Hogy mit is csinálok most? Justin vállán sírok. Bizony.
A CT eredmény borzalmas, kiderült számunkra hogy Cameron bácsi gyógyíthatatlanul beteg, illetve talán még van egy szalmaszál amibe kapaszkodhatunk, mégpedig egy műtét. Ez egy nagyon veszélyes beavatkozás, előfordulhat, hogy Cam bácsi többé fel se ébred. De ha nem műtik meg, akkor egyre nagyobb fájdalmai lesznek, egészen addig míg... Szóval érted. Megműtik és vagy túléli vagy nem, de ha nem teszik, az a biztos és fájdalmas halált jelenti.
Mit tegyek most? Miért pont most? Ki lesz mellettem, ha ő már nem lesz köztünk? Ki lesz az az ember aki folyamatosan biztat? Nem halhat meg. Mindent megteszek, hogy ő élhessen. Gondolom magamban, miközben Justin ingére potyognak sós könnyeim.
Kicsit megnyugszom, majd az orvos behív az irodájába, ahol elmondja nekem, hogy vázolta Cameron bácsinak a helyzetet, ő pedig saját felelősségre, de elfogadta a műtéti javaslatot. Mivel eléggé sürgős a dolog, szombaton, azaz holnap el is végzik a beavatkozást. Nekem lecsordul egy könnycsepp a bal szememből, és minden egyes szónál amit az orvos mond, mintha kést szúrnának a lelkembe. A doki egy pohár vízzel kínál, amit el is fogadok, majd visszamegyek a váróba, és leülök Justin mellé.
- Te feltudod fogni? - kérdem halkan.
- Nem, de muszáj lesz... Elfogadta a műtétet?
- El... Holnap meg is csinálják. De mi lesz ha...?
- Nyugi, nem lesz baj. - karol át a bal karjával és ad puszit a halántékomra. - Minden rendben lesz.
Bemegyünk Cam bácsi szobájába, ahol rajta kívül egy másik ember fekszik, olyan középkorú férfi. Csak ketten vannak, így remekül eltudnak beszélgetni.
- Csókolom.. - mondom félősen mosolyogva, kisírt szemekkel.
- Heily! Gyere csak, bemutatlak. Alexander, ő itt a fogadott unokám Heily, Heily ő itt Alexander Sparks.
- Nagyon örvendek. - rázok kezet Cam bácsi szobatársával.
- Szintén.
- Cameron bácsi, lassan megyünk, összecsomagoljuk a szükséges ruhákat, ételt-italt, egyebet.. Látom nem fog unatkozni, de azért hozok egy keresztrejtvényt és egy sportújságot. Kábé egy óra és jövünk, rendben?
- Persze. Vigyázzatok magatokra! Ja, és Heily.. ne aggódj, minden rendben lesz. - mosolyog rám.
***
Mindenki azt hajtogatja, hogy minden rendben lesz.. És ha mégsem? Mit fogok én akkor csinálni? Vajon Cameron bácsi teljesen tisztában van a dolgokkal? Hogy minden ötven-ötven százalékban oszlik el? Nem fél? Szegény..ő nyugtat engem, mikor nekem kéne őt. Soha nem gondoltam bele, hogy egyszer ilyen helyzetbe kerülök. Azt gondoltam: ő fog felkísérni az oltárhoz, a gyerekem őt szólíthatja majd dédinek.. Egyszerűen nem bírom feldolgozni, hogy mi is történik pontosan. Már most úgy fogom fel, mintha meghalt volna, pedig nem. Épp csomagolok neki. Az biztos: addig leszek mellette ameddig csak lehet. Hagy halljam nevetni, lássam a mosolyt az arcán. Ki kell használnom minden egyes percet a műtét előtt. És csak bíznom kell abban, hogy a műtét után is viszont látjuk egymást.
- Hey.. Minden oké? - jön mellém Justin.
- Szerinted? - nézek rá szelíden.
- Ha rágörcsölsz, nem lesz jobb. Inkább gyere, siessünk be hozzá, és annyit legyünk vele, amennyit csak tudunk.
- Oké.. Csak még hozok két üveg vizet.
***
A nap eltelt, sokszor mentem ki a mosdóba sírni, de magamra szóltam hogy egyrészt megy az idő, másrészt még azt hiszik hasmenésem van...
Annyi időt töltöttem Cam bácsival és Alexanderrel amennyit csak lehetett. Őt is megismertem. Remekül elbeszélgettünk a fociról, a főzésről és hasonlókról. Justin is eléggé összebarátkozott vele.
Én most egy széken ülök, és épp aludni próbálok Cameron bácsiék szobájában. A nővér a helyzetet tekintve megengedte, hogy bent maradjak estére, viszont nincs szabad ágy.
Holnap délután kettőkor tolják be a műtőbe Cam bácsit. Az orvosok rendesek, és megígérték nekem, mindent megtesznek amit csak lehet. Mégse várom a holnap délután kettőt...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése