20. rész

Reggelről Justin enyhén borostás, nyugodt arca tárul szemem elé. A kis reggeli ébresztőórám még csak reggel 8-t mutat, így hátamra fordulok és gondolkodni kezdek.
Milyen érdekes az élet. Hol is kezdtem? Kis hentesbolt, ahonnan négy hónap után ki is rúgtak, azért mert fülig szerelmes voltam és elfelejtettem bemenni (?) dolgozni... Oké, akkor idáig stimmel. Na de közben bezavart az én híres neves Justinom, akinek köszönhetően kirúgtak. Persze, nem hibáztatom emiatt, hisz én voltam a hunyó, a bolond érzéseim miatt...
Rápillantok az édesen szuszogó Justinra, elmosolyodom majd visszafordítom fejem a plafon felé.
Teljesen megérte. Ha nincs az a kis hentesüzlet, és persze Pattie akkor most nem aludna itt mellettem csendesen az én mindenem.
Kirúgás, oké, szerelem, oké. Aztán jött az igazi fekete-leves. Cameron bácsi halála. Te jó ég, hogy én mennyit sírtam! Mennyire hiányzik a mai napig. Mármint nem a sírás, hanem Cam bácsi. Emlékszem a mosolyára. Sőt! Még arra is, hogy hogyan üdvözölt mikor idejöttem.
"Kopogok a kopott fehér ajtón. Csengő nincs, legalább is én nem látom. Szép környék, de nekem kicsit talán túl zöld, és túl régies. Otthon minden sokkal modernebb. Jaj! Csak legyen wi-fi! 
- Jó napot! - mosolyog kedvesen valamilyen bácsi...
- Csókolom. Én Mr. Smith-et keresem.
- Én vagyok. Te vagy az Heily?
- Igen... 
- Kerülj beljebb! - invitál be kedvesen. - Szólíts Cameron bácsinak. Nagyon örülök, hogy ideértél. Hogy utaztál?"
Te jó ég! Már akkor is milyen érdeklődő volt, és kedves és udvarias... 
Halkan felkelek, majd átsétálok Cam bácsi volt szobájába. Még nem mozdítottam el semmit, minden úgy van, ahogy ő hagyta. Leveszek egy nem is olyan réginek tűnő albumot.
Ahogy kihúzom a polcról egy cetli esik ki belőle.
"Sok szeretettel Heilynek, 20. születésnapjára!" Ez a felirat van ákom-bákom betűkkel írva.
Nyikorog az ajtó, majd valaki átlépi a küszöböt, és leül mellém.
- Jó reggelt! - mondom.
- Neked is. Mi ez? - mutat a cetlire Justin.
- Nem tudom, most találtam.
- És nem akarod kinyitni? - utal az albumra.
- De, ki kéne.
Az első kép közepén én vagyok, még kisbaba koromban, egy férfi karjaiban, aki nagyon hasonlít Cameron bácsira.
- Jé! Ti már ekkor ismertétek egymást? - kérdi Justin.
- Ezek szerint...
A második képen két éves vagyok, és puffadt arccal próbálom elfújni a gyertyákat a szülinapi tortámról. Ahogy végig nézek a mögöttem álló seregen, akik mind a képen vannak, rátalálok Cam bácsira.
Harmadik képen az óvodából ballagok. Épp elfordítja a fejét ugyan, de most már felismerem: ő az.
És mindegyik képen ott van a háttérben. Minden eseményen, ahogy egyre csak növök.
Hogy nem emlékeztem ezekre?! 

***

Justinnal minden cuccot behordtunk amit csak lehetett. Persze azok még a jól bevált dobozokban várnak arra, hogy kicsomagolják őket. De mi már annyira elfáradtunk a puszta cipekedésben, hogy inkább ledőltünk pihenni.

- Érdekel már, hogy milyen becenevet fogsz összehozni nekem. - mondom.
- Tényleg? Amúgy valami ütősre gondoltam...Bár nem hiszem, hogy sikerülni fog. Valami állat és növény keresztezésre gondoltam.
- Úh. És mi lesz ha nem tetszik?
- Megszívtad. - röhögi el magát.
Lógós tréning nadrágban és hosszú ujjúban átsétálok a szobánkból a konyhába. Belenézek a hűtőbe, de az szinte kong az ürességtől.
- Justin! - kiáltok fel az emeltre. - Kéne valami munka! Na meg egy kis kaja se lenne rossz.
Justin nyugisan totyog le a lépcsőről, majd megáll előttem, átkarolja a derekam és mosolygósan szemeimbe néz.
- Mi lett a munkahelyeddel?
- Felmondtam... - vallom be.
- Ó, értem. Viszont van egy jó hírem. Ahol anya dolgozik épp üresedés van. Lestoppoljam neked a helyet?
- Öm, attól függ, hol dolgozik Pattie.
- Egy kisebb butikban.
- Tökéletes. - mosolygok rá. - Köszönöm.
- Nincs mit...cica virágom. - vigyorog egyet, majd megcsókol, de csókja közben rázkódom a nevetéstől.
Cica virág? Komolyan?

***

Justinnal Cam bácsi nagyon régi tévéjét nézzük, miközben azt beszéljük, mi lesz a jövőben, és mit gondoltunk a múltban, amikor a jövőre gondoltunk.

- Kiskoromban.. - kezdi Justin. - Úgy képzeltem el magam a jövőben, hogy nagyon menő űrhajós leszek, aki ugrál a Holdon...Aztán visszamegyek a Földre, és dicsekedem az űrhajóssisakommal.

- Én úgy, hogy lesz egy férjem, két kisgyerekem és majd megtanulok az állatok nyelvén beszélni, és mikor felhívnak mobilon az állatok, behívom őket a lakásomba, és meggyógyítom őket. Ugye, azért hívnak, hogy meggyógyítsam őket, mert betegek.

- Persze, ez teljesen logikus. Az állatok csak azért hívnak fel minket mobilon, mert betegek.

- Ahogy az is normális, hogy ugrálsz a Holdon. - nézek rá.

- Majd egyszer... - mered a "távolba". Amúgy, csak a plafonra.

- Bolond! - lököm meg nevetve, mire ő is elröhögi magát. - Most hogy képzeled el a jövőt?

- Hm... Család, munka, haverok. És te?

- Család, munka... Hé! Nekem még egyik barátodat se mutattad be. - háborodok fel.

- Mert nincsenek. De a jövőben szerezni fogok. - kacsint rám.

- Ó, bocsi. És hány gyereket szeretnél? - kérdem, talán egy kicsit elpirulva.

- Kettőt vagy hármat. Amennyi összejön. Te?

- Nekem elég a kettő. - nevetek.

- Majd egyszer... - mered újra a plafonra, mire fülig vigyorral nézek rá.

- Pontosan. - mondom, majd megdöbbenve néz rám.

- Te kiskorodban mit gondoltál, hány évesen fogsz férjhez menni?

- Hm. Azt hiszem, akkor már férjnél kéne legyek. Ha jól emlékszem 19 éves koromra tippeltem.

- Fenébe, lekéstem. 

- Ejnye, Justin. Pótolni-pótolni! - kacsintok rá, majd enyhe csókot nyomok rózsaszín szájára. 

- Hidd el, cicavirágom, be fogom. 

- Ajánlom. - nevetem el magam, majd újra a tévé képernyőjét kezdem szuggerálni.

 Amikor arra gondoltam, " hisz ő is csak egy fiú lesz az életemben, aki jön és majd el is megy!" legbelül reméltem, hogy nem így fog történni. És láss csodát! Arról beszélgettünk, hogy el fog venni. Azta.. Magam előtt látom, ahogy apa felkísér az oltárhoz, majd mikor megállunk előtte, megszorítja a kezem, s könnyes szemmel mondja nekem: Még nem késő! Nem haragszom, ha elfutsz. Majd én ránevetek, elengedem kezeit, és rápillantok anyára, akinek szintén fátyolos a szeme. Mikor pedig előre fordulok, magam előtt látom az én hercegem, öltönyben, jól belőtt hajjal, félmosollyal. Míg a pap beszél, körülnézek és Cameron bácsira gondolok. Majd kimondjuk a boldogító igent és megyünk bulizni reggelig. Jaj, de jó lenne! Én így tudom elképzelni. De vajon milyen lesz a valóságban? 

Várom, hogy megtudjam. Vajon az esküvőm is olyan lesz mint az életem? Pont mint egy álomban?

*VÉGE*

Köszönöm azoknak, akik elolvasták a blogom! :) Egyik kedvenc időtöltésem volt ezt a sztorit írni.. Lehet megleplek titeket egy plusz résszel, de nem ígérek semmit. Sziasztok! :)

19. rész

Máris 19?! Nem gondoltam, hogy ilyen hamar eljutok idáig. Remélem tetszettek/tetszenek a részek. Kommentek hiányában írtam a blogot, ami talán kicsit zavart, de leginkább a saját magam szórakoztatására tettem mindezt. Persze, aki olvasta, nagyon örülök és köszönöm neki! :) Én ennél a résznél búcsúzkodom, a következőnél nem hiszem, hogy lesz lelki-erőm :D. Jó olvasást!


Mikor minden érzelem kiszabadul belőled, mint egy gennyes seb, és csak folyik belőled a bántás és fájdalom, az szörnyű. Viszont mikor már ott van melletted az, akit szeretsz és kisírhatod magad a vállán...az már megkönnyíti ezt az egészet.
Nos, igen. Justinnal ma tartottuk a lelkizős napot. Mindent elmondtunk egymásnak, persze az elején megegyeztünk, hogy nem vesszük magunkra, az már a múlt és a lényeg a jelen. Sokszor csaltak könnyeket a szemembe a régi emlékek. De nem csak az én szemem lett fátyolos, és egy részben (bármennyire is szemétség) ez megnyugtatott. Nem vagyok gyenge. Vagy ha az is vagyok, akkor nem csak én.
Mindezek végén jól megölelgettük egymást, és elhatároztuk, hogy ez nem volt jó játék, inkább többet ne játszunk ilyet.
Tél van, ennek következtében vérfagyasztó hideg, Márpedig ilyen időben "épp" nem volt kedvünk kimozdulni, inkább a jó meleg takaró és a forrócsoki mellett döntöttünk (véleményem szerint ez a legjobb elhatározás).
- Te.. - szólít meg Justin.
- Mondd.
- Én becéztelek téged valaha?
- Fogalmam sincs... Nem igazán emlékszem.
- Értem.. - gondolkozik. - És vágytál valaha arra hogy becézzelek?
- Mik ezek a kérdések Justin? - nevetek.
- Nem tudom, csak így eszembe jutott.
- Nos... Egy aranyos becenév elférne. De valami egyedi legyen ám!
- Akarsz valami állatka lenni? - néz pimasz mosollyal.
- Kösz, kihagyom. - ingatom fejem.
- Akkor még majd gondolkozok rajta.
Hát, kíváncsi leszek rá, az biztos.

***

Épp valami nagyon unalmas filmet bambulunk, mikor megcsörren a telefonom.

- Haló?

- Heily, kicsim! - szólít meg apa a vonal túloldaláról.

- Apa! De rég beszéltünk már.. Mi újság?

- Azért hívlak.. - hangjáról hallatszik, hogy egyáltalán nem figyel rám.

- Táncoló láma. - mondom a kagylóba.

- Mert arra gondoltunk anyáddal, hogy szívesen meglátogatnánk.

- Apa, figyelsz te rám?

- Na, mit gondolsz?

Meredten bámulok a készülékre, és valami elkezd fájni a bensőmben. Justin kikapja a kezemből a telefont.

- Jó napot! - szól bele.

- Kihez van szerencsém? - kérdi apa felháborodva.

- Justin vagyok, Heilynek hirtelen dolga akadt. Tudok segíteni valamiben?

- Ott laksz a lányommal?

- Perpillanat...

- Szuper! - vág közbe apa - A hétvégén lenéznénk.

- Várjuk önöket szeretettel.

- Rendben. Majd még keresem Heilyt. Szervusz.

- Viszont hallásra. - Justin kinyomja a telefont. - Apudék hétvégén itt lesznek. - jelenti ki, majd tovább nézi a filmet.

Ezt mit ne mondjak, elég gyorsan lerendezte.

***

Csupa nyálas, filmbe illő dolgot műveltünk Justinnal. Rájöttem: van egy teljesen bolond fiúm. (Aki iszonyat aranyos, kedves, vicces, szerethető...stb.) 

Ilyen például a sütés. Mindketten pizsinek szánt tréningben álltunk neki sütit csinálni. A szerelmes párok, amikor sütnek, megtréfálják egymást a liszttel. Csak hogy ne legyünk teljesen sablonosak, mi tojással csináltuk. Mire végeztünk, nekem beleszáradt a sárga valami a hajamba, Justinnak pedig beszívta a ruhája, plusz megdermedt tőle a haja.

Olyanok voltunk mint régen. És végre, csomó idő után, újra boldog voltam.

- Mit szólnál, ha visszaköltöznél? - kérdem.

- De, nem arról volt szó..

- Tudom, miről volt szó. - szakítom félbe - De fölöslegesnek tartom. Ha este itt hagysz... Fú. Ne tedd.

- Rendben. - mosolyodik el.- Őszintén szólva, eszemben se volt ma elmenni.

- Jófiú. - túrok bele, most már tojás mentes hajába.

Tehát Justin visszaköltözik. Megbeszéltük, hogy holnap hozzá is látunk átcuccolni, hogy hétvégére minden itt legyen.

Végre, végre, végre! Boldog vagyok. Ez az Heily! Valamit jól csináltál! 

18.rész

Justin csönget, kinyitom az a ajtót, és itt is egy idilli pillanat: Justin az ajtófélfát vagy mit támasztva, vörös rózsával a kezében, csábosan néz le rám.
- Ööö... Szia? - mondom teljesen bénán.
- Heló. Be is engedsz, vagy elég ha egész este így nézlek? - nevet.
- Ja, gyere beljebb. - röhögöm el magam.
- Ezt neked hoztam. - adja ide a gyönyörű rózsámat.
- De kedves! Köszönöm.
Justin leveszi kabátját és cipőjét majd bekísérem a nappaliba.
A virágomat vízbe teszem és közben azon agyalok, hogy: Te jó ég, mit fogok én most itt mondani?!

***

Olyanok vagyunk Justinnal, mint két tízéves. Egy-egy résznél elpirulunk, majd kínos csend aztán buta poénok amin csak erőltetetten lehet nevetni. De elhatároztuk hogy csinálunk valami nasit és nézünk egy esetleg két filmet. Bőven elég holnap a lelki duma.
- A választék a következő... - nézett szét az interneten Justin. - Romantikus lelki dráma, amin te a közepén és meg már az elején sírok a borzalomtól, horror amin én röhögök te pedig a félelemtől inkább elmész aludni, vígjáték tele műpoénokkal, amin senki sem tud nevetni csak a rendező, dokumentum amin bealszunk, családi ami a középkategória, kalandfilm amiben állandóan a lövöldözés folyik és a musical ami szóba sem jöhet. Melyiket választjuk? - néz rám hülye vigyorral Justin.
Én csak elnevetem magam, majd egy nagy adag popcornnal lehuppanok mellé.
- Hol a többi variáció? - kérdem.
- Elveszett egy nagyon mély lyukban és elnyelte őket a sötétség. - vág ijesztő grimaszt, majd elmosolyodik - Azok még ennél is szörnyűbbek, így már nem is sorolom őket.
- Mindent értek. Akkor melyikre tippelsz?
- Horror vagy családi.
- És mi baj a némafilmekkel? - kérdem "komolyan"tőle.
- Ne szívass. - tűnnek el Justin arcáról az érzelmek. Mintha a benső énje épp kiszaladt volna a mosdóba. Amolyan "Csak a teste..."
- Nyugi már, csak vicceltem. Nézzünk egy családit?
Justin komoran néz még mindig, majd szép lassan közelebb hajol, miközben a számat bűvöli.
- Tudod... - suttogja az ajkaimba - Most úgy megcsókolnálak... - néz mélyen a szemembe.
- Mi akadályoz?
- Az, hogy csak vicceltem. - nevet a szemembe gonoszul.
Azt hiszem megérdemeltem, durva poén volt számára a néma film história, kész megrázkódtatás, ezt kaptam vissza. Én csak megrázom magam, kinyújtom rá a nyelvem, majd zavaromban a laptopján kezdek családi filmek után kutatni.

***

Justinnal nem lehet komolyan filmet nézni! Ebben a filmben meghalt egy ember, a főszereplő szerelme, de én az egészet végignevettem. Ugyanis, egy nagy gyerekkel néztem ezt a "műalkotást", ő pedig nem hagyta annyiban, mindent megmagyarázott, kiparodizált vagy csak hangosan kezdett gondolkodni. Nem, ő tényleg nem normális. De óráról-órára egyre jobban és jobban beleszerettem. Elvarázsolt, megbolondított... Nem tudom másképp kifejezni magam.

Zuhanyozni hajnali kettőkor mentem, s mire visszatértem a szobámba Justin tündérien szundikált. Bebújtam mellé az ágyba, de égett popcorn szagot árasztott (elfelejtettem a második adag rágcsit, így egy kicsit megfeketedett, de neki így is ízlett), így hátat fordítottam neki. De sajnos ez sem segített, én pedig azelőtt csutakoltam le magamról ezt a bűzt, így muszáj voltam felkelteni és kiküldeni a zuhany alá. 

Perpillanat egyedül fekszem az ágyban, Justin kábé tíz perce ment el a zuhanyzóba, úgyhogy az éjjeliszekrényen lévő lámpa fényénél olvasok egy izgalmas krimi regényt. Az ajtó csukva, teljesen beleélem magam a főhősnő szerepébe.

"Ekkor lépteket hallottam, ami a lépcsőtől jöttek"- annyira benne vagyok, én is zajt neszelek meg- "Kipattantam az ágyamból, majd hálóingben az ajtó elé álltam, fülemet  rátapasztottam, úgy hallgatóztam. Az kinyitódik, és egy magas alakkal találom szembe magam, akinek arca tele volt sebhelyekkel, feje tetején már haj se volt, horgas orral és összeszorított fogakkal vicsorgott rám."

- Bú. - súgja a fülembe Justin.

A csendes házat sikolyom zaja tölti be. Az én "rémem" irtó nevetésbe kezd, mire én szívemhez kapok, és a lélegzetemet próbálom szabályozni. Iszonyatosan megijedtem.

- Mondd, ezt muszáj volt?

- Tudni akarod?

Bólintok.

- Azt se hallottad ahogy bejöttem, dülledő szemekkel olvastad azt a könyvet és nem, sajnos nem bírtam magamon uralkodni.

- Visszakapod. - dörmögöm.

- Alig várom, édes.

Elnézés, a kissé rövid rész miatt, hamarosan jön a 19!

17. rész

Ha van valaki aki ezt a blogot olvassa, annak elárulom: nincs sok hátra már ebből a blogból. Ez lenne az első amit befejeznék szívesen, és a legelején elterveztem, hogy 20 részből fog állni. (Max 20+1-ből és a +1 egy bónusz rész lesz)
Így lassan fel göngyölödik a történet :) Jó olvasást, a 17. részhez! :)

*2 és fél hét múlva*

Itthon, Justin nélkül, lassan 3 napja. Milyen? Borzalmas. 

Nem tudom, mihez kezdjek, tele vagyok számlákkal, de munkám nincs, teljesen üres a hűtő és alig mozdulok ki itthonról, mivel olyan hideg van, hogy meg lehet fagyni. 

A napjaimat Cameron bácsi szobájában töltöm, fekszem az ágyban, azon agyalok, hogy mi lesz ezután és hogy mi volt a múltban. Nem sokat alszom, valahogy nem jön rám az álom. Tegnap elmentem a kis üzletbe, ahol a számlámra írattam a vásárolt élelmiszereket. Mondhatjuk, nem vagyok formában.

Justinnal való kapcsolatom éledezni látszik, tegnap kaptam egy SMS-t, amiben ennyi állt:

"Élsz?"

Nem válaszoltam rá, azt gondolom ennél többet érdemlek.

Már délelőtt 11 óra van, és én még csak most szállok ki az ágyból. 

Épp nagyon egyszerű, vajas-párizsis szendvicset készítek magamnak, kócosan, köntösben és lefojt sminkkel, ami még a tegnapi "shoppingolásomból" maradt rajtam. Bekapcsolom a rádiót, hogy ne legyen olyan csend, zúgjon valami a háttérben.

A kedvenc számomat játsszák ezért teli torokból kezdek el énekelni. Persze pont ekkor csöngetnek. Kinyitom az ajtót, de csak a postás. Visszamegyek és folytatom előző tevékenységem, mikor megint csöngetnek. Biztos nem adott át valamit a postás... 

- Mit nem a...- nézek fel a barna szempárba. - Mond.

- Tehát élsz. 

- Nem sokáig, mert ha nem jössz be megfagyok. - invitálom be Justint a házba.

Ő be is jön, kabátját leveszi a sapkájával együtt, majd dörzsölni kezdi kezeit.

- Minek köszönhetem a látogatást?

- Eszembe jutottál... - válaszolja vállait megvonva.

- Örülök hogy három hét után hirtelen eszedbe jutok.

- Heily, ezt fejezd be. hisz még együtt vagyunk, nemde?

- Mi az hogy még együtt vagyunk?! - borul el az agyam - Három hétig nem is keresel, vagyis bocs kaptam egy "Élsz?" SMS-t amibe minden érzelmed benne van, és ezt csak azért, mert nehezen dolgoztam fel az egyik hozzám legközelebb álló ember halálát. Ezek után van pofád idejönni és kijelenteni hogy még együtt vagyunk?! Ne szórakozz kérlek... Eddig hol voltam?

- Fogalmam sincs...

- A tengeren, vagy óceánon vagy a bánom is én milyen kék vízen! Sok puccos gazdaggal enyelegtem, amíg neked épp nem jutok eszedbe. Justin, ne játszadozz velem!

- Megnyugodtál? - néz rám flegmán.

- Őszintén? Nem! Rohadtul nem.

- Mikor fogsz? 

- Bunkó... - hagyom őt a nappaliban, és visszatérek a konyhába.

Tovább kenem a szendvicsem, de tudom hol fog kikötni... Két lehetőség van: vagy Justin arcán, vagy a hűtőben, mert hogy ezek után nincs étvágyam az is biztos.

- Heily... - sétál Justin lassan a konyha felé - Figyelj. Ne haragudj, nagyon szemétláda módon kezdtem. De elmondhatom amiért jöttem?

Lassan lenyugszom, iszok egy pohár vizet, majd elé állok.

- Egy pillanat és jövök.

Felmegyek a fürdőbe és elrendezem magam, hogy ne úgy nézzek ki mint egy hajléktalan.

***

- Szóval... - kezd hozzá Justin - Szeretném veled újrakezdeni. És mielőtt belevágnál.. - szól bele a levegővételembe, s ezzel belém fojtja a szót - szeretném ha végighallgatnál. Hol kezdjem? Tudod, ez egész addig kerek volt, míg ide nem jöttem.  Nem akarok nyálas dumát nyomni, de lehet kénytelen leszek. Három hét hosszú, ha a saját anyádnak és haverjaidnak nyavalyogsz, hogy jaj most mit tegyél, de ennyi idő pont kellett, hogy egyáltalán eljöjjek ide, vagy hogy küldjek SMS-t. Gondolj rólam amit szeretnél, de szeretlek, és tudom hogy nagyon megbántottalak a múltkor, és a szarban hagytalak. Jóvá akarom tenni...

- És erre nekem mit kell mondani?

- Adsz nekem egy második esélyt?

Nagyon nagy gondolkodóba esek, de csak arra gondolok: nekem már rég elveszett a józan eszem, a másik meg hogy még mindig szeretem. Megérdemel egy utolsó esélyt ez a kapcsolat, akárhogy megbántott. Hiába esnék kétségbe, magamnak ártanék, mellesleg ezzel is csak magamnak ártanék.

- Egy utolsót. De ezt már ne szúrjuk el, oké? - nézek rá megnyugtatóan.

- Minden erőmmel azon leszek.- mosolyog el, majd három nap után először én is elmosolyodok.

***

Justinnal megbeszéltük, hogy most egy kis időre külön költözve maradunk, mindent elölről kezdünk. De azért marasztaltam a ma estére, hogy végre szórakozzunk egy kicsit, meséljük el egymásnak az ilyen hosszú idő közbeni történéseket. Mindent őszintén, gátlások nélkül. Azt mondta hoz át egy-két cuccot és visszajön, így most egyedül vagyok. Remélem menni fog ez az egész...

16. rész

Az első napot ezen a puccos hajón úgy tölthettem, hogy nézem a gazdagokat akik ismét találkozhattak, így sok műmosoly keretében ünnepelik eme csodás találkát. Bájos... Főleg hogy ahogy mellettem a kis Lucy éppen egy pónit rajzolt, szétnéztem a "partizó" társaságon, s kiszemeltem egy nőt, aki egy sármos hapsival beszélgetett, fülig vigyorogva, majd mikor hátat fordítottak egymásnak, a nő akkora grimaszt vágott, hogy nevetnem kellett. Ez az egész arra való, hogy gyakorolják kétszínűségüket, és ez borzasztó! Én itt csak Lucyt ismerem, aki normális lenne. Igaz, nem beszélgettem velük, de ahogy elnézem, nem is áll szándékomban.
Gondoljuk vissza a legelejére: a kis henteslány aki életében először szerelmes, szakít a barátjával, és őrült módon belevág egy hajókirándulásba, sok pénzes ember közé keveredik, ahol még megszólalni se nagyon mer. Ja, és én még megakartam kérdezni, hogy hogyan kerültem ide!
Még ágyban vagyok, ami elég kényelmes. Kimmel nem egy szobában vagyunk, ezt közösen döntöttük el így. Elvileg eléggé toppon van pasi téren, én pedig nem szeretnék olyan helyen lenni, ahol bármit is megzavarnék, másrészt én az estét az alvásra szoktam használni. Szerintem ebből pontosan érted, mit akarok kifejezni.
Lassan kibújok kényelmes alvóhelyemről, aztán elkészülök és lemegy reggelizni.
- Jó reggelt! - köszönök egy pincérnek, aki csak bólint egyet.
Az ebédlőben nincsenek sokan, inkább a fedetlen részen, amolyan "erkélyen", ahol megterített asztalok sorakoznak.
Én a fedett részen foglalok helyet, egy eldugott asztalnál. Amint leülök, a bólogatós pincér ott terem a reggelimmel. Úgy látszik valaki rendelt helyettem. Gőzölgő virslit, tükörtojással és rántott sajttal megrakott tányért rak elém, amit megköszönök. Egész érdekes.

***

Ezzel a sok finomsággal végezve, nem is tudom mit kezdjek magammal. Lucy, amint láttam a szüleivel reggelizik épp, Kim pedig egy helyes srácot fűz. Egyikőjüket sem zavarom, inkább leülök egy üres asztalhoz, és olvasom az egyik kedvenc új regényemet.
A sorokon átszalad a szemem, de az agyam nem fogja fel amit olvasok, ugyan is gondolkozom.
Jaj, Justin. Bár tudnád mennyit gondolok rád, és hogy mennyire sajnálom, amiért ilyen hülye voltam. Szeretném visszacsinálni, szorosan megölelni téged, és elmondani azokat amit itt az óceán közepén nem tudok. Olyan messze vagy... És bármennyire bánom, nem fogom így felfogni. Erős leszek, kitartok a véleményem mellett, és nem leszek könnyű nőcske. Hisz, próbáltam veled beszélni, de közömbös voltál irántam. Volt okod rá, elismerem. De akkor is! Nem hiszem el, teljesen megzakkantam. Miért nem neki mondom el ezeket? Miért csak agyalok rajtuk? Szerintem ez nem normális...
- Bocs..- szólít meg valaki a hátam mögül.
Felé fordulok, világító kék szemébe nézek, amikbe egy pillanat alatt el is veszek, és hiába próbálok egy szót is kinyögni, nem igazán megy. Sőt...
- Nem akarlak zavarni, csak láttam hogy egyedül vagy és gondoltam segítenél megtalálni nekem a...
- A?
- Jó, ilyen idétlenül még soha nem kezdtem senkivel. Lényeg: egyedül voltál, én is, unatkozom és beszélgessünk. - mondja nekem a kék szemű.
Teljesen le vagyok döbbenve, és hihetetlen az egész, de miért ne?
- Oké, beszélgessünk. Foglalj helyet.
- Köszi... A nevem Brain.
- Heily, nagyon örülök. - mosolygok bájosan Brainnek.

***

Az előző egy órában megismerkedtem az iszonyatosan helyes, jófej és vicces Brainnel. Egészen közel kerültünk egymáshoz hatvan perc alatt. Ki hinné? 

Abban a tudatban váltunk el, hogy hamarosan találkozunk, csak ahogy ő mondja: "El kellett mennie hízelegni". Röviden nyalizni. A szülei nagyvállalkozást vezetnek, és a partnereiknek kell mutatni egy-két műmosolyt. 

Sajnos, nincs lehetőségem megosztani ezt Kimberlyvel, de valahogy nem is nagyon szeretném. Inkább Cameron bácsival lenne az igazi. Ő megértene, biztatna, és jókat nevetne azon, ahogy utánozom Brain hangját. Eszméletlenül hiányzik. Nincs kivel megosszam a titkaim, az érzéseim, akivel ki tudnám beszélni ami a szívemet nyomja. Ez az ami a legjobban hiányzik. Emellett persze ott van a nevetése, az ölelése, és ahogy azt mondja: "Drága Heily". Minden szava itt cseng a fejemben, és akárhányszor rá gondolok, egy könnycsepp szalad végig az arcomon. Most is letörlök egyet, de mosolyogva sétálok tovább.

Lucy jön velem szembe, épp sírdogál.

- Lucy, kicsim. Mi a baj?

- Anya és apa veszekszik. - szipog.

- Gyere, ölelj meg. Minden rendben lesz.

- Nem ez a legnagyobb baj, ezt már megszoktam.

- Akkor mi bánt?

- Elvesztettem Picit.

- Ki az a Pici? 

- A hörcsögöm.

Szemeim kipattannak miközben ölelem a kislányt. Ugyan is sok mindentől félek, de a rágcsálóktól különösen. És számomra beletartozik ebbe a hörcsög is. 

- Hol vesztetted el?

- A folyosón... Anyáék kiabáltak, én pedig kijöttem vele a folyosóra, de nem szerette hogy a kezemben van, így elengedtem, és mentem mellette, de megbotlottam és elestem. Ezek után eltűnt és nem találom.

Tehát bárhol lehet... Nee...

15. rész

Munkahelyemen felmondva, Justinnal szakítva, a házat otthagyva állok a repülőtéren Kimberlyvel. Sajnos az emlékek megmaradtak, és hiába, ha pozitív, ha nem sírva fakasztanak. Kim előtt nem sírok, hisz nem teszem ki annak, mint Justint.
Jussal a szép kis "megbeszélésünk" óta nem tárgyaltunk, nem keresett, és én sem őt. Talán jobb ez így, minden komolyabb gondolat nélkül. Az lett volna borzalmas, ha esetleg a jegyese lettem volna. De mivel nem így van, megspórolt magának egy gyűrűt, én pedig magamnak egy-két álmatlan éjszakát. Na jó, az utóbbi nem igaz, hisz gyűrű nélkül se jött álom a szememre. De minden erőmmel a továbblépésre koncentrálok. Nagyon remélem, hogy ez az utazás segíteni fog.
- Cica, indulunk! - szólít fel ENGEM Kim.
Kizökkent a magam elé bámulásomból, és azon gondolkozok, mióta lennék én macska? És miért pont az ő macskája?! Ha így fog viselkedni én tengerbe vetem magam!

***

Az út.. Nem ment simán. Háromszor hánytam el magam egy aranyos kis zacskóba. Kim pedig nem hogy segítene, jól kiröhögött. Éljen a barátság! A lényeg hogy már itt vagyok. Csak attól tartok, nehogy a hajóút is így menjen.
Justin nem hívott, nem üzent, SMS-t sem küldött, így eldöntöttem: akkor játszunk így! Nem leszek olyan lány aki mint egy pincsi kutya, szalad egy fiú után.
Tudom hogy hibás vagyok, amiért összevesztünk, de már megbántam, és ha nem hajlandó velem normálisan szót érteni, akkor ne várja a bocsánatkérést. Itt van ez a kisebb kirándulás, azt tervezem, hogy ez idő alatt szépen elfelejtem, majd visszamegyek, újabb állást keresek, magamra koncentrálok és lesz ami lesz. Egészen jól hangzik, nem?
- Heily, vonszold már magad gyorsabban! - utasít Kim.
- Azonnal...- motyogom. Éppen a kikötő felé igyekezünk, csakhogy nem vagyok hozzászokva a magassarkúhoz, így lassabban tipegek.
Teknősbéka gyorsasággal teperek a kikötőhöz, ahol Kimberly apukája, és az ő jelenlegi barátnője várnak minket. Pénzes pasas, így szinte hetente változtatja barátnőit.
- Apuuu! - visít Kim a hajóhoz érve.
- Kicsikém! Milyen volt az út?
- Egészen vicces, Heily mindent összehányt. - vigyorgott.
- Jó napot! - köszönök szégyellősen.
- Szia Heily, rég találkoztunk. Bemutatnám neked a barátnőmet, Ashleyt. Ash, ő Kim régi barátnője Heily.
- Örvendek! - vinnyog a szőke Ashley.
A cicababa Ashley húszas évei elején járhat, a barátja meg lassan az ötvent is ütheti. Az élet iróniája, ez a csekély korkülönbség, nemde?

***

Kipakoltunk a kabinunkban, megismertem pár lebzselő gazdag figurát akik most a kaviárban turkálnak. Iszonyat puccos társaság. Viszont van pár fiatal, akik kiköpött szüleik: ficsúrok és cicalányok. Hogy fogok beilleszkedni ebbe a közösségbe? Hiába van álcám, én nem vagyok közéjük való. Valami olyasmi hogy a fekete bárány befesti a bundáját fehérre, csakhogy elvegyüljön, de attól még a lelke mélyén fekete marad. Eléggé furcsa hasonlat...De így érzem magam jelen pillanatban.

Kisétálok a hajó fedélzetére, s megtámaszkodok a korláton, ami vakító fehérre van festve. Bámulom a tájat, és nem tudok betelni a látvánnyal. Naplemente van, és csak egy-egy ártatlan bárányfelhő nyúlik végig az égbolton. Egy sziget sincs a látóhatáron belül, csak a végtelennek tűnő óceán. Le is fotózom az ezeréves telefonommal, holnap lerajzolom.

Tovább csodálom a környéket, mikor egyszer csak valaki megkopogtatja a hátam. Megfordulok, és egy furcsa kinézetű fiúval kerülök szembe.

- Miben segíthetek? - kérdem.

- Fidelj,, - mondja beszédhibásan. - Nem thudom felszedni azt a kisz dögöszt. Tudsz szegíteni?

- Nem is ismerlek... Viszont nézd! Ott van egy lány, aki tuti profi ebben, látszik a testtartásáról. Menj és kérdezd meg tőle, oké? - mondom mosolyogva.

- Ja, okész. Kössz a szegítszéget.

A furcsa fiú távozik, én pedig kikerekedett szemmel fordulok vissza a naplementéhez. Kis idő múlva szintén bökdös valaki. Most egy tündéri kislány.
- Jössz játszani? - néz rám angyalian a három év körül lévő picurka.
- Persze. Mi a neved?
- Lucy. És neked?
- Heily. És, hol vannak a szüleid Lucy?
- A kabinban, azt mondták, menjek játszani.
- Hát jó... - vágtam értetlen grimaszt. - Mit szeretnél játszani?
- Rajzoljunk!
- Szeretsz rajzolni? - mosolygok.
- Nagyon!
- Én is! Na, várj hozok papírt és ceruzát. Várj meg itt.
Leültetem Lucyt egy asztalhoz, majd elmegyek a kabinomba az ígért tárgyakért. Úgylátszik megtaláltam az egyetlen normális embert ezen a fedélzeten. Egy három év körüli kislányt...Te jó ég, hova keveredtem?!

14. rész

-Három hónappal később-

Mondhatni elég sok idő telt el, mióta Justinnal együtt lakunk. Egész jól elvagyunk. Mindig megvigasztal, semmit sem siettet és érezteti hogy szeret.

Ezen kívül még mindig nem léptem túl Cameron bácsi halálán. Nincs olyan nap, hogy ne sírnék, és a piros betűs napokon úgy megvisel, hogy három napig alig eszek, és mindenkit elzavarok a közelemből. Ilyenkor úgy viselkedek mint egy vadállat. Csak Justint sajnálom, aki mindennek ellenére tűri, és próbál mellettem lenni.

Most is ilyen "vadállat-passzban" vagyok, mivel hamarosan megint eljutok a piros betűkhöz. 

Majdnem elfelejtettem! Kimberly visszahívott a tegnap, és elbeszélgettünk. Azt mondta nem haragszik, és bocsánatot kért, amiért nem hívott. Olyan boldog voltam, mint három hónappal ezelőtt, sőt még talán boldogabb is. 

- Kicsim, nem jössz le ebédelni? - nyit be Jus a szobánkba.

- Le kéne mennem.. - nézem meg a karórámat. - Lassan megyek dolgozni.

- Rendben. - mondja, majd megölel. - Ugye tudod hogy szeretlek?

- Igen. - ölelem vissza - Én is téged.

***

Hazajőve az nemrégen szerzett munkahelyemről, ledobom a cipőm és a télikabátom, majd Justin után kiáltok.

Nem jön válasz, így szétnézek a házban, ahol egy cetlit találok.

Szia szivem!

Elmentem egy újabb interjúra, kívánj sok sikert! Hatkor jövök! Jus.

Hát igen, neki nehezebben megy ez az állás keresés dolog. 

Pocsékul érzem magam, így veszek egy forró fürdőt, majd bebújok az ágyba olvasni. Amióta otthagytam az iskolát kevesebbet rajzolok, és többet olvasok. Bár már megalkottam Jazzynek a Micimackót és Jaxonnak is a kocsit, Pattie és Justin kérésére még nem maradt időm. 

Talán el kéne őket kezdeni. Még mindig kíváncsi lennék Justin arckifejezésére. - Gondolom magamba, majd átülök az íróasztalhoz, és nekikezdek.

Egy óra alatt be is fejezem, és Justin pont ekkor érkezik. Enyhe mosollyal megyek le elé.

- Szia! - köszöntöm.

- Hello! - mosolyog - Milyen volt a napod?

- Hosszú... hogy ment az interjú?

- Elgondolkodtak rajtam..Elég sokáig. Majd nekem adták! - mondta lelkesen, nekem pedig jókora mosoly csúszott az arcomra.

- Gratulálok! - mondom majd megölelem. - Ezért ajándék jár.. - vezetem fel a meglepim egy sejtelmes mosoly kíséretében.

- Tényleg? - vág kaján vigyort.

- Emlékszel, mikor megígértem, hogy rajzolok neked egy lányt?

- Aha - nevet fel. - Kész lett?

- Bizony.

Oda adom neki a rajzot, mire szörnyülködve elveszi és grimaszol egyet, közben elhagyja a száját egy enyhe sikoly.

- Na, tetszik? - vigyorgok.

- Nos ő... Annyira ronda, hogy már..még nem szép. - nevet - Maga a munka jó, csak.. Szegény lány, kiről ábrázoltad?!

- Egy olyan személyről aki utál engem. - mondom majd magamban hozzá teszem: tehát magamról.

***

- Heily elég már! - mondja Justin kissé ingerülten, mikor benyit a szobába és újra sírva lát.

- Mit elég Justin?! - háborodok fel.

- Három kib****tt hónapja állandóan sírva látlak! Már nem tudok mit kezdeni a helyzettel. Hiába vagyok melletted, nem segít!

- Mégis mit vársz? Hogy lépjek tovább ennyi idő alatt egy ekkora traumán?

- Ne túlozz! Ennyi idő alatt már simán tovább kellett volna lépned. 

- Akkor nem ismersz engem eléggé. - állok vele szembe.

- Azt mondod? És mondd, engedted, hogy megismerjelek? Hogy tehetném ha állandóan csak sírsz, és negatívan látod a világot?! Nem beszélve hogy az önbecsülésed is a béka segge alatt van. - gurul dühbe.

- Ó, tehát így látod?

- Így b..dmeg! Hogy lássam? 

- Azt mondtad adsz időt...

- Adtam, és mikor ezt mondtam max két hónapra gondoltam!
- Értem, és akkor most kérjek bocsánatot?! Nem tudom hogy kezelnéd, ha a nagyapád meghalna! - támadok neki.
- És ki mondta neked, hogy ez nem történt meg? - súgja nekem ingerülten a szavakat majd megfordul, kimegy az ajtón amit aztán becsap maga után.
Én pedig ingerültségemben egy enyhébb ordítás kíséretében hozzávágok az ajtóhoz egy... nos egy papír zsebkendős dobozt. Majd az ágyamra vetődök és sírni kezdek. Újra.

***

- Justin! - kiáltok egy óra múltán. - Justin, csak bocsánatot akarok kérni!

Válasz nem jön, csend van. 

- Hé! Kérlek... Beszéljük meg! - mondom hangosan miközben lesietek a lépcsőről.

Szétnézek minden szobába, körbekiabálok a házban, de sehol senki. Justin elment. Gondolom magamban, mire csengetnek. Arcom felvirul, rohanok az ajtó felé, miközben azt pörgetem az agyamba, mit is mondok majd neki.

- Justin, de örü...- nyitok ajtót - Kimberly?!

- Heily drágám! - vigyorog a volt legjobb barátnőm. - Mást vártál?

- Öm, nos igen. De gyere beljebb!

Kimet kifaggatom, hogy hogy talált rám, miért is jött valójában. A felállás a következő: felhívta anyákat akik szívesen adták meg a címem, ő pedig most azért jött, hogy elvigyen egy hajóútra. Igen, az apja most már eléggé pénzes ügyvéd, aki megengedheti magának, és egy szem lányának egy luxus utat. Mivel Kim anyjával elváltak, így csak ketten mennének, viszont Kim szólt neki, hogy vinne engem is, ő pedig minden gondolkozás nélkül belement. 

Barátnőm eléggé megváltozott, felvette a cicababa és plázacica üzemmód keverékét. Egyszóval nagyon giccses az öltözéke és elég keveset takar, annak ellenére hogy tél van, december eleje. A hajóút is úgy lehetséges, hogy nem a közelünkben, hanem melegebb éghajlatokra megyünk..
- Na, te jönnél szívem? - kérdi.
- Mikorra kell választ adnom?
- Hát, most kéne, me' holnap megyünk reggelről innen, majd dél körül onnan.
- Értem.
Az agyamban lévő fogaskerekek csak úgy pörögtek, hisz ha most elmegyek, mi lesz a Justinnal való ügyemmel? Haragban válunk el, és ki tudja mikor jövök vissza? Ezt nem akarom. Viszont egy ilyen lehetőség az életben egyszer van. De a munkahelyem? Elveszítem újra az állásom? Ez nagy döntés...
- Kérek tíz percet.
- Oksa. - rágózik.
A mobilomért nyúlok, kinyitom a névjegyzéket, megkeresem Justint, és már hívom is. Kiállok a ház elé, hogy Kim ne hallja amit beszélek. Csörög-csörög de nem veszi fel. Már épp le akarom rakni mikor megszólal:
- Mondd.
- Justin, tudom hogy haragszol rám, van oka is meg minden, de lenne valami amit meg kéne beszélnünk, elég sürgősen.
- Hallgatlak.
- Kimberly, tudod a volt legjobb barátnőm itt van.
- És?
- El akar vinni egy hajóútra, jó messze innen.
- Elmész?
- Nem tudom. Ezt kéne megbeszélnünk.
- Mit kell ezen beszélni? Ha akarsz mész, ha nem nem.
- Komolyan így kezeled? Oké, akkor megyek, de ha nem jövök vissza, magadra vess! - mondom, majd kinyomom.
Visszamegyek a házba egy apró könnycsepp kíséretében, (amit útközben le is törlök) és visszaülök Kim elé.
- Rendben, akkor kezdhetünk készülődni! - vigyorgok álcából.
- Jupí! - sikít majd átöleli a nyakam.
- Ja.."jupí" - suttogom magam elé.

13. rész

Justinnal átcuccoltunk hozzánk.
Nagyon furcsa, sőt inkább borzalmas, hogy mikor benyitok Cam bácsi szobájába, senkit sem találok ott. Leülök az ágyára, körbenézek a picuri szobában és könnyek gyűlnek a szemembe. Ahogy a plafont nézem, megsimítom szúrós ágytakaróját. Rápillantok a kis éjjeliszekrényére. Hirtelen indíttatásból kihúzom a fiókját. Nem szép dolog, de Justinnal úgy is kipakolni tervezünk innen, így egyszer úgyis láttam volna, mi van benne. Könnyeimet letörölve húzok ki a fiókból egy borítékot. Meglepődve bontom ki. Egy levél van benne.
"Drága Heily!
Reméltem hogy megtalálod ezt a kis újrakezdési bónuszt! Gondoltam, hogy nem leszek köztetek sokáig, egyszerűen megéreztem. Az jutott eszembe, ha már nem tudok rajtatok segíteni a jövőben, legalább most amíg lehet. A borítékban találsz némi spórolt pénzt, és újságból kifaricskált álláshirdetéseket. Remélem találsz használhatót. 
Kérlek, ne szomorkodj. Én örökké élek majd (ahogy mondani szokták a tipikus drámákban) a szívedben. Most pedig jó lenne búcsúznom, hisz lassan megyünk a doktorhoz.
További szép napokat, éveket! Szeret és ölel: Cameron bácsi."
Szememben a könny, szívemben a fájdalom és a düh. Dühös vagyok, hogy egyből feladta, meg se próbálta és hogy ilyen gyorsan itt hagyott.
Benyúlok a borítékba, és ha ez egy "kis spórolt pénz" lenne...Ez eléggé sok pénz.
Megtalálom a kis újságcikkeket is. Mindig is kiszerettem volna próbálni magam műkörmösként. És ki gondolta volna?! Csak olyan cikkek voltak kivágva, ahol műkörmöst keresnek.
A sírás pedig mint jó barát, visszatért.

***

- Justin! - kiáltom el magam a lépcső tetejétől.

- Mondd! - ordít a konyhából.

- Ugye neked van ilyen modern cuccod, hogy a telefonod adja a wifit, meg ilyenek?

- Ahamm. - bólint.

- És laptopod is van?

- Miért ne lenne? - mosolyog rám.

- Akkor megkérhetlek hogy hívjuk fel anyáékat Skype-on? Direkt kérték, hogy videochateljünk.

- Ó, értem. Szóval a szüleid le csekkolnának engem? - vigyorog.

- Um..Mondhatjuk így is. - mosolygok vissza.

- Rendben, akkor gyere. - húz fel maga után a lépcsőn, a szobámba.

***

Az első "találkozáson" is túl vagyunk... Mit ne mondjak, anya mosolygott, de azért árgus szemekkel méregette Justint, apa pedig... Nos ugyan ez, csak nála a mosoly rész elmaradt. Eléggé kínos volt, de Jus jól kezelte. Nem mondom, hogy laza volt, hanem inkább kimért, mégis barátságos. Ez nem amolyan "én vagyok a lányod új barátja", ehhez már hozzákapcsolódik hogy "akivel összeköltözöm, és én fogok rá vigyázni". És szerintem ez már nem olyan mindegy. 

De a végén áldásukat adták ránk, akkor már sokkal kedvesebb tekintettel mosolyogtak a kamerába.

- Ez nem is ment rosszul. - néz rám Justin vigyorogva.

- Sőt! Szerintem megkedveltek...

- Gondolod? Szerintem meg apukád az elején ölni tudott volna a szemével...De anyukád se kímélt..-nevet.

- Hát, idő kell nekik hogy feldolgozzák. - mondom, és magamban hozzá teszem: ahogy nekem is.

***

- Haló, tessék, itt Mr. Smith lakása. - veszem fel a vezetékes telefont.

- Itt Mrs. Clavell. Te vagy az Heily? Cameron nővére vagyok, Elisa.

- Ó, csókolom! Gondolom hallotta mi történt...

- Igen, felhívtak a kórházból, mint vér szerinti hozzátartozó. Ha megengeded, leutaznék intézni a temetést. Persze csak akkor ha elfogadod ezt a segítséget.

- Köszönöm, ez most pont jól jön. Igazán hálás vagyok. Mikorra várhatom?

- Két nap és ott vagyok.

- Rendben, gondolom addig még beszélünk! Viszont hallásra.

- Szervusz Heily.

Leteszem a telefont, majd póker arccal ülök le a konyhaasztalhoz, ahol sírva fakadok, a mai napon sokadjára.

- Heily! - szólít meg Justin, miközben a hátamat simogatja.

- Ne haragudj, de nem bírom elfogadni, hogy nem él...

- Megértelek. Ki keresett?

- Cameron bácsi nővére, Elisa. Holnap után eljön, és elintézi a temetést. Egy gonddal kevesebb. - törölgetem a szemem.

- Ez rendes tőle. - nyugtázza.

- Szinte egy fekete holmim sincs, a kapott pénzből vennék egy-két pólót. Ugye nem baj?

- Ugyan... Mikor szeretnél elmenni? - kérdi mosolyogva.

- Holnap reggelről. Délután megpróbálok állásinterjúkat szervezni.

- Oké. Nekem is munka után kéne nézni. - gondolkodik hangosan.

- Lehet...De ezen is túljutunk.

- Egyszer biztosan. - mosolyodik el, majd ad egy hosszú szájra puszit.

Remélem sosem válunk el, ő az alapja az új kezdetnek.

12. rész

Nem tudom elhinni, hogy meghalt. Képtelen vagyok feldolgozni. Még most is a szemem előtt van ahogy elbúcsúzunk, majd betolják a műtűbe. Három órája még élt. Sőt! Fél órával ezelőtt még bírta a szíve. Negyed órája tájékoztatott az orvos. Azt mondta nem hagy magamra... 
Úgy érzem senkim sem maradt. Hatalmas űr tátong bennem, amit senki nem tud betölteni. Száz százalékig biztos hogy nem. Justin... Ő rá még talán számíthatok. De mit várok egy pár napos szerelemtől? Hogy elvesz feleségül? Nem fog! Legyünk már észnél! Ő a második barátom! 
Mi lesz az iskolával? Hol fogok élni addig amíg tanulok? Csak mert a kolesz egy vagyon, és hiába vagyok nagykorú, nem tudnám magam eltartani egyedül egy lakásban. És nem fogok anyáékhoz visszamenni. Arra képtelen lennék. A gonosz Ruth néni az arcomba vágná, hogy ő már az elejétől tudta hogy gyenge vagyok ehhez az élethez! Sajnos vagy nem túl nagy a büszkeségem.
De még mindig keresem a kiskapukat..
- Heily..Nyugodj meg kérlek. Gyere, menjünk haza. - mondja Justin, miközben engem ölel.
- De még el kell rendezni a papírokat.. - válaszolom halkan.
Felállunk a folyosón lévő székekről, és kézen fogva elindulunk elrendezni az irományokat.

***

Justin nem engedte, hogy hazamenjek, úgyhogy egyenesen hozzájuk vitt, mondván, majd Pattie ad ruhát. 

Jazzy és Jackson nincs itt, otthon vannak az apjuknál, akit még nem ismerek, csak a nevét tudom: Jeremy. 

- Ugye nem fog haragudni anyukád, hogy nálatok leszek? - kérdem a kocsiban.

Justin leparkol az út mellé, szembefordul velem, megfogja a kezem, szemeimbe néz és beszélni kezd.

- Tudom, hogy ki vagy készülve, és nagyon megviselt ez az egész. De hé! Én itt vagyok és segítek. Ahogy anya is. Nem zavarsz, felőlem oda is költözhetsz. Ezt azért mondom el, mert többször nem fogom. Remélem jól megjegyzed. Nem foglak a szarban hagyni. Rendben?

Ahogy ezeket mondja könny gyűlik a szemembe.

- Köszönöm.. - csikarom ki magamból, majd megölel.

***

- Oké, szia anya. - köszönök el a telefonba.

- Mit mondtak? - kérdi Justin.

- Hogy még keresgéljek a lehetőségek között, ha pedig végképp nincs megoldás, költözzek haza.
- És te szeretnél haza menni?
- Egyáltalán nem. Be akarom fejezni az iskolát, munkát akarok szerezni. Nem ülhetek otthon anyuci szoknyája mellett életem végéig...
- Érdekes felfogás. De igazad van. Fel kell nőnöd. Ahogy nekem is.
- Jaj, nem rád értettem, ne haragudj. - gondolok bele, hogy mit is mondtam az előbb.
- Dehogy haragszom. Csak azt hiszem van egy ötletem.

***

Jus elmesélte az ötletét, miszerint költözzünk be a rám hagyott házba (nem tudom mit képzelt Cameron bácsi mikor az egész házat rám hagyta a végrendeletében). Justin állítása szerint munkát fog keresni, bejár Pattiehez tanulni, és ha bármi baj lenne, szintén Pattiehez tudunk fordulni.

Sokat gondolkoztam rajta. Két fiatal összeköltözik, elkezdik az életet és még azt se tudják, hogyan fogjanak bele. Emellett még iskolába járnak és tanulniuk kell. 

Most épp a zuhany alatt állok és még mindig ezen rágódom.

Nincs más lehetőség. Lehet, hogy nem véletlenül ismertem őt meg. Ki tudja, talán mégis ő fog majd elvenni? Ő lenne az én kiskapum? El kell fogadnom ezt a lehetőséget, mert ha nem, haza kell költöznöm. Azt pedig nem fogok.

Kiszállok a zuhany alól, felöltözök és visszasétálok az ágyba, ahol Justin a telefonját nyomkodja a sötétben.

- Tudod hogy így mennyire rontod a szemed? - kérdem.

- Igen? - húzza félmosolyra a száját.

- Bizony. A végén szemüveges leszel, és nem látsz majd jobban, csak egyre rosszabbul. És fájni fog a fejed meg ilyenek. - mondom, s eközben már szép lassan elém is sétált.

-Tyűha. Ennek már a fele sem tréfa. - mosolyog le rám. 

- Te nem is veszel komolyan. - vigyorgok vissza.

- Dehogyisnem! Kikérem magamnak. Ezentúl nem telefonozok sötétben. Jó lesz?

- Tökéletes. - mosolygok majd nyomok a szájára egy puszit és bebújok az ágyba.

Ebből a napból pont elég volt ennyi. Elvesztettem a nagypapámat és megtaláltam a kiskapumat. Mi lesz még ebből?

11. rész

- Miss Benson! Kérem keljen fel! - ébresztget a doktor.
- Hány óra van? - esek neki rögtön.
- Tizenegy múlt.. ha jól látom három perccel. - mosolyog rám az orvos. - Kérem, ne haragudjon hogy felébresztettem, de konzultálnunk kéne Mr. Smith állapotáról.
Ahogy ezt a mondatot kimondja, felállok a székről, amin aludtam, ő pedig átkísér az irodájába.
Elmondja nekem, hogy napról napra súlyosabb az eset, így nagy mázlink van, hogy ma meg tudják ejteni a műtétet. Ezzel szemben viszont felkészít minden eshetőségre, elmagyarázza az arányokat, a mellékhatásokat és hasonlókat...
Mikor ennek vége van visszasétálok Cameron bácsihoz.
- Na hogy vagyok? - kérdi tőlem mosolyogva.
- Ha azt mondom, hogy remekül, elhiszi?
- Hát nem igazán. Ennyire súlyos?
- Mondjuk azt, jó hogy ma sor kerül a műtétre. - mosolygok rá bágyadtan.
- Te jobban meg vagy ijedve mint én. Heily, drágám. Bármi is fog történni mindennek oka lesz. Nem hiszek a véletlenekben. Ha most esetleg meghalnék, hidd el, oka lenne. De ha élni fogok.. Nos számomra az egy ajándék lesz. - néz rám bájosan, miközben letöröl egy könnycseppet az arcomról. - Bízz bennem. Nem hagylak magadra.
- Ígéri?
- Ígérem.

***

- Mr. Smith, készüljön fel lelkileg, mert tíz perc és megyünk. - mondja mosolyogva a nővér, arra utalva, hogy lassan kezdetét veszi a beavatkozás.

- Köszönöm nővérke! - mondja illedelmesen Cameron bácsi.

Nem értem ezt az embert. Lehet, hogy pár óra múlva meghal és mégis őszinte mosoly díszíti arcát. Nem is tudom mikor volt ilyen jókedvű.

- Justin, kimennél most egy kicsit? Szeretnék Heilyvel négyszemközt beszélni. - mondja Cameron bácsi.

- Persze. A folyosón leszek.

Letelepedek Cameron bácsi ágyának szélére. Felé eső kezemet a tenyerébe teszi és szemüvegén keresztül mosolyogva engem fürkész.

- Drága Heily. Ne haragudj, hogy ilyen helyzet elé állítottalak, de soha nem gondoltam volna, hogy egyszer ide kerülök.

- Jaj, Cam bácsi..Ne butáskodjon, mindenki lehet beteg. Majd meggyógyul!

- Okos lány vagy, tudod hogy ez nem így működik.

- Sajnos tudom... De azért a biztonság kedvéért elmondom, hogy már majdnem kigyűlt egy vadi új színes tévére, úgyhogy ha felépül, keresek egy új munkahelyet, és elmehetünk tévé-vadászatra. - mosolygok rá.

- Alig várom. És köszönöm, nagyon rendes lány vagy. Ha esetleg mégse lenne időnk...

- Cameron bácsi, kérem ne búcsúzkodjunk. pár óra múlva viszont látjuk egymást, és arról csacsogunk majd hogy hány centiméter lesz az új tévénk átmérője. Rendben?

- Rendben.

Egy nővér és pár férfi köpenyben benyit. Tehát itt az idő.

Cam bácsit átteszik a hordágyra, majd könnyeimet vissza nyelve mondok még egy-két szót.

- Csókolom Cameron bácsi. Legyen erős!

- Ugyan Heily.. Szólíts nagypapának! - szorítja meg a kezem, mire bólintok és a könyörtelen köpenyesek kitolják a kórteremből.

Én pedig sírva rogyok le arra a székre amin este aludtam.

***

Anyáékat értesítettem a helyzet súlyosságáról. Azt mondták hogy majd a beavatkozás után beszélünk még. 

Justin most itt ül mellettem, a telefonját babrálja, én pedig a gondolataimba merülve bambulom a kórterem fehér falát.

Vajon hogy lehet Alexander? Úgy tudom ma reggel elment, mielőtt én felébredtem volna. És mi történhet most Cameron bácsival? Bocsánat... a nagypapámmal? Ezzel az egész kérésével miszerint szólítsam papának...valamit nagyon eltalált bennem. Hogy is mondjam.. Szólhatott volna előbb is. Na de ez most mindegy. A lényeg, hogy mi lehet vele? Már lassan másfél órája tűkön ülök. Az orvos azt mondta, hogy minden bizonnyal hosszú lesz, de nem mondta hogy mennyire. De ez lényegtelen. A fontos az, hogy meggyógyuljon.

Pont most nem veszíthetem el. Most lett a nagypapám.

10. rész

Szia, nem zavarok sokáig, csak annyi: végre itthon, tehát új rész. Mivel eddig tényleg minden mesébe illő volt.. most jön a fekete-leves. Persze, próbálok reális maradni, és nem átesni a ló túloldalára. Jó olvasást, és nyugodtan írhatsz kommentet, nem eszlek meg! :)

Hogy mit is csinálok most? Justin vállán sírok. Bizony.
A CT eredmény borzalmas, kiderült számunkra hogy Cameron bácsi gyógyíthatatlanul beteg, illetve talán még van egy szalmaszál amibe kapaszkodhatunk, mégpedig egy műtét. Ez egy nagyon veszélyes beavatkozás, előfordulhat, hogy Cam bácsi többé fel se ébred. De ha nem műtik meg, akkor egyre nagyobb fájdalmai lesznek, egészen addig míg... Szóval érted. Megműtik és vagy túléli vagy nem, de ha nem teszik, az a biztos és fájdalmas halált jelenti.
Mit tegyek most? Miért pont most? Ki lesz mellettem, ha ő már nem lesz köztünk? Ki lesz az az ember aki folyamatosan biztat? Nem halhat meg. Mindent megteszek, hogy ő élhessen. Gondolom magamban, miközben Justin ingére potyognak sós könnyeim.
Kicsit megnyugszom, majd az orvos behív az irodájába, ahol elmondja nekem, hogy vázolta Cameron bácsinak a helyzetet, ő pedig saját felelősségre, de elfogadta a műtéti javaslatot. Mivel eléggé sürgős a dolog, szombaton, azaz holnap el is végzik a beavatkozást. Nekem lecsordul egy könnycsepp a bal szememből, és minden egyes szónál amit az orvos mond, mintha kést szúrnának a lelkembe. A doki egy pohár vízzel kínál, amit el is fogadok, majd visszamegyek a váróba, és leülök Justin mellé.
- Te feltudod fogni? - kérdem halkan.
- Nem, de muszáj lesz... Elfogadta a műtétet?
- El... Holnap meg is csinálják. De mi lesz ha...?
- Nyugi, nem lesz baj. - karol át a bal karjával és ad puszit a halántékomra. - Minden rendben lesz.
Bemegyünk Cam bácsi szobájába, ahol rajta kívül egy másik ember fekszik, olyan középkorú férfi. Csak ketten vannak, így remekül eltudnak beszélgetni.
- Csókolom.. - mondom félősen mosolyogva, kisírt szemekkel.
- Heily! Gyere csak, bemutatlak. Alexander, ő itt a fogadott unokám Heily, Heily ő itt Alexander Sparks.
- Nagyon örvendek. - rázok kezet Cam bácsi szobatársával.
- Szintén.
- Cameron bácsi, lassan megyünk, összecsomagoljuk a szükséges ruhákat, ételt-italt, egyebet.. Látom nem fog unatkozni, de azért hozok egy keresztrejtvényt és egy sportújságot. Kábé egy óra és jövünk, rendben?
- Persze. Vigyázzatok magatokra! Ja, és Heily.. ne aggódj, minden rendben lesz. - mosolyog rám.

***

Mindenki azt hajtogatja, hogy minden rendben lesz.. És ha mégsem? Mit fogok én akkor csinálni? Vajon Cameron bácsi teljesen tisztában van a dolgokkal? Hogy minden ötven-ötven százalékban oszlik el? Nem fél? Szegény..ő nyugtat engem, mikor nekem kéne őt. Soha nem gondoltam bele, hogy egyszer ilyen helyzetbe kerülök. Azt gondoltam: ő fog felkísérni az oltárhoz, a gyerekem őt szólíthatja majd dédinek.. Egyszerűen nem bírom feldolgozni, hogy mi is történik pontosan. Már most úgy fogom fel, mintha meghalt volna, pedig nem. Épp csomagolok neki. Az biztos: addig leszek mellette ameddig csak lehet. Hagy halljam nevetni, lássam a mosolyt az arcán. Ki kell használnom minden egyes percet a műtét előtt. És csak bíznom kell abban, hogy a műtét után is viszont látjuk egymást.

- Hey.. Minden oké? - jön mellém Justin.

- Szerinted? - nézek rá szelíden.

- Ha rágörcsölsz, nem lesz jobb. Inkább gyere, siessünk be hozzá, és annyit legyünk vele, amennyit csak tudunk. 

- Oké.. Csak még hozok két üveg vizet. 

***

A nap eltelt, sokszor mentem ki a mosdóba sírni, de magamra szóltam hogy egyrészt megy az idő, másrészt még azt hiszik hasmenésem van... 

Annyi időt töltöttem Cam bácsival és Alexanderrel amennyit csak lehetett. Őt is megismertem. Remekül elbeszélgettünk a fociról, a főzésről és hasonlókról. Justin is eléggé összebarátkozott vele. 

Én most egy széken ülök, és épp aludni próbálok Cameron bácsiék szobájában. A nővér a helyzetet tekintve megengedte, hogy bent maradjak estére, viszont nincs szabad ágy. 

Holnap délután kettőkor tolják be a műtőbe Cam bácsit. Az orvosok rendesek, és megígérték nekem, mindent megtesznek amit csak lehet. Mégse várom a holnap délután kettőt...

9. rész

Mielőtt elmegyek, megírom a kilencediket! Jó olvasást: Barbi.

Justin mellett ébredni...nos leírhatatlan. Csak nézem miközben alszik, és azon agyalok, hogy milyen nyugodt ütemben emelkedik a mellkasa.
Valami mintha hiányozna a tegnapi napomból... Hasít belém a gondolat. Kibújok az ágyból, ezzel megszakítva Jus bámulását, és átnézek Cam bácsihoz. Mint látom, ő is alszik még, így lesétálok a konyhába. Nyugodt szívvel melegítem a tejet, elhatároztam: nincs több kávé. Amúgy, mielőtt megijedtek, egy bögrét ittam, az igaz, de sok tejjel. Így inkább tejes-kávénak mondanám.
Megcsörren a telefonom, Joey hív. És akkor mint villámcsapás jön a felismerés: tegnap nem mentem el dolgozni.
- Haló? - veszem fel félve.
- Ma befáradnál dolgozni?! Mégis hogy képzelted?! És még azt a rohadt telefont sem vetted fel! Amint tudod ide tolod a segged, ez nem telefontéma. - üvölti a telefonba, és kinyomja.
Mit fogok most csinálni? Nem veszthetem el most a munkahelyem...Pont most nem. Egyre több kiadásom van, mindjárt kigyűlik Cam bácsi tévéjére... Ki kell magyaráznom magam Joenál.

***

Justin elment, azt mondta beszél Pattievel, és majd visszajön, hogy együtt vigyük Cameron bácsit orvoshoz. Én pedig addig bejöttem Joeyhoz, aki épp most nagyon kioszt engem, de aligha figyelek rá.

- Megtennél, hogy koncentrálnál? - néz mélyen a szemembe. - Heily...Én eddig nagyon jó fej főnök voltam. De ez már túlment azon a bizonyos határon. Megértem, szerelmes vagy, nincs suli...és ez volt az első bakid. Mégis kirúghatnálak érte.

- Nem tudjuk valahogy megbeszélni? Most nagyon beindultak a dolgok, nyakamban az élet...- de Joe közbevág.

- Kislány, te még sehol sem vagy az élet nagy dolgaitól!

- Hogy mondod? - akadok ki.

- Anyádék hátulról pénzelnek, tanulnod kell meg húst vágnod. Ez neked a nagy "élet"?

- Mondja a nagy gyerek a világ végén lévő apró húsboltjával!

- Heily. Itt szakadt el a cérna! Találj másik munkahelyet!

Nekem pedig könnyek gyűlnek a szemembe. Ezt nem kellett volna mondanom... De felnőtt módjára viselem: felállok, az ajtó felé veszem az irányt és magam mögött becsapom azt.

Rohadt jól indul a nap...

***

Az úton már nem vagyok nagypofájú, zokogva nyitok be Cam bácsi házába. 

- Csó-ko..lom - mondom sírva.

- Heily! Kicsim, mi a baj? - jön hozzám Cam bácsi aggódó tekintettel.

- Joe-Joey kirúgott...
Cameron bácsinak mindent elmesélek, persze csak a megnyugvásom után.
- Majd találsz másik munkahelyet! Vagy szeretnéd, hogy beszéljek Joeyval? - kérdi Cam bácsi.
- Nem, köszönöm... Majd keresek valamit.
Csöngetnek, Justin az. Kinyitom az ajtót. Ő fülig vigyor, jókedvű, én pedig laza testtartással, kisírt szemekkel nézek vissza rá. Mikor meglát, a mosoly lelohad az arcáról.
- Gyere be.. - mondom szomorkásan.
Jusnak is elmesélem, hogy mi volt a boltban, majd felmegyek zuhanyozni, és már mehetünk is az orvoshoz.

***

Cam bácsit épp vizsgálják, Justinnal a váróban ülünk. Mindketten a gondolatainkba mélyedve bámulunk magunk elé.

Remélem minden rendben lesz vele. Bele se merek gondolni, mi lenne, ha esetleg... nem lenne. Mondjuk ki: meghalna. Mihez kezdenék én akkor? Belerokkannék a hiányába, nem lenne hol laknom, már munkahelyem sincs, szerintem a tanulást is feladnám. Nem hiszem, hogy koncentrálni bírnék. Heily Benson! Ne fesd az ördögöt a falra! Nyugodj meg! Mondd, hányszor mondjam még el: majd lesz valami!

A belsőm üvöltő hangja térít észhez. Megint csak igaza van. 

Justint még mindig lefoglalják a gondolatai. A rendelő ajtaja a nyitódásra nyikorogni kezd, de Cam bácsi nem jön ki rajta, az asszisztens fél lábával lépi át a küszöböt.

- Mr. Smith hozzátartozója, Heily Benson, kérem bejönne?

Ijedségemben felpattanok, és Justint megbököm.

- Igen, máris megyünk! - mondom és rémülten nézek rá. - Most mi lesz? - suttogom a levegőbe.

- Nyugodj meg...- morogja.

Bemegyünk a rendelőbe, ahol köszönök az orvosnak, majd beszélni kezd.

- Miss Benson, Mr. Smithnek lehetnek komoly problémái is, így írtam egy sürgős beutalót koponya CT-re, a kórházba is betelefonáltam. Protekció által elintéztem, ha most átmennek, meg is csinálják.

- Köszönjük szépen. - mondja Justin.

Ijedségemben mozdulni se bírok, Jusnak úgy kell kilökdösnie a rendelő területéről. Kocsiba ülve pedig magamba zárkózva gondolkozok.

Most így minden összejön majd? Miért pont most?  Eddig minden olyan mesébe illő volt... Talán az álom élet most szertefoszlik? 

Folytatás: Coming soon 

Tábor! Kihagyás!

Szia/sziasztok!
Ha van aki olvassa a blogot, annak mondom: 8-9 napos kihagyás lesz, mivel nem leszek internet kapcsolat közelében.
Táborozás közben pedig amúgy sem szándékoznám a gépet bújni...
Addig is kombinálom az új részeket, és ha lesz elegendő ihlet, ha hazaértem dupla részt is írok.
Köszi a megértést, jó nyarat: Barbi.

8. rész

Reggelről az ébresztőm bekapcsol és iszonyatos vijjogásra kelek. Hoppá, azt hiszem este ki kellett volna kapcsolni, hisz ma nincs suli.
Justin morogni kezd, és a takarót a fejére húzza, én pedig kómásan keresem az ébresztő kinyomó gombját. De persze, Heily Bensonnak nem megy ilyen könnyen! Sehogy se sikerül kinyomni az elektromos készüléket.
- Add már ide! - morogja Justin, én pedig a kezébe nyomom.
Ő nem vacakol a gombokkal, egyszerűen kiszedi az elemet, mire a kis óra elhallgat.
- Bocsi... - mondom zavartan, és visszadőlök az ágyba.
- Nem baj, csak légyszíves ne játsszuk ezt többször...Oké?
- Oké...Legközelebb a kajaszagra ébredsz, mert reggelit készítek majd a konyhában. Megfelel?
- Tökéletes lesz. Most viszont aludjunk még...
Justin alig két perc alatt visszatér az álmok világába, én pedig nézem a plafont, és gondolkozom.
Hogy találhatott rám egy ilyen helyes pasi? És miért pont engem választott? Annyi szép csajt megkaphatna. Ha Kim itt lenne, biztos őt választotta volna. Ilyen szempontból jó, hogy nincs itt. Más szögből véve viszont nagyon hiányzik. Fel kéne hívjam, de hiába zaklatnám, úgyse venné fel. Oké, hogy kiakadt, de mielőtt elment, megbeszélhettük volna! Annyira sajnálom, hogy így elszúrtam ezt a kapcsolatot. Nincs olyan nap, hogy ne jutna eszembe... Na jó. Nem érdekel, ha nem veszi fel, én teljes erőbedobással keresni fogom. És az se izgat, hogy ez mivel jár. Ő a fogadott nővérem, és nem hagyom veszni.
Miközben vaskerékként forogtak a gondolataim, lesétáltam hangtalanul a lépcsőn és elkezdtem reggelit csinálni, hogy kiengeszteljem Justint. Tojásrántottát készítek, az még nem okoz gondot.
Szokásos kávémat készítem, mikor lépteket hallok a lépcső felől.
- Jó reggelt kicsim. Most van az a reggel? - néz rám kómás mosollyal.
- Igen. Megfelel? - mutatok a tányérokra.
- Tökéletes. - puszilja meg a fejem búbját, majd leül egy székre. - Mit kotyvasztasz abban a bögrében? - vág fura grimaszt.
- Kávét főztem. Minden reggel megiszom.
- Annyit?! És még nem kaptál szívrohamot? Na add csak ide! - kiveszi a bögrét a kezemből, és annak tartamát beleönti a kagylóba.
- Azt még megittam volna... - szomorodok el.
- Ehelyett a lötty helyett, igyál mondjuk tejet. Vagy vizet.
- De ez ébreszt fel. - nyávogok neki.
- Vegyél egy zuhanyt. Hidd el, ez nem egészséges..és ekkora mértékben pláne nem. - néz rám komolyan. - A nagymamám szívinfarktusban halt meg. A kávé, a stressz, a gondok mind-mind közre játszottak.
- Sajnálom..
- Én is, de már tovább léptem. Viszont nem hagyom, hogy ez a szar téged is elvegyen tőlem. - mondja és megölel.
Komolyan, mit eszik rajtam? Gondoskodó, kedves, vicces, jó szándékú... És pont rám talál? Mondtam már, hogy egy álomban élek?

***

Justinnal a vidámparkban vagyunk. Cameron bácsinak hagytam üzenetet, telefonszámot (kettőt is), ha baj lenne, nyugodtan hívjon.

- Tudod, van egy oldalam, amit úgy hívok: "nagy gyerek". - kezdek vallani neki. 

- Tényleg? Nem nézem ki belőled...

- Ohó, majd meglátod. A vidámparkokban kibújik belőlem a kislány, aki egy tinédzser testébe szorult. 

- Kezdjek félni? - húzza össze a szemöldökét.

- Inkább rettegj. Csak attól félek, ha meglátod ezt az énem, sikítva elszaladsz és szakítasz velem. - nézek rá boci szemekkel.

- Megígérem, nem fogok. Ha kibírom az "anyám menstruál, és a húgom hisztizik" kombinációt, akkor szerintem ezt kisujjal lenyomom. 

Nevetésben törünk ki, én pedig megnyugodok. Neki magamat adhatom.

Leülünk egy padra egy papírzacskós popcornnal és vattacukorral a kezünkben, és beszélgetni kezdünk.

- Mesélj magadról, alig ismerlek. - biztatom.

- Mire vagy kíváncsi? 

- Mindenre ami fontos, és ami nem az.

- Oké. Kiskoromban mindig is autószerelő akartam lenni, és általános után világgá akartam menni, mikor megtudtam, hogy a szüleim elválnak. Jazzy és Jackson a féltestvéreim, apa részéről. Sokat vannak nálunk, mert anya és én is nagyon szeretjük őket. Hatalmas tiszteletem az anyámnak, mivel úgy tekint rájuk, mintha a sajátjai lennének. A lényeg, hogy végül nem mentem világgá, csak a nagyimékig, ahol aztán két éjszakát töltöttem. Anyáék tudták, hogy ott vagyok, csak hagyták, hogy megemésszem a dolgot. Mikor elkezdődött a középsuli nagyon visszahúzódó voltam, és ezért mindenki került engem. Képzelheted az érzést, mikor elmész bulizni, leülsz a kanapéra, és körülötted mindenki csókolózik, te pedig magad elé nézel és azon agyalsz, hogy lehetsz ilyen kretén. Na mindegy. A fősuli idejére már összeszedtem magam, de ott meg az volt a baj. Így lettem én magántanuló kretén gyerek, akinek eddig egy barátnője se volt.

Mikor ezt elmesélte, az érzések csak úgy tomboltak bennem. Egy ilyen rendes fiút így kiközösíteni, esélyek nélkül ellökni?! Egyszerre volt bennem düh, sajnálat és hatalmas nagy szeretet. 

Gondolkozás nélkül megölelem. Nem érdekel a popcorn a kezében, sem a vattacukordarabok a hajamban. (Elég disznó módjára eszek mikor ideges vagyok).

Ő pedig visszaölel.

- Most te jössz. -mondja.

- Oké.. Nos én kiskoromban kész hercegnőként viselkedtem. Elég nagy váltás nem? A hercegnő hentes köpenyben. lényegtelen. Állatokat akartam gyógyítani, és ezzel kivívni az emberek tiszteletét, az akkori barátnőmmel Cannadyvel. A suliban már csak egy barátnőm volt mindössze, Kimberly. Vele osztottam meg mindent, úgy ismertük egymást mint a tenyerünket. Sülve-főve együtt voltunk, már az általánostól kezdve. Nagyon sok mindenben hasonlítottunk, de különbségek is akadtak. A szüleim nagyon szeretnek engem, csak már akkor se bírták nagyon kimutatni, amiért én nem is haragszom. A legtöbb szeretet a nagyszüleimtől és Kimberly szüleitől kaptam meg, így hatalmas veszteség volt elveszítenem a nagypapámat, majd rá egy évre a mamámat is. De, a legjobb barátnőm mindig ott volt mellettem. Ezek után jöttek a bajok: a középiskola. Kimért minden fiú oda és vissza volt, és engem a jó csaj csatlósának hívtak. Az utolsó évünkben Kimnek egy elég komoly kapcsolata lett, a fiú el akarta őt jegyezni. Csakhogy jött egy hatalmas buli, amire engem is meghívtak. Az a fiú, Josh nagyon berúgott, egyáltalán nem volt magánál. És jött egy filmbe illő jelenet, mikor az "álompasi" a csaj legjobb barátnőjét találja megcsókolni, és történetes a csaj akkor jelenik meg. Kim teljesem kiakadt, és abban az időben futott be az apja mint ügyvéd, így el kellett költözniük. Elment, és azóta se beszélünk. Én is elköltöztem, a fősuli miatt, így teljesen elveszítettük egymást.

Eme nagy vallás után rám fért egy ölelés, amit meg is kaptam.

- Dobjuk fel a hangulatot egy kis hullámvasúttal. - mondja Justin.

- Be fogok hányni..

- Nyugi, nem dobom ki a popcornos zacskót. - kacsint rám majd elnevetjük magunkat.

***

Estére érünk haza, Jus megint itt alszik. 

- Csókolom! - köszönök Cam bácsinak.

- Szervusztok! Meséljétek, hogy éreztétek magatokat?

- Jól...sőt remekül! És ön? - kérdem.

- Hasogat a fejem és nincs étvágyam. De megvagyok. 

- Holnap visszamegyünk az orvoshoz, és nincs kifogás. Rendben?

- Rendben..

- Elkísérjelek titeket? - kérdi tőlem Justin.

- Gyere, fiam! - mondja Cameron bácsi hatalmas mosollyal. - Kértek vacsorát?

- Igen az jól esne... - mondom.

Míg Cam bácsi a konyhában ügyködik, mi felmegyünk az emeletre. 

- Szerinted minden rendben lesz? - nézek Justinra ijedt szemekkel.

- Nagyon remélem.

***

Alváshoz készülődve (épp fogat mosok) újra gondolkodóba esek.

Senkinek nem nyíltam meg még így, mint Jusnak. Vajon jó ötlet volt ennyire kiteríteni a lapjaimat? Meg kell bízzak benne, hisz egy kapcsolat alapja a bizalom. Mit gondolhat rólam most? Megcsókoltam a legjobb barátnőm vőlegényét, akivel nem is terveztem együtt lenni. Mi a legjobb szó? A szajha? 

Emiatt pedig egy űr tátong a lelkembe, amit talán sose lehet betölteni. 

Ha egyszer lesz egy lányom, nem szeretném ha rám hasonlítana. Ebben legalább is ne.

7. rész

Meglepő módon, olyan jó hangulatban kelek, hogy az ágyból úgy szállok ki, mintha csak kergetnének. Nem kell kávé a felébredéshez, már a fürdőben magamhoz térek, ami roppant furcsa. De persze a koffeines lötty nem maradhat el, így abból is szép adagot gurítok le a torkomon. Miközben pirítóst csinálok, (amit szinte soha nem szoktam) egy régi dalt énekelek.
- To much love will kill youuu... - hangzik a számból.
- Neked is jó reggelt, Heily. - motyogja a mögöttem álló Cameron bácsi.
- Ó, elnézést, ne tessék haragudni! Csak...valahogy olyan jókedvem van. - vigyorgok ezerrel.
- Semmi baj. Nem csak a hangodra, hanem a fejfájásra is ébredtem..
- Megint rosszul érzi magát? - kezdek aggódni.
- Mondjuk úgy, voltam már jobban is. - mosolyog biztatóan.
- Elmenjünk megint a doktorhoz?
- Újat nem tud mondani. Említette, hogy lesznek visszaesések. Inkább mesélj, milyen volt az este?
Mindent elmesélek Cameron bácsinak, aki azt mondja, hogy szívből örül és gratulál.
Közben pedig kapok egy SMS-t.
Tudom, hogy nem tudsz visszaírni, de... Nem akartalak megzsarolni az este. Csak örülnék az igennek..Remélem megérted. Ma elvinnélek a városban lévő vidámparkba. Nincs messze...A boltban találkozunk! Ja, és tudod... a kolbász...anya szerint már kicsit tele van vele a hűtő, így nem vehetek többet :'(. By: Jus.
Nem tudtam ellenállni, felhívtam (Cam bácsi engedélyével) vezetékesről.
- Haló, tessék?- szólal meg az oldal túlsó végéről.
- És ha nem ló?
- Hmm.. Szamár, nesze?
- Tökéletes! - nevetem el magam. - Vezetékesről hívlak, így sietek. Ha lett volna pénz a kártyámon, akkor se írtam volna vissza. - mondom szégyenlősen.
- Ó..oké. - neveti el magát.
- Figyelj, pénteken és csütörtökön nem kell suliba menni, mert igazgatói szünet lesz..Elmegy a családjával kirándulni. Ha gondolod...
-Remek ötlet. Erről még beszélünk, csak most épp sietek mert anyuval vásárolunk.
- Akkor a boltban.
- Oké, szia Hey. Jó tanulást.
- Köszi, szia.
Most már biztos, hogy kába leszek a suliban.

***

Hazaérve nem vágtam le magam a fotelbe, a táskámat se dobtam le, hanem felakasztottam egy fogasra, a kabátommal együtt, és kulturált ember módjára (!) leültem mosolyogva Cam bácsi elé, a  kis fotelbe. 

- Hogy tetszik lenni? - kérdezem.

- Köszönöm, meg vagyok. És te? Kissé megváltoztál. 

- Remekül.. Talán egy kicsit. - nevetek. - Hozhatok valamit inni? 

- Egy pohár víz jól esne.

- Akkor már hozom is. 

Odaviszem Cameron bácsinak a vizét, utána pedig felszaladok, hogy megcsinálhassam a leckém, és utána az összes tankönyvet berakjak a fiókomba. Hadd pihenjen négy napig. 

***

- Szia Joey! - lépek be a boltba.

- Heily! Pont jó, hogy jössz! Beállnál a helyemre, míg kihozom a farhátakat? 

- Persze, menj csak.

- Köszi. - mondja, miközben felveszem a köpenyem, és beállok a pult mögé.

Innen nem látok ki az ablakra. Két pult van. Ahogy bejössz az ajtón, rögtön jobbra, az ablak mellett. És jóval hátrébb, az ajtóval szemben, a raktár előtt. Így most nem nézhetem a járókelőket, és nem figyelhetem, mikor is jön Justin. 

Betér egykét vásárló, amíg Joe a farhátakkal bajlódik, de nagy mozgás nincs, így nyugodtan tudok gondolkozni.

Kimberly egyáltalán nem keres. El is felejthetett engem nagy jólétében. Nem csodálom, én se szívesen barátkoznék magammal a helyében. De legalább megmagyarázhatnám. Mert nyomós indokom van: nem az én hibám volt. Csak ő elment, itt hagyott, és már a telefont se veszi fel. Életjelet se kapok felőle, és ez nagyon fáj. 

Anyuékat se keresem pár napja. Így észreveszem: ők se érdeklődnek felőlem. A pénzt rendszeresen utalják a számlára a fősuli miatt, de más semmi. Szintén fáj, hisz fontosak nekem. 

De itt van nekem Cameron bácsi, aki mindenben segít és támogat. Apa, ha tudná, hogy lett egy barátom először pezsgőt, majd puskát rántana. Anya pedig mosolyogva közölné: gratulálok szívem. Megszoktam már Cam bácsi érdeklődését, figyelmét. Hisz unokái és gyerekei nincsenek, illetve én vagyok az úgymond fogadott unokája. Nekem jár a nyalóka, a cukor, a fagyi, és az a rengeteg szeretet.

Meg persze most már az életem része lett egy figyelmes, szeretetre méltó mókamester. Mi lenne ez, ha nem egy álom? 

Az oké, hogy nem úszok a pénzben, egy eldugott falucskában élek, és még gépem sincs, csak egy mobilom. De valahogy mégis... Teljesen elégedett vagyok azzal, amim van. 

-Kisasszony! - mondja hangosan az előttem álló, harmincas férfi.

- Ömm.. Elnézést. Mit adhatok?

- Öt vissza nem térő percet! Mindjárt elkésem, pedig csak egy kis húsért jöttem...

- Kérem, ne haragudjon. Milyen húst adhatok?

Vissza kell térnem a valóságba, mert az álomvilágba nem maradhatok! 

***

Hazafelé menet feltöltöm a kártyám, és már tárcsázom is Justint.

- Szamár, nesze? - szólal meg.

- Öm, jó napot! - torzítom el a hangom. - Megtaláltam ezt a telefont a szomszéd utcában, és a tulajdonosát keresem. 

- Basszus.. - motyogja - Rendben, hozza csak az én címemre, majd visszaadom neki. Megírom SMS-be, hogy hova.

- Oké Justin, akkor megyek is. - mondom most már a rendes hangomon.

- Heily, a frászt hoztad rám! - neveti el magát. - Melyik elmebeteg szól bele a telefonba, hogy "szamár, nesze"?

- Te..

Még beszélek vele fél percet, hogy miért nem jött be a boltba, és megbeszélem vele, hogy majd holnap elmehetünk a vidámparkba, de most már eléggé fáradt lennék hozzá, és amúgy is késő van. 

- Ha szeretnél átjöhetsz, Cameron bácsival szívesen látunk.

- Oké, akkor tíz perc és ott vagyok.

- Szuper. - nyomom ki a telefont.

Belépek a házba, leteszem a húsos szatyrokat, és a lépcsőről kiabálok vissza Cam bácsinak, hogy Justin átjön vacsorára, így felmegyek készülődni.

Lezuhanyozok, veszek egy normális ruhát, rendbe hozom a szobám, és már csöngetnek is. A tíz percből húsz lett, így készülhettem el. 

Lerohanok a lépcsőn, és kinyitom az ajtót. Közben Cameron bácsi hangját hallom, hogy öt perc és kész a kaja.

- Szia! - mondom Justinnak.

- Szia.. - néz végig rajtam, majd nyom egy puszit az arcomra, amitől én fülig elpirulok.

- Gyere beljebb. - hívom be, miközben elfordítom a fejem, ne lássa rajta a pírt.

Ő csak nevet ezen, majd bejön a házba.

- Jó estét! - köszön Cam bácsinak.

- Szervusz, Justin! - ráznak kezet. - Hogy vagy?

- Köszönöm, jól. És ön?

- Meg vagyok. Még öt perc és kész a vacsora, addig megterítenétek? - néz rám.

- Persze.

Jussal sürgünk-forgunk a konyhában, így hamar kész vagyunk, és már tálalhatunk is. 

Vacsora után Cameron bácsi elköszön, és felmegy aludni, én pedig nekilátok a mosogatásnak.

- Nem furcsa, hogy egy idegennel laksz? - kérdi Justin.

- Cam bácsi nem idegen. A családunk régi barátja, aki felajánlotta, hogy lakjak nála a suli alatt. Nyári szünetben hazamegyek másfél hónapra, majd visszajövök, téli szünetben pedig a családom jön ide. És amúgy, nem csak közeli barát, hanem a harmadik nagyapám. A vér szerintiek már elhunytak, így ő maradt nekem nagyapának.

- Hm, részvétem. Jó, hogy így fogod fel. De nem hiányzik a családod?

- Dehogynem. Az elején sokszor volt honvágyam, néha még most is van, de jó nekem itt. Már nincs sok a suliból, és akkor el kell innen is költöznöm, hacsak nem akarok majd a nagyvárosokba utazgatni. Neked nincs már suli?

- Magántanuló vagyok. - hajtja le a fejét. - A tanárok szívóztak velem, a diákok se bírtak..Így anya jobbnak látta, ha inkább vele folytatom tanulmányaimat. És tök jól megvagyunk.

- Sajnálom..

- Én nem. - mosolyog rám, majd megölel, homlokát pedig az enyémnek támasztja. - Szép a szemed. Most épp egybeolvadt a kettő. - neveti el magát, ahogy én is, majd ajkait az enyémre tapasztja.

Hosszú szájra puszi lett belőle, én pedig az örömtől képes lettem volna lefutni a maratont. 

- Nincs kedved itt aludni? - kérdezem.

- De, köszi. Szólok anyának.

- Oké.

***

Justinnal az én kis egyszemélyes ágyamon nyomorgunk, és azon nevetünk, milyen jó heringeset játszani. Végül aztán megtaláljuk a helyünket. 

- Neked kiskorodban mi volt a legnagyobb álmod? - kérdezi spontán.

- Hogy állatorvos legyek és találkozhassak egy sellővel.. 

- És teljesült? - néz rám.

- Nem! - mondom hitetlenkedve. - És neked mi volt?

- Hogy legyen egy hercegnőm..meg egy gumicukor erődítmény.

- És teljesült? - kérdem.

- Az egyik..

- Hogy tudtál megépíteni egy erődítményt gumicukorból?! - nevetem el magam.

- Ki mondta, hogy az teljesült? - mosolyog rám.

- Nem értem...

- Értetlen királylány. -ízlelgeti a szavakat.- Ez tetszik.

És leesett. Az első teljesült... és én vagyok az ő "hercegnője". Na, de hol a tiarám?!

6. rész

Itt ülök, egy csodálatos és tágas házban Pattievel, Jacksonnal és Jazzyvel. És persze Justinnal.
Pattiék nagyon kedvesen bemutatkoztak, Jazzy el is rabolt barbiezni. Tíz perc múlva pedig már Jackson rángatta meg a pólóm, nincs-e kedvem autózni. Ott is eltöltöttem tíz percet, majd kisétáltam a konyhába, és megkérdeztem segítsek-e tálalni.
Most pedig a konyhaasztalnál ülök így öten.
- És mondd csak Heily, milyen szakot tanulsz? - kérdezi Pattie.
- Nos, én grafika szakon vagyok.
- Ó, és onnan hová tovább?
- Még nem tudom, de mindenképp grafikus akarok lenni. Leginkább mesefigurákat szeretek rajzolni, így ezen a területen szívesen elhelyezkednék, ha tudok. Ha nem, az se baj, a lényeg, hogy rajzzal foglalkozhassak.
-Ez nagyon izgalmasan hangzik! - néz rám csodálkozva Pattie.
- Autót is tudsz rajzolni? - kérdi tőlem Jackson.
- Igen. Szeretnéd ha majd rajzolnék neked egy autót? Úgy, hogy ki tudd színezni?
- Igeen!
- Rendben - mosolygok rá.
- És nekem lerajzolod Micimackót? - néz rám Jazzy.
- Persze! - nevetek fel.
- És nekem egy szupermodellt? Ki is színezheted... - kérdi Justin.
- Te már tudsz nyomtatni, úgyhogy hajrá! - kacsintok rá, mire a többiek is, velem együtt felnevetnek, Justin pedig duzzogni kezd.
- Nem ér! - mondja.
- Na jó, tudod mit? - kérdem, mire felragyog a szeme. - Rajzolok neked egy lányt. Nem mondom meg, hogy fog kinézni. Egy lányt. Oké?
- Teljesen megfelel. - mondja büszkén.
Én pedig már magamban, a markomba röhögök. Mit fog majd szólni, ha meglát egy teljesen sovány, bibircsókos, egybenőtt szemöldökű, elálló fülű, nagy orrú lányt? Szerintem sikítani fog.

***

A vacsora végeztével segítek elmosogatni. Pattievel sokat beszélgetünk, és megkért, hogy rajzoljam le őt és Justint egy fényképről. Szívesen elfogadtam.

-Tényleg? - néz rám.

-Persze, de ha nem lesz tökéletes, ne haragudj...

- Jaj, dehogy, ne butáskodj! 

Justin jön be a konyhába.

-Mi újság lányok? - mosolyog.

-Elmosogattunk. Gyerekek alszanak? - kérdi Pattie.

-Igen, mondtam nekik esti mesét, és egy-kettőre szunya volt. 

-Szuper, köszönöm Justin. Megyek, én is elteszem magam holnapra. Szia Heily, örülök, hogy megismerhettük egymást.

- Szintén, jó éjt!

Justinnal maradtunk, ő pedig csak mosolyogva néz rám.

- Mi van?

- Hogy fog kinézni majd az én szupermodellem?

-Annál szebb csajt nem is láttál még. Gyönyörű lesz, bízz bennem.

-Oké... -neveti el magát. - Nincs kedved itt aludni? 

-Holnap suli, és Cam bácsinak megígérted, hogy hazaviszel.

-Te arról honnan is tudsz? - dönti oldalra a fejét.

-Öm..Én csak... Épp akkor arra jártam.

-Teljesen véletlenül? - néz rám hitetlenkedve.

-Igen. 

-Hazudsz, és azt nem szabad...Azért bünti jár!

-Mivel büntetnél Bieber? - húzom fel a fél szemöldököm, a gyomromban pedig pillangók ezrei röpködnek. - Én mindent kiállok.

-Ezt is? - kérdi, majd elém ugrik, és megcsikiz. Ezzel a gond: nem vagyok csikis.

Hiába minden próbálkozása, állok mint egy fadarab és próbálom a: mit csinálsz? képet vágni.

-Te nem vagy ember. - egyenesedik ki, mikor feladja a harcot.

-Ufó vagyok, csak elfelejtettem mondani. Bocsi.

Majd megbököm az oldalát, ő pedig sikít egyet mint egy kislány.

***

-Itt is vagyunk.- áll meg Jus kocsija a Cameron bácsi háza előtt.

-Mindent köszi

-Ugyan, semmiség. Arra gondoltam pénteken nálunk is aludhatnál. Persze, csak ha van kedved. 

-Péntekre én akartalak meghívni vacsorára.. - nézek rá kérlelőn. 

-Ó, oké. Köszi a meghívást. - mosolyog.

-Az anyukád és a kis tesóid nagyon rendesek. - mondom, nem is tudom miért.

-Kösz..

-Bejössz? - terelem a témát.

-Későre jár, majd legközelebb. 

-Oké..Akkor szia.

-Szia..

Kiszállok a kocsiból, becsukom magam után az ajtót, majd Justin beindítja a motort és integetek neki.

Belépve a házba, hiány érzetem lett. Szétnézek, sehol senki, így felballagok a szobámba. Átveszem a ruhám, és ágyba is bújok. A fejem tele gondolatokkal, aludni se bírok. 

Kapok egy SMS-t, méghozzá Justintól.

Ezt vehetem 2. randinak? Mert akkor a végét eléggé elszúrtam... Bye: Justin

Nekem az állam leesett. Beírtam a válaszként írt sorokat, és azon szurkoltam: csak annyi pénzem legyen, hogy ezt elküldje, és holnap feltöltöm a kártyám! Ééés...Sikeresen kézbesítette! Tehát a válaszom:

Azt hiszem veheted! :D Nem szúrtad el, pont jó volt ez így. Majd legközelebb! Ha ezt az üzit elküldi, akkor épp nagyon szerencsés vagyok, mert a tegnapi miatt lemerült a kártyám, tehát ha írsz valamit, nem tudok majd válaszolni..Holnap viszont feltöltöm! Bye: Heily

Már épp letettem a telefont, mikor megint kaptam egy üzenetet:

Leszel a barátnőm? Ha igen, ne írj semmit, ha nem akkor elég egy nem is! ;) Xx: Justin

Szemeim kipattantak az üzenetet olvasva, és legszívesebben sikítva ugráltam volna az ágyon. Csak hogy nem csak én lakok itt, így nyugton maradtam, és visszafojtva sikoltottam egyet a párnámba.

Nyugodt szívvel tettem vissza a telefont a kis éjjeliszekrényemre, nem véletlenül nem írtam semmit. Kijelenthetem: van barátom.