16. rész

Az első napot ezen a puccos hajón úgy tölthettem, hogy nézem a gazdagokat akik ismét találkozhattak, így sok műmosoly keretében ünnepelik eme csodás találkát. Bájos... Főleg hogy ahogy mellettem a kis Lucy éppen egy pónit rajzolt, szétnéztem a "partizó" társaságon, s kiszemeltem egy nőt, aki egy sármos hapsival beszélgetett, fülig vigyorogva, majd mikor hátat fordítottak egymásnak, a nő akkora grimaszt vágott, hogy nevetnem kellett. Ez az egész arra való, hogy gyakorolják kétszínűségüket, és ez borzasztó! Én itt csak Lucyt ismerem, aki normális lenne. Igaz, nem beszélgettem velük, de ahogy elnézem, nem is áll szándékomban.
Gondoljuk vissza a legelejére: a kis henteslány aki életében először szerelmes, szakít a barátjával, és őrült módon belevág egy hajókirándulásba, sok pénzes ember közé keveredik, ahol még megszólalni se nagyon mer. Ja, és én még megakartam kérdezni, hogy hogyan kerültem ide!
Még ágyban vagyok, ami elég kényelmes. Kimmel nem egy szobában vagyunk, ezt közösen döntöttük el így. Elvileg eléggé toppon van pasi téren, én pedig nem szeretnék olyan helyen lenni, ahol bármit is megzavarnék, másrészt én az estét az alvásra szoktam használni. Szerintem ebből pontosan érted, mit akarok kifejezni.
Lassan kibújok kényelmes alvóhelyemről, aztán elkészülök és lemegy reggelizni.
- Jó reggelt! - köszönök egy pincérnek, aki csak bólint egyet.
Az ebédlőben nincsenek sokan, inkább a fedetlen részen, amolyan "erkélyen", ahol megterített asztalok sorakoznak.
Én a fedett részen foglalok helyet, egy eldugott asztalnál. Amint leülök, a bólogatós pincér ott terem a reggelimmel. Úgy látszik valaki rendelt helyettem. Gőzölgő virslit, tükörtojással és rántott sajttal megrakott tányért rak elém, amit megköszönök. Egész érdekes.

***

Ezzel a sok finomsággal végezve, nem is tudom mit kezdjek magammal. Lucy, amint láttam a szüleivel reggelizik épp, Kim pedig egy helyes srácot fűz. Egyikőjüket sem zavarom, inkább leülök egy üres asztalhoz, és olvasom az egyik kedvenc új regényemet.
A sorokon átszalad a szemem, de az agyam nem fogja fel amit olvasok, ugyan is gondolkozom.
Jaj, Justin. Bár tudnád mennyit gondolok rád, és hogy mennyire sajnálom, amiért ilyen hülye voltam. Szeretném visszacsinálni, szorosan megölelni téged, és elmondani azokat amit itt az óceán közepén nem tudok. Olyan messze vagy... És bármennyire bánom, nem fogom így felfogni. Erős leszek, kitartok a véleményem mellett, és nem leszek könnyű nőcske. Hisz, próbáltam veled beszélni, de közömbös voltál irántam. Volt okod rá, elismerem. De akkor is! Nem hiszem el, teljesen megzakkantam. Miért nem neki mondom el ezeket? Miért csak agyalok rajtuk? Szerintem ez nem normális...
- Bocs..- szólít meg valaki a hátam mögül.
Felé fordulok, világító kék szemébe nézek, amikbe egy pillanat alatt el is veszek, és hiába próbálok egy szót is kinyögni, nem igazán megy. Sőt...
- Nem akarlak zavarni, csak láttam hogy egyedül vagy és gondoltam segítenél megtalálni nekem a...
- A?
- Jó, ilyen idétlenül még soha nem kezdtem senkivel. Lényeg: egyedül voltál, én is, unatkozom és beszélgessünk. - mondja nekem a kék szemű.
Teljesen le vagyok döbbenve, és hihetetlen az egész, de miért ne?
- Oké, beszélgessünk. Foglalj helyet.
- Köszi... A nevem Brain.
- Heily, nagyon örülök. - mosolygok bájosan Brainnek.

***

Az előző egy órában megismerkedtem az iszonyatosan helyes, jófej és vicces Brainnel. Egészen közel kerültünk egymáshoz hatvan perc alatt. Ki hinné? 

Abban a tudatban váltunk el, hogy hamarosan találkozunk, csak ahogy ő mondja: "El kellett mennie hízelegni". Röviden nyalizni. A szülei nagyvállalkozást vezetnek, és a partnereiknek kell mutatni egy-két műmosolyt. 

Sajnos, nincs lehetőségem megosztani ezt Kimberlyvel, de valahogy nem is nagyon szeretném. Inkább Cameron bácsival lenne az igazi. Ő megértene, biztatna, és jókat nevetne azon, ahogy utánozom Brain hangját. Eszméletlenül hiányzik. Nincs kivel megosszam a titkaim, az érzéseim, akivel ki tudnám beszélni ami a szívemet nyomja. Ez az ami a legjobban hiányzik. Emellett persze ott van a nevetése, az ölelése, és ahogy azt mondja: "Drága Heily". Minden szava itt cseng a fejemben, és akárhányszor rá gondolok, egy könnycsepp szalad végig az arcomon. Most is letörlök egyet, de mosolyogva sétálok tovább.

Lucy jön velem szembe, épp sírdogál.

- Lucy, kicsim. Mi a baj?

- Anya és apa veszekszik. - szipog.

- Gyere, ölelj meg. Minden rendben lesz.

- Nem ez a legnagyobb baj, ezt már megszoktam.

- Akkor mi bánt?

- Elvesztettem Picit.

- Ki az a Pici? 

- A hörcsögöm.

Szemeim kipattannak miközben ölelem a kislányt. Ugyan is sok mindentől félek, de a rágcsálóktól különösen. És számomra beletartozik ebbe a hörcsög is. 

- Hol vesztetted el?

- A folyosón... Anyáék kiabáltak, én pedig kijöttem vele a folyosóra, de nem szerette hogy a kezemben van, így elengedtem, és mentem mellette, de megbotlottam és elestem. Ezek után eltűnt és nem találom.

Tehát bárhol lehet... Nee...