csend van. 

- Hé! Kérlek... Beszéljük meg! - mondom hangosan miközben lesietek a lépcsőről.

Szétnézek minden szobába, körbekiabálok a házban, de sehol senki. Justin elment. Gondolom magamban, mire csengetnek. Arcom felvirul, rohanok az ajtó felé, miközben azt pörgetem az agyamba, mit is mondok majd neki.

- Justin, de örü...- nyitok ajtót - Kimberly?!

- Heily drágám! - vigyorog a volt legjobb barátnőm. - Mást vártál?

- Öm, nos igen. De gyere beljebb!

Kimet kifaggatom, hogy hogy talált rám, miért is jött valójában. A felállás a következő: felhívta anyákat akik szívesen adták meg a címem, ő pedig most azért jött, hogy elvigyen egy hajóútra. Igen, az apja most már eléggé pénzes ügyvéd, aki megengedheti magának, és egy szem lányának egy luxus utat. Mivel Kim anyjával elváltak, így csak ketten mennének, viszont Kim szólt neki, hogy vinne engem is, ő pedig minden gondolkozás nélkül belement. 

Barátnőm eléggé megváltozott, felvette a cicababa és plázacica üzemmód keverékét. Egyszóval nagyon giccses az öltözéke és elég keveset takar, annak ellenére hogy tél van, december eleje. A hajóút is úgy lehetséges, hogy nem a közelünkben, hanem melegebb éghajlatokra megyünk..
- Na, te jönnél szívem? - kérdi.
- Mikorra kell választ adnom?
- Hát, most kéne, me' holnap megyünk reggelről innen, majd dél körül onnan.
- Értem.
Az agyamban lévő fogaskerekek csak úgy pörögtek, hisz ha most elmegyek, mi lesz a Justinnal való ügyemmel? Haragban válunk el, és ki tudja mikor jövök vissza? Ezt nem akarom. Viszont egy ilyen lehetőség az életben egyszer van. De a munkahelyem? Elveszítem újra az állásom? Ez nagy döntés...
- Kérek tíz percet.
- Oksa. - rágózik.
A mobilomért nyúlok, kinyitom a névjegyzéket, megkeresem Justint, és már hívom is. Kiállok a ház elé, hogy Kim ne hallja amit beszélek. Csörög-csörög de nem veszi fel. Már épp le akarom rakni mikor megszólal:
- Mondd.
- Justin, tudom hogy haragszol rám, van oka is meg minden, de lenne valami amit meg kéne beszélnünk, elég sürgősen.
- Hallgatlak.
- Kimberly, tudod a volt legjobb barátnőm itt van.
- És?
- El akar vinni egy hajóútra, jó messze innen.
- Elmész?
- Nem tudom. Ezt kéne megbeszélnünk.
- Mit kell ezen beszélni? Ha akarsz mész, ha nem nem.
- Komolyan így kezeled? Oké, akkor megyek, de ha nem jövök vissza, magadra vess! - mondom, majd kinyomom.
Visszamegyek a házba egy apró könnycsepp kíséretében, (amit útközben le is törlök) és visszaülök Kim elé.
- Rendben, akkor kezdhetünk készülődni! - vigyorgok álcából.
- Jupí! - sikít majd átöleli a nyakam.
- Ja.."jupí" - suttogom magam elé.