2014. július 25., péntek

3. rész

Délelőtti műszak, vasárnap azt jelenti, hogy pár órára bemész. Nyolctól délig. De elvileg ezek után belehúzunk, mert túl sok a hús, és Joey fél, hogy ránk rohad...
A lépcsőn lesétálva, a konyhában Cameron bácsit látom meg ami eléggé meglep, hisz ő sokáig alvós típus.
- Csókolom, minden rendben van? - kérdezem nagy ijedelemmel.
- Ó, szia. Nem éreztem jól magam, ezért keltem fel, de amúgy gond nincs.
- Mi volt a baj?
- Fejem, gyomrom, szédültem... Nem is tudom, egyszer csak rám jött. - mosolygott kedvesen. - De már minden rendben.
- Szeretné, ha itthon maradnék?
- Ugyan drágám, jól vagyok. És amúgy se vagy messze.
Reggelimet Cameron bácsival töltöttem, mondtam neki, hogy kimehetnénk a parkba, van pár szabad órám.
Nagyon szeretek vele kimenni, olyan mintha a nagyapám lenne. Fagyit vesz, beszélget velem és figyeli ahogy hintázom. Igen, a hinta elmaradhatatlan.

***

Vasárnaponként a boltban csak unatkozni tudok, mert ha jön is egy vevő, arra Joe lecsap. Így hozok magammal könyvet, amit bújok a munka időm alatt. 
Épp Aaron (a főhős) közeledett Helénához, már majdnem a csóknál vannak, mikor szólnak, hogy vevő van, és amúgy se olvassak, mert a munka nem arról szól. Duzzogva megyek a pulthoz, és mondom fel, a már jól betanult kérdést:
- Mit adhatok? 
- Csak mint a tegnap.
Felnézek, és már megint ő az. Ez a gyerek komolyan ennyi húst eszik?! Esetleg tigriseket etet?
- Ne adjak két szálat? Akkor holnap nem kell jönnöd. - mosolygok. 
- Köszi, de mára elég egy. Tök otthonos itt, szeretek ide járni kolbászért. - röhög.
- Gondolom. Ha lehetne én is csak azt vennék.
Van humora, azt már látom. Csúnyának se mondhatom. Csak már egy kicsit idegesít, hogy pont ide jön kolbászért. Mehetne a közértbe is. 
- Azt hiszem valaki ellopta a a telefonod. Vagy csak téves számot adtál meg. - néz rám komolyan.
- Nos, igen. Gondoltam jól kijönnétek Ashsel.. Mellesleg nem mondtad, hogy az enyém kell. Azt mondtad név, teló szám. De kié? - mondom, közben csomagolom a kért árucikket. 
- Okos vagy. De szívesen megismernélek. Nem akarsz valamikor találkozni?
Gondolkodóba esek. Mit veszíthetek? Maximum pár órát. De azt talán még túlélem.
- Legyen. Akkor ma délután a parkban, a szökőkútnál. Négy körül.
- Négyre ott vagyok. - mosolyog, fizet, majd elmegy.
Én pedig visszamegyek a "pihenő-sarokba", ahonnan csak egy vevő tud kirobbantani, és tovább olvasom Aaron és Heléna történetét.

***

- Itthon vagyok! - kiáltom el magam.
- Ennek örülök. - támaszkodik fel Cam bácsi a kis foteljából.
- Hogy tetszik lenni?
- Élek. - mosolyog kedvesen. - Milyen volt a rövid napod?
- Megkaptam a fizum, ezért jó. Arra gondoltam a délutánnal kapcsolatban, hogy négy órára kimehetnénk a parkba. Találkozom valakivel és szeretném ha elkísérne, és amúgy is ki szerette volna hívni magát.
- Remek ötlet, szívesen megyek. Akkor négyre legyünk ott?
- Igen, fél négykor indulunk.
Feltáncikálok az emeletre, és a szobámban megnézem a hangpostám. Egy üzenetem volt, anyától, hogy szeretnek, és küldenek majd egy kis zsebpénzt. Azért örülök, hogy azért támogatnak a fősuli alatt. 

***

Kopognak az ajtómon.
- Tessék!
- Indulhatunk, madam? - ajánlja fel jobbját mosolyogva Cameron bácsi az ajtóból.
- Természetesen. 
Előbb oda értünk, így még a kora őszi napsugarak melegében vettünk egy-egy gombóc fagyit. Cameron bácsi arról kérdezget, hogy kivel is találkozunk, hol ismertem meg és ehhez hasonlók. Repül az idő, és már négy óra van, mi a szökőkútnál, Justin pedig sehol. 
- Jó napot! - kopogtatja meg a vállam valaki hátulról.
Hátra kapom a fejem, és Jus alakja magasodik felém.
- Szia. Hagy mutassam be Cameron bácsit. Nála lakom a fősuli alatt. 
A férfiak kezet ráznak, és közben bemutatkoznak. Majd Justin rám néz, nekem is illene bemutatkoznom.
- Benett? - kérdezi egy félmosollyal az arcán.
- Inkább Bensonnak mondanám... Heily vagyok. - fedem fel magam.
Justinnak és Cameron bácsival rengeteget beszélgetek és nevetek. Nagyon jól érzem magam köztük. 
A végén persze Jussal telefonszámot cseréltünk, így váltak el erre a napra útjaink. 
Helyes ez? És nem gyors egy kicsit? Nem akarok bele esni, így lassítani kéne... Ki tudja milyen valójában? Nem-e játszotta meg magát?
- Rendes gyerek. - szakítja meg a gondolataimat Cameron bácsi.
- Gondolja? - nézek rá.
- Tudom. - mosolyog. - Én is ilyen voltam egykor. Őrült és szerelmes. 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése